Mennyi ereje és ideje maradt Iránnak, hogy újjáépítse ripityára vert szövetségeseit?

A világ számos régiójában megfigyelhető jelenség az állami és a nem állami szereplők szoros együttműködése. A közel-keleti államok politikai fejlődésének jellegzetességei miatt azonban az állandósuló fegyveres konfliktusok és válságok sújtotta régióban különösen nagy jelentőségűvé vált a nem állami szereplők jelenléte.

A 2010 végén Tunéziában kirobbant és „Arab tavasz” néven ismertté vált eseménysorozat tovább erősítette a térség államainak fragmentált szerkezetét és mélyítette a politikai rendszerek destabilizációját, végső soron az állam vákuumszerű jelenlétének a kialakulását. Mindez az állami és a különböző, sokszor etnikai vagy vallási törésvonalak mentén szerveződő nem állami szereplők közötti együttműködés intenzitásának a megerősödéséhez és egyfajta „függőségi kapcsolat” kialakulásához vezetett.

Az állam ugyanis a kompetenciáinak fokozatos gyengülésével egyre inkább rászorult a hathatós támogatásra. A térség országainak strukturális gyengeségeire vezethető vissza a „hibrid partnerségek” megerősödése, ami a fegyveres nem állami szereplők felértékelődését eredményezte. Ezek a csoportok az állam számára gyakran jelentős támogatást nyújtanak, garantálva például a biztonság, valamint a gazdasági-szociális jólét feltételeit. 

A perzsa állam hosszú évtizedek óta eredményesen éri el külpolitikai céljait a térség fegyveres, nem állami szereplőivel fenntartott együttműködés stratégiai előnyeire támaszkodva.  

Irán és a proxyk: hogyan is kezdődött?

A perzsa állam biztonsági stratégiájában régóta megkerülhetetlen szerepet játszik a területén kívüli fegyveres csoportokkal fenntartott kapcsolatrendszer ápolása és folyamatos fejlesztése. Jelentőségét az a felismerés adta, hogy az a rezsim biztonságának fenntartásán túl lehetőséget ad Irán térségbeli jelenlétének megerősítésére és ellenfelei gyengítésére is.

Egyébként a (fegyveres) nem állami szereplőkkel történő együttműködés egészen az 1950-es évekig, Mohamed Reza Pahlavi sah uralkodásának idejére  vezethető vissza . Kiépítésében és tagjainak pénzzel, kiképzéssel és fegyverrel való támogatásában tevékenyen részt vett az akkori iráni titkosszolgálat (SZAVAK). Az iraki kurd lázadók támogatása az iraki Baasz Párt gyengítésére, míg a libanoni maronita és síita csoportok a szovjetbarát erők és a palesztin ellenállás ellehetetlenítésére irányult („zöld terv”). Irán ebben a törekvésében az Egyesült Államok és Izrael támogatására is számíthatott, hiszen az iráni célok egybeestek mindkét ország stratégiai érdekeivel.  

A felkarolt frakciók közül már ekkor kiemelkedtek a különböző libanoni vagy Libanonban tevékenykedő síita vallási vezetők, így a Músza asz-Szadr és a Hasszán as-Sirázi köré szerveződő csoportok is. A közösségek lojalitásának elnyerésére Irán a soft powert is alkalmazta: a pénzügyi, diplomáciai és kulturális támogatás mellett fontos infrastrukturális beruházások (pl. iskolák és kórházak építésének) költségeit is átvállalta.

A szövetségesi hálózat jelentősége a forradalom után  

Az 1979-es iráni iszlám forradalom nem eredményezte a Khomeini ajatollah köré szerveződő új vezetés biztonságpolitikai felfogásának gyökeres átalakulását, így Irán (fegyveres) nem állami szereplőkkel való együttműködése a sah bukását követően is fennmaradt.

Irán külpolitikájában azonban a helyi és regionális problémák, Khomeini ajatollah halála (1989) és a kiterjedt üzleti tapasztalatokkal rendelkező Akbar Hásemi Rafszandzsáni elnökké választása (1989) fordulópontot hoztak, így a kezdeti agresszív külpolitikát az 1990-es évektől felváltotta a mérsékeltebb pragmatizmus. 

Irán innentől kezdve mindent az 1979-ben kialakított és a „vallásjogtudós hatalmán” alapuló politikai berendezkedés életben tartásának rendelt alá. Ezt a prioritást szolgálja a partnerhálózattal fenntartott együttműködés is, ami az iráni katonai gondolkodás egyik pillérét jelentő „előretolt védelmi koncepció” egyik alkotóeleme. Ez az együttműködés lehetőséget biztosít Iránnak a térségbeli fenyegetések visszaszorítására és elrettentési képességeinek növelésére.

Az Irán-barát partnerek alkotta hálózat az ország rétegzett védelmi struktúrájának is a részét képezi, és fontos szerepet játszik a védelem stratégiai mélyégének a kialakításában. Az „ellenállás tengelyének” nevezett hálózat tehát számos ponton kapcsolódik az ország átörökített biztonságpolitikai prioritásaihoz: a regionális hatalmi státuszra való törekvéshez, az önerőre való támaszkodáshoz és az elrettentési képességek fokozásához. 

Hogyan működött az „ellenállás tengelye? 

Az Irán által támogatott, elsősorban iraki, szíriai, libanoni, palesztin és jemeni politikai és fegyveres csoportok működését az 1980-as évek végétől a Forradalmi Gárda külpolitikai szárnyaként működő Kudsz Erők szervezi és hangolja össze. Az „ellenállás tengelye” által lefedett terület a Gázai-övezettől egészen Afganisztánig tart, és egyes csoportjainak érdekeltségei révén Észak-Afrikában is jelen van. Az így létrejövő szárazföldi „folyosó” a perzsa állam és az általa támogatott csoportok közötti kommunikáció, logisztikai transzfer és utánpótlás megkönnyítését szolgálja. 

Az iráni politika pragmatizmusát mutatja, hogy a támogatott fegyveres nem állami szereplők rendkívül sokfélék, és közöttük nem csupán síita, hanem szunnita csoportokat is találni. A kapcsolati háló tagjainak az együttműködése Iránnal jelentős eltéréseket mutat. A kooperáció természetét számos tényező befolyásolja, így a szoros ideológiai kötődés megléte vagy hiánya, a kölcsönös politikai előnyszerzés lehetősége, a csoportok közötti interoperabilitás foka, a földrajzi távolságok, valamint a csoportok szervezeti struktúráinak a hatékonysága. Az „ellenállás tengelye” bár Irán-központú, de nem centralizált felépítésű. Teherán a rendszer más és más önállóságú szereplőivel többnyire funkcionális együttműködési mechanizmusokat alakít ki és tart fenn. 

Stratégiai előnyök

Irán az ellene kivetett nemzetközi szankciók miatt a regionális hatalmi ambícióit nem képes konvencionális katonai képességekkel elérni. Ennek a problémának az áthidalására az „ellenállás tengelyében” részt vevő, a nyugati világban többnyire terrorszervezetként nyilvántartott csoportok nem konvencionális hadviselési formái lehetőséget biztosítanak. 

A Közel-Kelet politikai sajátosságait figyelembe véve (eseti alapú két- és sokoldalú kapcsolatok, a szövetséges partnerek listájának változásai) az Irán-barát csoportok alkotta hálózat főként a résztvevők eseti együttműködésén alapul, kevésbé tekinthető konszolidálódott szövetségi rendszernek. A hálózatot alkotó állami és nem állami szereplők reálpolitikai érdekeinek előtérbe helyezése lehetőséget biztosít a szereplők rugalmas politika irányváltására is. 

Az „ellenállás tengelyének” köszönhető legfőbb stratégiai előny azonban másban keresendő.

míg az ellenfeleket a saját határaikon belül kényszeríti védekezésre. Az „ellenállás tengelye” további stratégiai előnye a nemzetközi jog érvényesítésének akadályaként jelentkező tagadhatóság.

Az Iránon kívüli partnerszervezetek által elkövetett támadásokban nehéz minden kétséget kizáróan bizonyítani a közvetlen iráni érintettséget. Az 1979 óta bonyolult szankciós rezsim alá helyezett Irán ezáltal elkerülheti további nemzetközi szankciók kivetését és egy esetleges válaszcsapás megindítását. Mivel a partnerszervezetek által végrehajtott támadásokban iráni katonák nem vesznek részt, ezért a harcosok halála Iránban nem vezet belpolitikai népszerűségvesztéshez. 

Mit hoz a jövő?

Egészen napjainkig a libanoni Hezbollah számított a legjelentősebb Irán-barát proxynak. Az 1982-ben alakult szervezet kulcsszerepet játszott az Irán-barát csoportokból álló hálózat megszilárdításában és bővítésében. Jelentős támogatást nyújtott a Gázai-övezetben működő Hamász és Iszlám Dzsihád csoportok működéséhez, és egészen az Aszad-rendszer összeomlásáig koordinálta Szíriában aktív fegyveres síita csoportok működését.

Stabil saját költségvetéssel rendelkezik, kiterjedt médiabirodalmat üzemeltet, vallási alapítványain keresztül szociális ellátást biztosít és iskolahálózatot is fenntart. A Forradalmi Gárda iráni szerepéhez hasonlóan a Hezbollah a libanoni gazdasági és politikai élet aktív formálója, ami lehetőséget biztosít az ország külpolitikájának az alakítására is. 

A 2023. október 7-i támadást követően Izrael gázai és libanoni offenzívája az Irán által támogatott csoportoknak jelentős veszteségeket okozott mind a technológiai eszközök, mind pedig az emberállomány tekintetében. A szervezetek lefejezésén túl a Bassár el-Aszad szíriai elnök bukása nyomán kialakult helyzet várhatóan további nehézségeket fog okozni a hálózat jövőbeli működésében. (A rendszer összeomlását követően azonnal kivonták az összes iráni katonát Szíriából – a szerk.) Elképzelhető, hogy a hálózat további decentralizációja felgyorsul, valamint egyes szereplői, főként a jemeni húszik és az iraki síita milíciák nagyobb jelentőségre tesznek szert a közeli jövőben. 

A szerző a Migrációkutató Intézet kutatója.

(Borítókép: A  Forradalmi Gárda (IRGC) tagjai Teheránban, Iránban 2024. április 15-én. Fotó: Morteza Nikoubazl / NurPhoto / Getty Images)