Azonnal műteni kellett Nancy Pelosi volt házelnököt, miután elesett Luxemburgban
Mint megírtuk, Nancy Pelosi korábbi képviselőházi házelnök egy luxemburgi hivatalos utazása alatt olyan sérüléseket szenvedett, hogy kórházba kellett vinni.
„Ma délelőtt Pelosi házelnök asszony sikeres csípőprotézis műtéten esett át, és már javulófélben van” – írta közleményében szóvivője, Ian Kreger a BBC szombati beszámolója szerint.
A 84 éves Nancy Pelosit az amerikai hadsereg légi úton átszállította egy németországi kórházba, miután a jelentések szerint pénteken egy hivatalos rendezvényen megbotlott és elesett a lépcsőn. A demokrata képviselő egy kétpárti kongresszusi küldöttséggel utazott Luxemburgba, hogy megünnepeljék az ardenneki csata 80. évfordulóját.
Nancy Pelosi köszönetet mondott mind a németországi, mind a luxemburgi kórház egészségügyi személyzetének. Krager korábban azt is elárulta, hogy a volt házelnök az állapota ellenére a kórházból is dolgozik, és már várja, hogy hazatérhessen az Egyesült Államokba.
Nancy Pelosi a házelnöki tisztségről 2023-ban mondott le, de továbbra is a képviselőházban dolgozik, és nagy befolyással bír a Demokrata Párton belül.