Szijjártó Péter szerint Volodimir Zelenszkij csúnya kampányt indított Magyarország ellen

2024.12.19. 16:18
A külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban az ENSZ közgyűlésén szólal fel a fenntartható energiaforrások és az illegális migráció kérdéskörében, de hangsúlyozta azt is, hogy a karácsonyi tűzszüneti javaslatról való döntés azoknak a felelőssége, akik azt megfontolják vagy elutasítják. Ezzel Volodimir Zelenszkij korábbi, magyar kormányt bíráló kijelentésére utalt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban az ENSZ közgyűlésén vesz részt, felszólalása előtt adott interjút, melyet közösségi oldalán osztott meg. A beszélgetésben a karácsonyi tűzszünetről, a fenntartható energiaforrásokról, valamint az illegális migrációról is szót ejtett.

A szaktárca vezetője kiemelte, hogy több mint ezer napja zajlik az orosz–ukrán háború, és „ennek a háborúnak nincsen megoldása a csatatéren”. A magyar javaslat szerint béketárgyalások kellenek, amelyekhez „a fegyverszünet tudja megteremteni a megfelelő alkalmat”. Hangsúlyozta, hogy „Amerikában békepárti elnök nyert”, de „a demokraták és a nyugat-európai liberálisok egy utolsó elkeseredett rohamot indítottak annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék a béketeremtést”.

Szijjártó Péter úgy véli, hogy „a karácsony egy kifejezetten jó alkalmat kínálna arra, hogy a háborúzó felek beszüntessék a háborút, hogy legalább néhány napra fegyverszünet jöjjön létre”. Emiatt Orbán Viktor járt Donald Trump megválasztott amerikai elnöknél, tárgyalt Törökországban, telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, valamint a Vatikánnal is egyeztetett, a miniszterelnök személyesen Ferenc pápával, a külügyminiszter Máltán az egyházi állam vezetőivel.

Ez innentől kezdve már azoknak a felelőssége, akik ezt az ajánlatot vagy az asztalon hagyják, vagy megfontolják, vagy elutasítják

− fogalmazott Szijjártó Péter, majd kritizálta Volodimir Zelenszkijt, amiért „csúnya kampányt indított” Magyarország ellen, és provokációnak nevezte az ukrán elnök szavait.

Két témában szólal fel az ENSZ közgyűlésén

A külgazdasági és külügyminiszter a fenntartható energiaforrásokról és az illegális migrációról tart beszédet New Yorkban. Előbbinél fontosnak tartja, hogy „radikálisan növekedő villamosenergia-igénnyel kell számolni az elkövetkezendő időszakban”. Fizikai kérdésnek tartja a megfelelő mennyiségű és minőségű energia biztosítását, melyekről minden országnak magának kell gondoskodnia.

Magyarország számára a hosszú távú biztonságos energiaellátást a nukleáris energia jelenti, mellyel 17 millió tonna szén-dioxiddal kevesebbet bocsáthat ki. Nemzetstratégiai kérdésként határozta meg az energiaellátást. 

Minden egyes országnak a világon az a saját nemzeti hatáskörébe tartozik, hogy eldöntse, milyen energiahordozókat használ, azokat hogy állítja elő vagy éppen honnan vásárolja

− közölte Szijjártó Péter, majd hozzátette, hogy az elmúlt időszakban egyes országok nehezítették egy komplett térség energiaellátását, ugyanis az Egyesült Államok a Gazprom Bankra szankciót vetett ki, melyen keresztül többek között Magyarország is fizet a villamos energiáért. Emellett politikai bosszúnak véli, hogy ugyan felmentést adtak a földgázért való fizetésre a Gazprom Bankon keresztül, de Paks II. számára nem. Mindez a külügyminiszter szerint 

felháborító, ez szövetségesekhez abszolút nem méltó viselkedés és egyértelmű politikai bosszú.

Ennek ellenére abban bízik, hogy „ezeket a kockázatokat is kiküszöböljük, a szükséges jogi, technikai, technológiai lépéseket megtettük már részben, és meg fogjuk tenni a következő időszakban is. Magyarország energiaellátása biztonságban van, és biztonságban is lesz természetesen, amíg mi vagyunk kormányon.”

A másik téma, amiről kiemelten értekezik New Yorkban Szijjártó Péter, az az illegális migráció kérdése, amelyhez való álláspontot a január 20-án hivatalba lépő Trump-adminisztráció globálisan meg fog változtatni. A külgazdasági és külügyminiszter megjegyezte, hogy Magyarország 2 milliárd eurót költött a migráció megállítására a déli határon.

Reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi jog lesz az irányadó a bevándorlással kapcsolatban, mert az „világosan fogalmaz, ha valakinek menekülnie kell, akkor az első biztonságos országba bemehet, és ott tartózkodhat ideiglenesen. Szóval a jövőben is meg fogjuk védeni a határunkat, a belépő amerikai elnöki adminisztrációval teljes mértékben azonosan gondolkodunk, nyilván majd a nemzetközi fórumokon is közösen fel fogunk lépni az illegális migrációval szemben, és meg fogjuk védeni a saját országaink és a saját nemzeteink biztonságát.”