Szamarkandban megtudtuk: Timur Lenk átka indította el Hitler tankjait a Szovjetunió ellen

Vámbéry Ármin nyomában

Szamarkandba eljutni sokunk vágyálma, évszázadokra visszatekintő vágyálom, amely hazánk legnagyobb Kelet-kutatóját, a dunaszerdahelyi születésű Vámbéry Ármint is hatalmába kerítette, és nem is engedte szabadon, amíg 1863-ban, több mint 160 éve – élete kockáztatása árán, dervisnek maszkírozva magát – végre eljutott Timur Lenk sírjához. Ahhoz a sírhoz, amit az Indexnek is módja nyílt meglátogatni a mai Üzbegisztán harmadik legnagyobb városában. Szamarkandot nem sok választotta el attól, hogy a köztársaság függetlenné válása, a Szovjetunió összeomlása után, 1991-ben a közép-ázsiai ország fővárosa legyen Taskent rovására. 

Ahogy üzbég kísérőnk, Karim (vagy üzbégesen Karimbek) elmesélte nekünk, felidézve párttitkár nagypapája elbeszélését, a kilencvenes évek elején a Szovjetunió széthullását kísérő felfordulásban Kazahsztán kivetette hálóját a jobbára kazahok lakta üzbég fővárosra, Taskentre, és el akarta csatolni az alakulóban lévő független Üzbegisztántól. 

Párttitkárból honalapító

Ugyanabban az időben az iszlám fundamentalisták Szamarkandot, az iszlám építőművészet legszebb emlékeivel dicsekvő 2750 éves várost akarták megtenni Üzbegisztán fővárosának. Végül azonban mindkét terv kudarcba fulladt, a szovjet időkből őskövületként visszamaradt egykori párttitkár, Iszlam Karimov konszolidálta az országot, rendre 90 százalék körüli többséggel nyerte a választásokat 91 százalékos részvételi arány mellett, mígnem 2016-ban agyvérzésben meghalt.

Roppant érdekes az általam megkérdezett helyi lakosok véleménye Karimov meglehetősen autokrata stílusú uralkodásának bő két és fél évtizedéről. Fantasztikus felkészültségű fiatal idegenvezetőnk, az orosz etnikumú Artyom szerint a nyolc éve elhunyt köztársasági elnök „good guy” volt, vagyis „jó csávó”, és nem véletlen, hogy a világhírű Registan tér mellett, a történelmi Szamarkand központjában többszörös életnagyságú szobor örökíti meg a független Üzbegisztán létrehozójának emlékét. 

Ugyanakkor másik kísérőnknek, a Taskentből származó és üzbég etnikumú Karimnak keserű félmosolyba torzul az arca, midőn megemlítem, milyen vehemenciával dicsérte Artyom a bronzszoborba öntött Karimovot. „Igen, az emberek többsége úgy emlékszik rá, mint aki rendet és biztonságot teremtett Üzbegisztánban”, hangzik az ambivalens válasz.

Az általam megkérdezett helyiek az utódot, Savkat Miromonovics Mirzijojevet, a kilencedik éve regnáló elnököt is jó fejnek tartják. A Karimov alatt miniszterelnökként szolgáló Mirzijojev liberális reformokat vezetett be, eltörölte a halálbüntetést, és az országba csábította a nyugati és a keleti (kínai, dél-koreai) tőkét egyaránt. 

Szamarkand látképe roppant érdekes. Ahogy jövünk befelé a repülőtérről, a széles utat afféle Potemkin-falu szegélyezi. Gyönyörű homlokzat, mögötte por, szemét és pusztaság. Ez körülbelül olyan, mintha a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a Nagyvárad tér felé vezető gyorsforgalmi utat díszes homlokzatokkal díszítenék mindkét oldalról, hogy elfedjük a nem éppen szívderítő látványt. Nos, ezt az üzbégek már megoldották…

Sok Chevrolet, kevesebb Zsiguli

Aztán persze ahogy közeledünk a szállodakomplexumunk, a tíz luxushotelt magában egyesítő Selyemút park felé, már tisztul a kép, ez már egy valóságos város, tele Chevrolet márkájú gépkocsikkal – és persze még meglehetősen sok, a szovjet időkből visszamaradt Zsigulival. A Chevrolet valójában a dél-koreai Daewoo „utódmárkája”, és azért van belőle annyi, mert Üzbegisztán függetlenné válása után a dél-koreaiak reagáltak a leggyorsabban, és nem is egy Daewoo-gyárat építettek az országban. 

A Selyemút (Silk Road) park egy két és fél kilométer hosszú mesterséges tó partján terül el. A tó nem más, mint a szegedi Maty-éri evezős és kajak-kenu centrum hasonmása, ottjártamkor bőszen edzettek a vízen és a parton az üzbég evezősök, kajakosok és kenusok. 

Róma, Athén és Karthágó „kortársa” 

Szamarkand, mint már említettük, 2750 éves múltra tekint vissza. Afrazijab tekinthető a legkorábbi településnek, a városfaltól kissé északra, ahol a Krisztus előtti 8. századból találtak romokat. Vagyis Szamarkand (ha Afrazijabot is figyelembe vesszük), nagyjából Rómával, Athénnal és Karthágóval egyidős. Krisztus előtt 329-ben Nagy Sándor elfoglalta az akkor Marakanda nevű várost, de a hellenisztikus hatás nem igazán érhető tetten Szamarkandban.

Annál inkább a perzsa befolyás. Az iszlám nagyjából akkor hódította meg a várost, amikor sok ezer kilométerrel nyugatabbra Tarik hadai átkeltek a vezérről elnevezett Gibraltári-szoroson (Dzsebel al Tarik, vagyis Tarik sziklája), és uralmuk alá hajtották az Ibériai-félszigetet: Krisztus után 714-ben. 

A következő jeles évszám 1220. Ebben az évben foglalta el és tette a földdel egyenlővé Szamarkandot Dzsingisz kán. Ettől kezdve a mongolok uralták a várost egészen a XV. századig. 

Timur Lenk színre lép

És ezzel elérkeztünk történetünk fénypontjához: Timur Lenk (Timor, a Sánta, Tamerlan, Amir Temur) sztorijához. 

A történelem egyik legnagyobb hadvezére, hódítója, egyszersmind legvéreskezűbb tömeggyilkosa innen, Szamarkandtól nem messze született mongol anyától és türk apától 1336-ban. Dzsingisz kán leszármazottjának vallotta magát, amiből annyi volt igaz, hogy édesanyja valóban mongol volt, és állítólag, de nem bizonyíthatóan, Dzsingisz kán vérvonalához tartozott. Hatalma csúcspontján birodalma Delhitől a Földközi-tengerig terjedt, dél felé Iránig, északra Moszkváig, a központ azonban Szamarkand volt. A legenda szerint egyszer hetvenezer lemészárolt ellenség koponyájából emeltetett piramist Perzsiában.

Miután már valamennyi ellenfelét legyőzte, 1405-ben Kína ellen fordult, és a Ming-dinasztia megdöntésére 200 000 fős sereggel indult. Ám csak a Szir-darja folyóig jutott a fagyos februárban, ott megfázott, tüdőgyulladást kapott, és meghalt. 

Bebalzsamozott holttestét visszavitték Szamarkandba, ahol a Gur-e-Amir mauzóleumban helyezték örök nyugalomra.

Sztálin feltöri a sírt

Csakhogy 1941-ben Sztálinnak eszébe jutott, hogy meg kellene bizonyosodni arról, valóban Timur Lenk nyugszik-e a sírban. Ezért megbízott egy tudóscsoportot Geraszimov professzor vezetésével, hogy tárják fel a Gur-e-Amir mauzóleum sírjait. 

A munkálatokat 1941. június 16-án kezdték. Öt nappal azelőtt, hogy a Barbarossa-terv keretében a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót.

Geraszimovék gerincén jeges verejtékcseppek csorogtak. A régészek természetesen ismerték a legendát, miszerint ha valaki feltöri a kegyetlen hódító, Timur Lenk sírját, ezzel kiszabadítja a háború szellemét a koporsóból. 

A véletlen egybeesés kísérteties. Abban a pillanatban támadta meg a náci Németország a sztálini Szovjetuniót, amikor felbontották a sírt. Amelyben mellesleg tényleg Timur Lenk földi maradványai voltak.

Mint oly sok véreskezű tömeggyilkos, beleértve Hitlert, a nagy ellenséget, Sztálin is babonás volt. Elrendelte, hogy vigyék vissza Timur Lenk Moszkvába szállított holttestét Szamarkandba, és helyezzék vissza a Gur-e-Amír mauzóleumba. Minderre 1942 novemberében került sor. Abban a történelmi pillanatban, amikor megkezdődött a második világháború menetét egyszer s mindenkorra megfordító sztálingrádi csata.

Sztálin tehát kiengesztelte Timur Lenk szellemét azzal, hogy visszaszállíttatta végső nyugvóhelyére a hódító földi maradványait. Szamarkand és a Kelet egykori ura ezt azzal viszonozta, hogy Sztálint hozzásegítette Hitler legyőzéséhez. Ahogy ezt nagy tudású idegenvezetőnk, Artyom érdekfeszítő elbeszéléséből megtudhattuk. Mellesleg a nagy honvédő háborúnak nevezett történelmi eseményben másfél millió üzbéget soroztak be a Vörös Hadseregbe, és ebből a másfél millióból mindössze kétszázezren tértek haza. A többiek odavesztek a fronton vagy onnan visszatérve a Gulagon. 

Mindennek – mármint Timur Lenk sírja feltörésének – már több mint nyolcvan éve. Oroszország II. Sándor cár uralkodása alatt, 1868-ban foglalta el Szamarkandot, és Üzbegisztán 1991-ig orosz, illetve szovjet uralom alatt maradt. Viszont azt meg kell adni, hogy a csodás iszlám emlékek feltárása és restaurálása azokban az évtizedekben történt meg. 

Ősi város az atomenergia bűvöletében

No de mit is kerestünk Szamarkandban? Utazásunk apropója egy nemzetközi konferencia volt, amely ezt a címet viselte:

Mint megtudtuk, 2030-ra Üzbegisztán létrehozza átfogó nukleáris infrastruktúráját, ami lehetővé teszi majd az ország megbízható, költséghatékony és környezetbarát energiaellátását, jóllehet jelenleg még csak egy kutatóreaktorral rendelkezik a közép-ázsiai állam. Üzbegisztán legfőbb prioritása jelenleg egy kis moduláris atomerőmű (SMR) építése. Ha ez elkészül, mindez erősíteni fogja az ország pozícióját a nemzetközi nukleáris szektorban. E pillanatban ugyanis Üzbegisztán még nem rendelkezik atomerőművel, a tervezett moduláris minierőművet a Roszatom, az orosz állami részvénytársaság építi.

Az egynapos konferencia felvezető kisfilmjében olyan, kissé túlzottan is emelkedett hangulatúnak tűnő mondat is elhangzott, mint „az atomenergia az emberiség és a természet szimfóniája”. Meglehet, sokan ezt dagályos, már-már komikusan magasztos megfogalmazásnak tartják, de nincs ebben semmi túlzás; ha az atomenergiát kivennénk az energiamixből, nem sokra mennénk azzal, ami maradna.

Magyarország azzal szerződik, akivel akar

A konferenciát Rafael Mariano Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség argentin vezérigazgatója nyitotta meg, aki szinte napra pontosan öt éve tölti be ezt a tisztséget, korábban fontos pozíciókban szolgálta hazáját, többek között Argentína ausztriai nagyköveteként. A 63 éves diplomata nem győzte hangsúlyozni, mennyire fontos a kis méretű moduláris atomerőművek építése mint az egyik viszonylag könnyen járható és relatíve olcsó útja a nukleáris fejlődésnek és a karbonsemlegesség elérésének. 

Az energiabiztonság nem más, mint a nemzetbiztonság. Mindezt az Egyesült Államok külügyminisztériumának főtanácsadója, Justin Friedman hangsúlyozta előadásában, hozzátéve, hogy az atomenergia kulcsszerepet játszik nemcsak az energiatermelésben, hanem a fűtés-, sőt az élelmiszer-biztonság kialakításában is. Jelentette ki mindezt annak tudatában, hogy a nukleáris technológia terjesztésében a maga 70 százalékos részarányával az Egyesült Államok a piacvezető a világban.

A konferencián felszólalt Hugyecz Attila, a Paks II. nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője. Felütésképpen egy szemléletes adatot említett: Magyarország áramtermelésében a paksi atomerőmű részaránya 45 százalék, azaz csaknem a fele a tavaly felhasznált 47 terawattóra villamos energiának. Ezzel szemben az energiamixben a megújuló energia 25, a gázüzemű erőművek 21, a széntüzelésűek 8 százalékkal vesznek részt.

Háttér-információ: a hat üzbég és a két új paksi blokk, az 5-ös és a 6-os tervezője és kivitelezője (nagyrészt, hiszen fővállalkozó a nemzetközi együttműködésben megvalósuló projektben) egyformán a Roszatom. 

A Paks II. tehát nemzetközi projekt, és megfelel a hazai és nemzetközi sztenderdeknek, amelyeket az Euratom, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) és a Nyugat-Európai Atomenergiai Szabályozó Ügynökség (WENRA) állított fel. Az is fontos, hogy az orosz fővállalkozó az Európai Unióban használatos tenderen pályázott. A turbinagenerátort például a GE-Alstom (amerikai–francia) konzorcium szállítja. A talajjavítást és a résfal építését pedig egy német cég végzi, miközben a talaj-előkészítést a magyar Duna Aszfalt.

Hugyecz Attila betekintést engedett a hallgatóságnak Paks II. építésének rejtelmeibe is. Az 5-ös és a 6-os blokkot a Paks I.-éhez hasonló, de jelentős fejlesztéseken átesett 1200 megawatt teljesítményű, 3+ generációs reaktorokkal (kettővel) látják el. A helyszínen már megtörtént az 5-ös blokk alatti munkagödör mélyítése, közben pedig egy szentpétervári gyárban készül az 5-ös blokk reaktortartálya. Augusztusban megérkezett Paksra a 700 tonnás zónaolvadék-csapda is. Az építés területén az első betonöntés 2025 februárjára várható.

És hogy mikor fog áramot termelni Paks II.? Egyelőre fogadjuk el a megannyi bizonytalansági tényezővel is számoló hozzávetőleges becslést: a 2030-as évtized első éveiben, habár megjelent a sajtóban egy 2032-es konkrét évszám is. 

A konferenciát lezáró sajtóértekezleten Rafael Mariano Grossi, az IAEA elnöke a Világgazdaság kérdésére elmondta:

Teljesen rendben van a magyar–orosz atomipari együttműködés atombiztonsági szempontból.

Ennek firtatására azért volt szükség, mert Magyarországot gyakran éri kritika azért, amiért a Roszatom építi a két új paksi blokkot. 

– jegyezte meg ezzel kapcsolatban Grossi.

(Borítókép: Gáll András / Index)