Maratoni sajtótájékoztatót tartott Vlagyimir Putyin, bejelentette, kész találkozni Donald Trumppal

2024.12.19. 20:34
Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy az ukrajnai háború „sokkal erősebbé” tette Oroszországot, és tagadta, hogy kulcsfontosságú szövetségese, Bassár el-Aszad szíriai bukása ártott volna Moszkva tekintélyének. Az orosz elnök maratoni év végi sajtótájékoztatót tartott, amelybe a „nézők” is „betelefonálhattak”.

Az ukrán elnököt, Volodimir Zelenszkijt „illegitimnek” minősítve Putyin kijelentette, hogy kész találkozni Donald Trumppal, és megvitatni a teljes körű invázió befejezését célzó békejavaslatokat. Mindamellett megismételte álláspontját, miszerint Moszkva megtartja a Krím ellenőrzését, azzal a négy ukrán régióval együtt, amelyekre 2022-ben igényt tartott.

A gondosan megtervezett esemény négy és fél órán át tartott. A moszkvai stúdióban a mikrofonért versengő regionális újságírók mellett háborús bloggerek és nyugdíjasok telefonos kérdései is szerepeltek − írja a The Guardian

Putyin derűlátónak és magabiztosnak tűnt, miközben csapatai továbbra is hatalmas veszteségek árán araszolnak előre Ukrajnában. „A harctéri helyzet drasztikusan változik, az egész frontvonalon mozgások történnek” − büszkélkedett. „Harcosaink négyzetkilométerenként foglalnak vissza területeket.”

Azt mondta, hogy az orosz hadsereg „halad céljaink elérése felé” az általa különleges katonai műveletnek nevezett háborúban.

Putyin egy ponton azt mondta, hogy Moszkva „kész a tárgyalásokra és a kompromisszumokra” a harcok befejezése érdekében, de később olyan álláspontot hangoztatott, amely szerint Ukrajna nem csatlakozhatna a NATO-hoz, semleges státuszt kellene elfogadnia, és bizonyos szintű demilitarizáláson menne keresztül. Eközben azt is követelné, hogy a Nyugat oldja fel az Oroszország elleni szankciókat.

Szíria nem jelent kudarcot

Jelezte, hogy a Kreml nem hajlandó semmilyen megállapodást aláírni Zelenszkijjel, és elutasította a tűzszünet gondolatát. Ehelyett olyan megállapodást szorgalmazott, amely „hosszú távú garanciákat” nyújtana.

Annak ellenére, hogy a média beszámolói szerint Donald Trump elnökségből valótávozása után gyakran tartották a kapcsolatot, Putyin azt állította, négy éve nem beszélt Trumppal. Hozzátette, hogy „bármikor kész találkozni vele”.

Putyin arra is felhasználta az alkalmat − amelynek célja, hogy a gondosan kiválogatott kérdésekre válaszolva kompetenciát sugározzon −, hogy foglalkozzon olyan fejleményekkel, amelyek beárnyékolták Oroszország hírnevét.

Putyin most először beszélt közeli szövetségesének, a szíriai Aszad bukásáról, amely veszélyezteti Moszkva közel-keleti pozícióját, és elutasította, hogy jelentős geopolitikai kudarcot szenvedett volna.

A Szíriában kialakult helyzet nem vereség Oroszország számára

– mondta Putyin, hangsúlyozva, hogy Moszkva elérte célját, amikor 2015-ben Aszad oldalán beavatkozott.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, csütörtöki, percről percre frissülő hírfolyamunkat itt találja.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.

március 18., 17:37

  • Külföld
Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből

Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből

A biztonsági helyzet fokozódása miatt hozták meg a döntést.

március 18., 14:58

  • Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.

március 18., 13:44

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

2 órája

  • Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Több iskolában elmaradt a tanítás.

március 18., 14:27

  • Külföld
Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag

Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag

Vége az eddig szent tehénnek számító adósságféknek.

március 18., 16:16

  • Külföld
Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába

Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába

Szijjártó Péter szerint idén indulhatnak el az első járatok.

március 18., 11:52

  • Külföld
Magyarország szuverenitását is veszélyezteti Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyezkedése

Magyarország szuverenitását is veszélyezteti Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyezkedése

Egy új elemzés szerint a nagyhatalmaké lehet az egész világ.

március 18., 12:21

  • Külföld
Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Az európai fejlesztésére igent, Ukrajna gyorsított EU-csatlakozására nemet mond a kormány.

március 18., 11:48

  • Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.

március 18., 06:24

  • Külföld
Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt

Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt

Hindu csoportok egy korábbi császár sírjának az eltávolítását követelik.

március 18., 21:41

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

4 órája

  • Külföld
Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Sulyok Tamáshoz fordulnak segítségért.

március 18., 20:28

  • Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.

március 18., 06:19

  • Külföld
Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant

Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant

Ilyen nagy számban repülőgépeket ritkán észlelnek egyszerre.

március 18., 07:38

  • Külföld
Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

A férfi akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat.

március 18., 06:56

  • Külföld
Meghalt az angliai csata utolsó brit pilótája

Meghalt az angliai csata utolsó brit pilótája

John Hemingway 105 éves volt.

március 18., 08:22

  • Külföld
A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt

A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt

A korábbi MMA-bajnok szerint Írország lassan elveszíti írségét.

március 18., 10:13

  • Külföld
Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt

Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt

A tárcavezető szerint Európán kívül népszerűbb a magyar kormány, mint Európában.

március 18., 11:16

  • Külföld
Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál

Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál

A tiltakozók blokád alá vették az épületet.

március 18., 08:00

  • Külföld
A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

Nem csak a Szabad Európa finanszírozását állította le az amerikai elnök.

március 18., 10:05

  • Külföld
Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben

Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben

Ajándékcsomagokért és futballmeccsekért lobbizhattak a képviselők a vállalatnak.

március 18., 07:00

  • Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.

3 órája

  • Külföld
Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában

Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában

A 25 éves Zs. Zsolt illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.

március 18., 07:19