Merényletet terveztek Ferenc pápa ellen, részleteket közölt az egyházfő
További Külföld cikkek
-
Nem tartott sokáig a fekete-tengeri tűzszünet, több ukrán drón is behatolt az orosz területekre
- Florida lazítana a gyerekmunkára vonatkozó törvényen
- Nem hagyja magára feleségét, J. D. Vance is Grönlandra látogat
- Pataky Attila elmondta, mit gondol valójában Azahriah-ról
- Dániában a nők számára is bevezetik a sorkatonaságot
Ferenc pápa elárulta, hogy a három évvel ezelőtti, 2021-es iraki látogatásán megúszott egy kettős öngyilkos merényletet, miután a brit hírszerzés és az iraki rendőrség meghiúsította az ellene tervezett kísérleteket – írta keddi cikkében a The Guardian a pápa hamarosan megjelenő Spera (Remény) című önéletrajzi könyvére hivatkozva, amelynek részleteit a 88. születésnapján osztotta meg a Corriere della Sera.
A pápa elmondása szerint erősen tanácsolták neki, hogy ne induljon el a 2021 márciusában esedékes iraki útjára, ugyanis akkor a Covid még éreztette hatását, valamint a biztonsági személyzete magasnak értékelte a kockázatokat az országban, különösen az Iszlám Állam fegyveresei által feldúlt északi városban, Moszulban. A pápa azonban kijelentette, hogy eltökélt szándéka útjának folytatása.
Ferenc pápa közölte, hogy a brit hírszerzés azonnal tájékoztatta az iraki rendőrséget a tervezett robbantásokról, amint az egyházfő megérkezett Bagdadba, majd az iraki rendőrség ezt követően értesítette a Vatikán biztonsági szolgálatát. A pápa leírta, hogy az egyik öngyilkos merénylő egy nő volt, aki Moszul felé tartott, hogy a pápai látogatás alatt felrobbantsa magát, valamint szavai szerint egy teherautó is ugyanezzel a szándékkal igyekezett a helyszínre.
A Carlo Musso olasz szerzővel közösen írt, januárban megjelenő könyvben a katolikus egyház feje elárulta, hogy később megkérdezte a vatikáni biztonságiakat, mi lett az öngyilkos merénylőkkel.
A parancsnok lakonikusan válaszolt: »Már nincsenek itt.« Az iraki rendőrség elfogta és felrobbantotta őket. Ez engem is megdöbbentett: még ez is a háború mérgező gyümölcse
– fogalmazott a pápa a 2021-es iraki látogatásáról.
Ferenc pápa a „remény zarándokaként” érkezett Irakba
Történelmi pillanat: először látogat Irakba pápa.
Jubileumi időpontot választottak
A könyvet eredetileg Ferenc pápa halála után akarták megjelentetni, de ehelyett a 2025-ös jubileum kezdetére időzítették, ami a katolikusok számára világszerte a hitükkel való újbóli kapcsolatteremtés ünnepének éve. A szentatya hivatalosan december 24-én nyitja meg a 25 évente ismétlődő eseményt. Az olasz Mondadori kiadó szerint a Remény az első, pápa által kiadott önéletrajz, bár az egyházfő már más, ugyancsak memoárjellegű könyveket is publikált.
Ferenc a 2013-as pápává válása óta több mint 40 tengerentúli útra indult, a leghosszabb és legnehezebb a szeptemberi 12 napos ázsiai-csendes-óceáni körútja volt. Hétfőn Korzikára utazott, ez volt az első látogatása a francia földközi-tengeri szigeten. Megszokottá vált, hogy az utazásai alatt kerekesszéket vagy sétapálcát használ isiászideg-fájdalmai és térdproblémái miatt.