Nem minden tagállam üdvözli Ursula von der Leyen Dél-Amerikával kötött megállapodását

2024.12.06. 19:48
Az Európai Bizottság elnöke Montevideóban tárgyalt a Mercosur-országok képviselőivel, és 25 év után pontot tett a kereskedelmi megállapodásra, amelyet azonban több európai állam is ellenez. Leginkább Franciaország tiltakozik ellene, ugyanis attól fél, hogy olcsó baromfi- és marhahús árasztja el Európát. Ezzel szemben a Német Iparszövetség elnöke úgy véli, ez új lökést adhat az európai gazdaságnak.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken kereskedelmi megállapodást kötött Dél-Amerikával, ami elemzők szerint Franciaország és Németország között tovább mélyíti a szakadékot. Ennek ellenére Von der Leyen történelmi mérföldkőnek nevezte a pénteki napot a Mercosur vezetőivel Montevideóban tartott csúcstalálkozót követően − írta meg a Politico.

Huszonöt év alatt született meg a megállapodás, amely több mint 700 millió embert érintő szabadkereskedelmi társulást hoz létre. Ezt Franciaország ellenezte, ugyanis a gazdák tiltakoztak, hogy olcsó baromfi- és marhahús árasztaná el Európát.

Ezzel szemben Németország támogatta a döntést, mert Berlin szerint így Brüsszel új piacokat nyithat a csökkenő export számára. A Német Iparszövetség (BDI) vezetője, Siegfried Russwurm azonnal közleményben üdvözölte a megállapodást: „Ez új lökést adhat a német és az európai gazdaságnak”.

A Politico megjegyzi, hogy ez egy hatalmas geopolitikai győzelem Ursula von der Leyen második ciklusának kezdetén, hiszen elmélyíti az Európai Unió és a Mercosur (Brazíliát, Argentínát, Uruguayt, Paraguayt és az újonnan csatlakozott Bolíviát tömörítő szövetség) közötti kapcsolatot.

Világos és erőteljes üzenetet küldünk a világnak

− nyilatkozta az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón, hozzátéve: „egy egyre konfrontatívabbá váló világban megmutatjuk, hogy a demokráciák számíthatnak egymásra. Ez a megállapodás nem csupán egy gazdasági lehetőség. Ez politikai szükségszerűség is.”

Párizs azonban tovább küzd, de a ratifikálás megakadályozásához támogatókra van szüksége, melyhez már csatlakozott Lengyelország, Ausztria és Írország.

Franciaország hangja továbbra is erős marad Európában

− mondta Sophie Primas francia kereskedelmi miniszter. A tiltakozás miatt Santiago Pena paraguayi elnök jövő héten Franciaországba látogat, hogy megpróbálja meggyőzni Emmanuel Macron elnököt.

Olaszország még nem döntött a megállapodás ratifikálásáról, Giorgia Meloni hivatala azt közölte, hogy „az aláírásra csak megfelelő biztosítékok és a mezőgazdasági ágazatot érintő egyensúlytalanságok esetén járó kompenzáció mellett kerülhet sor”.