Magánzárkába dugták az Iránban letartóztatott európai riporternőt
Cecilia Sala az Il Foglio című olasz újságnak és egy podcastekre specializálódott cégnek (Chora Media) dolgozik.
Az olasz külügyminisztérium közölte, hogy szoros figyelemmel követi Sala ügyét azóta, hogy a teheráni rendőrség december 19-én őrizetbe vette őt, írja a BBC.
A Chora Media arról tájékoztatott, hogy Salát a teheráni Evin börtönben tartják fogva, egy magánzárkában. Letartóztatásának okát egyelőre nem közölték az iráni tisztviselők.
Róma teheráni nagykövete, Paola Amadei meglátogatta Salát, hogy ellenőrizze fogva tartásának körülményeit. Amadei elmondása szerint Salának kétszer is megengedték, hogy a börtönből felhívja a családját.
Olaszország együttműködik az iráni hatóságokkal Sala jogi helyzetének tisztázása érdekében, jegyezte meg a nagykövet.
Giudo Crosetto olasz védelmi miniszter a közösségi médiában közzétett bejegyzésében „elfogadhatatlannak” nevezte a letartóztatást, és hozzátette, hogy Olaszország „magas szintű politikai és diplomáciai lépéseket” tesz a szabadon bocsátása érdekében.
A Chora Media szerint Sala december 12-én utazott érvényes újságírói vízummal Rómából Iránba, ahol több interjút készített, és három epizódot vett fel Történetek című podcastjéhez.
Salának december 20-án kellett volna visszarepülnie Rómába, de telefonja „elhallgatott”, miután december 19-én néhány üzenetet váltott.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót
Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.
február 6., 11:50
- Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt
Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.
február 6., 13:42
- Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google
Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.
február 6., 12:23
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
1 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
3 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
3 órája
- Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter
A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.
február 6., 16:32
- Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára
Kémkedési aggályok merültek fel.
február 6., 12:04
- Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete
Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.
február 6., 13:36
- Külföld
Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések
A demonstrálók további iratokat követelnek, amelyekből kiderülhet a baleset valódi felelőse.
február 6., 06:03
- Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt
A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.
február 6., 16:57
- Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni
Még bratwurst is jár a voks mellé.
február 6., 17:03
- Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén
A hatóságok vizsgálják az esetet.
február 6., 06:41
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
5 órája
- Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól
A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.
február 6., 06:06
- Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab
A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.
február 6., 07:26
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Külföld
Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen
Antiszemitizmussal vádolták meg a szervezetet.
február 6., 09:06
- Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába
Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.
február 6., 08:36
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába
Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.
február 6., 09:28
- Külföld
Orbán Viktor: A világ hálával tartozik Donald Trumpnak, amiért leleplezte ezt a sötét összeesküvést
A miniszterelnök az X-en üzent.
február 6., 09:54
- Külföld
Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet
Donald Trump átvenné az övezet irányítását.
február 6., 10:06
- Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért
Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.
február 6., 08:45
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol keződik az idei lomtalanitási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
44 perce
- Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet
A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.
február 6., 07:34
- Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen
Adatokat követelnek a platformtól.
február 6., 09:37
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Külföld
Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában
A harminchat előállított személy közül a legtöbb 35 év alatti.
február 6., 16:06
- Külföld
Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak
Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket.
február 6., 10:54
- Külföld
Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi
A nőt is megsebesítette.
február 6., 10:37
- Külföld
Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból
A bűnüldöző szervek szerint a lopás a tojások egekbe szökő árával függhet össze.
február 6., 10:48
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája