Megtartották a tűzvész után újjáépített Notre-Dame-ban az első misét

2024.12.08. 16:17
Ezen a reggelen eltöröljük 2019. április 15-e fájdalmát – mondta az újjáépített székesegyház első szentmiséjét bemutató párizsi érsek, Laurent Ulrich. Fél órán és közel félezer tűzoltó megfeszített munkáján múlt, hogy a harangtornyok nem dőltek le, így a főfalak is épen maradtak. Az öt évvel ezelőtti tűzvész után a katedrálist szombaton nyitották meg, a nagyközönség a vasárnap esti misén léphet be először.

Laurent Ulrich, Párizs érseke üdvözölte azokat, akik a székesegyházban, illetve a Szajna partján felállított kivetítők előtt követték a szertartást.

Isten hozta Önöket, legyenek hívők, vagy sem

– fogalmazott. 

A misén körülbelül 2500-an vettek részt, köztük több államfő – így Emmanuel Macron francia köztársasági elnök –, valamint 150 szegény ember, akiket a mise után ebédre hívtak meg. Továbbá 150 francia és külföldi püspök, valamint a 106 párizsi parókia és a hét keleti rítusú katolikus egyház egy-egy papja volt jelen. A szertartás, amelyen megáldották a szenteltvizet, felszentelték az oltárt, részleteket olvastak fel a Bibliából, elhelyezték az ereklyéket, megáldották a tabernákulumot, több mint két órán át tartott  – írta az MTI. 

Az érsek a szertartás végén felszentelte az új bronzoltárt. Az oltárban öt, Párizshoz köthető relikviát helyeztek el. Emmanuel Macron, aki szombat este beszédet mondott a székesegyházban a megnyitás alkalmából, nem áldozott, de békecsókot váltott a szomszédaival, tiszteletben tartva az egyház és a vallás különválását Franciaországban.

A biztonságra az előző napi ünnepélyes megnyitóhoz hasonlóan ismét hatezer rendőr és csendőr felügyelt. 

Magyarországot Sulyok Tamás köztársasági elnök képviselte.

A következő misét vasárnap este mutatják be a nagyközönség számára, előzetes jelentkezés alapján. A 2019. április 15-én a székesegyházban pusztító tűzvész után eredeti technikákkal állították helyre a középkori gótikus építészet 860 éves gyöngyszemét. „Ez nem csak egy épület restaurálása volt. A nemzet szívének helyreállításáról volt szó” – mondta Olivier Ribadeau Dumas, a székesegyház rektora.