Ismeretlen betegség terjed Kongóban, már több tucat halálos áldozata van
További Külföld cikkek
- Mészárszék várta az észak-koreai katonákat Kurszknál
- Fáról lezuhant, meglőtt medve zúzott halálra egy vadászt az Egyesült Államokban
- Őrizetbe vettek egy üzbég férfit a moszkvai merénylet után, videón a vallomása
- Szörnyű tömegsírok tanúskodnak az Aszad-rezsim rémtetteiről
- Zelenszkij kemény üzenetet küldött Orbán Viktornak, de szerinte eljöhet a béke 2025-ben
Korábban már beszámoltunk arról, hogy Kongó délnyugati részén ismeretlen eredetű betegség ütötte fel a fejét, ami eddig legalább 143 ember életét követelte. Az egészségügyi hatóságok világszerte figyelemmel kísérik az eseményeket, de a rejtély továbbra is megoldatlan.
A járvány a Kwango tartomány Panzi egészségügyi körzetében kezdődött, ahol október végén jelentkeztek az első esetek. A betegek influenzaszerű tünetekről számoltak be, úgymint láz, fejfájás, köhögés és légzési nehézségek, s ezekhez súlyos vérszegénység is társult. Az érintettek között kiemelkedően magas a gyerekek aránya: a több mint 370 fertőzött közel fele ötévesnél fiatalabb.
A helyi egészségügyi minisztérium „maximális készültséget” rendelt el, miközben a betegség azonosításán dolgozik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is bekapcsolódott az ügybe, epidemiológusokból álló csapatot küldve a térségbe, akik mintákat gyűjtenek és laboratóriumi vizsgálatokat végeznek.
Egyelőre nem tudjuk, mi okozza ezt a tragédiát, de minden erőforrást mozgósítunk
– mondta Samuel Roger Kamba egészségügyi miniszter.
A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy kerüljék a halottakkal való érintkezést, mivel ez lehet a járvány terjedésének egyik lehetséges módja. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a térséget már eddig is súlyosan érintette a majomhimlő-járvány. Ennek keretében több mint 47 ezer gyanús esetet regisztráltak, amik közül legalább 1000 halálos kimenetelű volt.
A fertőzés gyors terjedése mögött több tényező is állhat. Az infrastruktúra gyenge állapota, az egészségügyi ellátórendszer alulfinanszírozottsága és a diagnosztikai eszközök hiánya mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a járvány megfékezése nehéz feladat legyen. A helyi lakosságot a szegénység és a társadalmi bizalom hiánya is sújtja, ami tovább nehezíti az egészségügyi intézkedések sikerességét.
Miközben a tudományos közösség „Disease X”-ként hivatkozik a betegségre, a kutatók azt remélik, hogy hétvégére sikerül azonosítani a kórokozót. Az előzetes elemzések szerint egy új, eddig ismeretlen vírus vagy baktérium állhat a háttérben. Egyes szakértők a globális egészségügyi rendszerek felkészültségére hívják fel a figyelmet, kiemelve, hogy az ilyen helyzetek előrevetítik a jövőbeli világjárványok kockázatát.
Az eddigi vizsgálatok eredményeire még várni kell, de az egészségügyi szakemberek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a járvány ne terjedjen tovább. Az orvosi segítség mellett a lakosság tájékoztatása és a megelőzésre irányuló programok is kulcsszerepet játszanak a katasztrófa kezelésében.