Hiperszonikus rakéta, drónanyahajó, lézerfegyverek – a háború kísérleti terep is az új fegyverek számára

A beszélgetést azzal a ritkábban előkerülő témával indítottuk, hogy a háború és az ennek nyomán jelentkező emberveszteség miként befolyásolja a szemben állók demográfiai hátterét. A posztszovjet régió szakértője szerint a kérdést ketté kell választanunk. Mindkét ország számára jelenleg a legfontosabb cél, hogy megnyerje a háborút, vagy legalábbis ne veszítse el azt. Ukrajna számára a kérdés egzisztenciális jellegű – ha az oroszok 2022-ben sikerrel járnák, akkor aligha beszélhetnénk ma független, szuverén Ukrajnáról. Az orosz vezetés számára is a kudarc vagy siker kérdése most már hatalmi túléléssel kapcsolódott össze: a háború csaknem három éve után, a beletett sok pénz, katonai eszköz és emberi élet után egy nagy katonai kudarc Vlagyimir Putyin rendszerét is maga alá temethetné. Ezért mind Moszkva, mind Kijev számára a demográfiai problémák csak másodlagosak, most minden emberre szükség van a fronton a védekezéshez és/vagy támadáshoz.

Egyelőre egyik ország sem merítette ki a mobilizációs potenciált. Ukrajna a fizikai korlátait csak két-három évvel később érheti el. Oroszország ezen a téren potenciálisan jobban állhat, viszont ahhoz mobilizációt kellene hirdetni, amiben jól láthatóan a Kreml politikai kockázatokat lát, és 2022 ősze óta kerüli. Ugyanakkor az, hogy van még kit toborozni, nem jelenti azt, hogy ez könnyen meg is tehető. Valójában az elmúlt egy évben mindkét ország számára nehézségeket okoz a haderő pótlása. Ukrajna számára a legnagyobb probléma jelenleg a nagy motivációs hatással járó sikerek hiánya: a kezdeményezés már több mint egy éve Oroszországnál van, 2023. novembere óta támadnak, Ukrajna pedig lényegében csak védekezik és lassan visszavonul.

A veszteségek nagyok, és lelkesítő sikerek híján az emberek próbálják elkerülni a bevonulást, amennyire csak lehet. Oroszország sincs sokkal jobb helyzetben: a toborzás önkéntes alapon, sok pénzért folyik. Ám 2024. eleje óta a szerződéskötésért járó egyszeri kifizetéseket átlagban másfél havonta emelik, és az év leforgása alatt az összeg a többszörösére emelkedett. Vannak olyan orosz régiók, ahol a katonának a csatlakozásért akár tízmillió forintot is kifizeti a régió. Minderre azért van szükség, mert az önkéntes jelentkezők száma folyamatosan csökken, és a régiók nem teljesítik a központ által leosztott célokat. Az elítéltek körében történt toborzások után (bűneik elengedéséért cserébe) Moszkva újabban azt ígéri, hogy elengedi a felhalmozott adósságokat, a jellemzően Közép-Ázsiából származó bevándorlóknak pedig gyorsított állampolgárságot ajánlanak a katonáskodásért cserében.

Ebből is a halottak számát összesen 300-400 ezer fő közé teszik. Becslések szerint az orosz oldalon halálos áldozatok száma az idei évben lehet a legmagasabb.

Ha vége lesz a háborúnak, akkor mindkét ország számára komoly problémát okoz a demográfia. A nemek arányának a felborulása miatt és a munkaerőpiacot ért veszteségek miatt is. Továbbá problémává válhat a katonák reintegrációja a társadalomba.

Az ENSZ 2024. decemberi adatai alapján 2022. óta mintegy 6,8 millió ember hagyta el Ukrajnát – elsősorban nők és gyerekek. Minden egyes újabb háborús év csökkenti a hazatérési esélyeiket, hiszen a menekültek jelentős része gyökeret ver és új életet alakít ki magának valahol külföldön. Kijev számára a háború után az egyik legfontosabb kérdés lesz, hogyan tudja visszacsábítani a menekülteket, miközben nem vált ki elégedetlenséget az országban maradtaktól: hiszen igazságtalan lenne adókedvezményekkel vagy szociális juttatásokkal hazacsábítani az elvándorlókat, azokkal szemben, akik a legnehezebb időkben otthon maradtak, és szerepet vállaltak hazájuk védelmében.

Oroszországot becslések szerint 2022 óta egymillió ember hagyhatta el, viszont ebben az esetben fontos társadalmi rétegekről van szó: elsősorban a középosztályról és az értelmiségről, akiknek voltak megtakarításai az elköltözéshez, és akik politikai okokból vagy a behívótól való félelmükben hagyták el az országot. Ezek az emberek igencsak hiányozni fognak az orosz gazdaságból. 

Ráadásul mind Ukrajnában, mind Oroszországban hosszú évek óta csökken az ország lakossága. Az ukrán területek és az ott élők elcsatolásával Moszkva rövid távon javíthatja a csökkenő lakosság problémáját, de hosszú távon ez sem jelent megoldást. Az orosz lakosság  2020-ban és 2021-ben 700 ezer fővel, illetve egymillió fővel csökkent, és a háború csak tovább rontotta ezeket a negatív trendeket.

A háború egyben kísérleti terep az új fegyverek számára

Azzal folytattuk a beszélgetést, hogy az elmúlt években – kényszerből – teljesen átalakult az ukrán védelmi ipar. Érdekes megnézni azt is, hogy az elmúlt években – a háború dacára – mennyi és milyen külföldi cég települt be és kezdett termelni, mondjuk, az ukrán hadiipar számára. Az Oeconomus Gazdaságkutató igazgatója szerint a téma nehéz, mivel titkosítás alatt van, és korlátozott adatokkal dolgozhatunk. Az egyes bejelentéseket és közleményeket továbbá nincs lehetőség leellenőrizni. Általánosságban mindenképpen elmondható, hogy az ukrán védelmi ipar a háború kirobbanása óta hatalmasat fejlődött. A háborúban lévő ország számára a jól funkcionáló védelmi ipar egzisztenciális kérdés.

Mivel a szektor prioritást élvez, ezért nagyon sok magánvállalat és kisebb-nagyobb cég is beszállt a fejlesztésbe és gyártásba. A feltételeket tekintve a kiinduló helyzet elősegítette a védelmi ipar fejlődését: a szovjet korszakban egy sor fontos védelmi ipari vállalat Ukrajnában koncentrálódott (harckocsik, repülőgépek stb.). Ukrajna a nyersanyagok terén is számos fontos erőforrással maga rendelkezik a gyártáshoz. Harmadszor pedig az ukrán IT-szektor meghatározó volt a háború előtt, és 2022 után a szektor egy része átállt a védelmi iparra.

A védelmi ipari termelés 2023-ban megháromszorozódott Ukrajnában 2022-höz képest. Az új gyárakat immár biztonságos helyszíneken építik ki, például a föld alatt. Kijev adatai alapján a háborúhoz szükséges éves tüzérségi gránátok csaknem felét most már saját maguk képesek legyártani. Fejlesztenek azóta saját ballisztikus rakétákat, harckocsikat és páncélozott harci járműveket is. A drónok gyártásában pedig egyértelműen a világ élvonalában vannak (bár itt minden bizonnyal nyugati és/vagy kínai alkatrészekre szorulnak). A drónok gyártása éves szinten most már meghaladhatja az egymillió darabot.

Ukrajnába 2022 óta több mint mint 40 külföldi védelmi ipari cég települt és épített ki saját gyártást (Rheinmetall, BAE Systems, Baykar, VOP CZ stb). Többek között brit, francia, német, cseh, lengyel és török cégek. A nyugati technológiák persze maradtak az adott vállalat kezében, de a betelepülő cégek innentől jelentős ukrán állami megrendeléseket teljesítenek.

Megérkeztek az újdonságok – drónanyahajók és lézerfegyverek

Bendarzsevszkij Anton arra is felhívta a figyelmet, hogy a  háború sajnos mindig a legjobb időszak a fegyverek fejlesztésére és kipróbálására. Ilyenkor az is láthatóvá válik, mi lesz a technológiai irány a jövő fegyverei számára. Száz évvel ezelőtt, a brit–búr háborúk idején fejlesztettek ki és próbálták le egy sor olyan technológiát a felek, amelyek aztán az első világháború legfontosabb fegyvereivé váltak. Ilyen volt például a Maxim géppuska, a gyorslövő ágyúk, a távíróhálózat, az elaknásított területek vagy a koncentrációs táborok know-how-ja. 

Az orosz–ukrán háború technikai újításai ehhez hasonlóan nem most, hanem egy következő háborúban terjednek el tömegesen. Addigra tökéletesítik őket, és gyártják tömegesen. Van egy sor technológiai újítás, amelyeken az oroszok és az ukránok is dolgoznak. Az ukránok például idén bejelentették a saját fejlesztésű ballisztikus rakétát; a „drónanyahajókat”, amelyek képesek több tucat drónt is célba juttatni; a nagy hatótávolságú és nagy robbanótöltetek hordozására képes drónokat; valamint egy 2000 kilométeres magasságig hatékony lézerfegyvert. Ezeket mind a kényszer szülte: az orosz ellátás és logisztikai vonalak megsemmisítéséhez Ukrajnának mélyebbre kell nyúlni az orosz vonalak mögé, az orosz drón- és rakétatámadásokkal szemben pedig szükség van hatékony és olcsó fegyverre, amilyen a lézerfegyver lehetne.

A probléma ezekkel az, hogy nem tudjuk, a tényleges fejlesztés meddig jutott, hogy a valós bevetés során miként teljesítenek ezek a fegyverek, és a legfontosabb, hogy mennyire képes Ukrajna ezeket tömegesen gyártani. Ez utóbbi talán a legnagyobb probléma. A bejelentés persze jól hangzik, de amíg a hadsereg nem jut hozzá tömegesen ezekhez az új fegyverekhez, addig mindez inkább csak álmodozás marad.

Oroszország pont ugyanebben a cipőben jár. Mivel a Nyugat jobbnál jobb légvédelmi eszközökkel látja el Ukrajnát, az orosz hadsereg egyik legfontosabb célja túljárni ezen a védelmen. Az idén bejelentett – és egyben élesben ki is próbált – Oresnyik orosz közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta éppen ezt a célt szolgálná. Papíron a jelenleg Kijev birtokában lévő rendszerek egyike sem tudja megfogni, azonban láttunk már hasonlót egy másik új orosz fegyvernél, a hangsebesség tízszeresével is repülni képes Kinzsal hiperszonikus rakétánál.

Elméletben megfoghatatlan, mégis a háború kezdete óta a Patriot amerikai rendszerrel több Kinzsalt is leszedtek. Az Oresnyik esetében a probléma ugyanaz, mint az ukrán fegyvereknél: a rakéta még kísérleti fázisban van, és nem tudjuk, mennyire tudják a fegyvert tömeges gyártásra állítani. A nyugati hírszerzés szerint Moszkvának legfeljebb néhány darab ilyen rakétája lehet. 

Oroszország az elmúlt években sorban jelentett be újabbnál újabb hadiipari fejlesztéseket: 2010-ben tette meg az első kísérleti útját az új ötödik generációs orosz vadászgép, a Szu–57-es (PAK FA), 2015-ben pedig a május 9-ei ünnepségeken mutatkozott be az új orosz harckocsi, a T–14-es Armata tank. Az azóta eltelt években egyiket sem sikerült tömeggyártásra állítani, és a háború kirobbanása óta sem a Szu–57-es, sem az Armata tank nem jelent meg tömegesen a fronton. 

Hogy áll most Oroszország a világpolitikában?

Szóba került az is, hogy milyen következményekkel járhat regionális és globális szinten az egy helyben topogó háború Oroszország nemzetközi hatalmi státuszának megítélésére, és hogy mi volt, ami nem jött túl jól Moszkvának 2024-ben. A szakértő egyértelművé tette, hogy Ukrajna megtámadása óta Oroszország folyamatosan pozíciókat veszít. Ha az orosz terv esetleg sikerrel jár Ukrajnában, és már 2022-ben elfoglalták volna az országot, akkor egészen más képet látunk: erősödő, szövetségesei számára félelmet keltő és terjeszkedő Oroszországot. Moszkva azonban beleragadt egy olyan háborúba, amelyet még a katonai erőfölénye ellenére sem képes megnyerni, pontosan úgy, ahogy az Afganisztánban történt az 1980-as években, még a szovjet korszak idején.

Oroszország az elmúlt másfél évtizedben felhalmozott katonai potenciált épp most semmisíti meg, és egyben tönkreteszi az orosz gazdaság jövőjét is

– hangsúlyozta Bendarzsevszkij Anton, majd hozzátette, ebből nem lesz ugyan összeomlás, csak lassú és fájdalmas stagnálás. Az orosz pozíciók egyértelmű gyengülése pedig lehetőséget ad a korábbi orosz befolyás megnyirbálására.

Az orosz gyengeség első tünete Hegyi-Karabah volt. Azerbajdzsán először 2020-ban próbálta mintegy három évtized után visszaszerezni Karabahot – a nemzetközi jog szerint is hozzá tartozó területet. A probléma azzal volt, hogy az 1990-es évek elején Örményország az akkori Oroszország hallgatólagos beleegyezésével szerezte meg az örmények által lakott, de Azerbajdzsánhoz tartozó területet. Örményország azóta minden, Moszkva által létrehozott és vezetett integrációs projektnek a része volt: a Független Államok Közösségének, az Eurázsiai Gazdasági Uniónak, sőt még az orosz katonai szövetségnek, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének is.

Ám 2020-ban az örmény segítségkérés ellenére az orosz reakció nagyon visszafogott volt, bár akkor még az orosz békefenntartók által sikerült megőrizni az örmény kontrollt Karabah egy része felett. Baku végül 2023 szeptemberében fejezte be azt, amit elkezdtek, Moszkva pedig nem tudta megvédeni az örmény szövetségesét annak határozott kérései ellenére sem. Itt történtek az első komoly repedések az orosz katonai szövetségben.

2024. vége újabb látványos orosz kudarcot hozott: Moszkva nem tudta megvédeni Bassár el-Aszadot, a legfontosabb közel-keleti szövetségesét. Oroszország 2015-ös beavatkozása Szíriában bravúros katonai művelet volt. Putyin rögtön három feladatot oldott meg vele: sikeresen kijött a Krím félsziget megszállása utáni nemzetközi izolációból; visszaszerezte Oroszország stratégiai pozícióit a Közel-Keleten, amelyeket Moszkva a Szovjetunió összeomlása után veszítette el; valamint ismét felhelyezte Oroszországot a térképre olyan világhatalomként, amely képes sikeresen szembeszállni az Egyesült Államokkal, és a világ bármely pontján meg tudja támogatni a szövetségeseit.

Akkor megmentették Aszadot, ami deklarált célja volt az orosz beavatkozásnak, erre nem kevés forrás ment rá. Úgy tűnik, a közel-keleti bázisaikat elveszíthetik, és megdőlni látszik a nemzetközi orosz támogatás narratívája is: Oroszország már semmiféle védelmet nem képes nyújtani a harmadik világ Nyugattal szembehelyezkedő országainak, de még a saját szoros szövetségesei számára sem. Oroszország ezzel visszatért a szorosan vett térségébe, és egyre inkább megszűnt nemzetközi tényező lenni.

A helyzet ugyanakkor sokkal rosszabb Oroszország számára, mint az az első pillanatra látszik: Moszkva „puha ereje”, az orosz cégek kiszorultak a szankciók révén a legfontosabb célországokból, és elveszítették a hozzáférésüket a nyugati technológiákhoz. Oroszország egyre inkább kiszolgáltatottá válik Kína irányába. Közép-Ázsiában a kínai befolyás nagymértékben növekszik, miközben a térség hagyományosan orosz érdekszférának számít.

A kaukázusi térségben a törökök kerülnek domináns pozícióba, és az elmúlt napokban megtörtént, amire évtizedek óta aligha volt példa: Azerbajdzsán elnöke, Ilham Alijev hazugságokkal vádolta meg Putyint (az azeri utasszállító gép orosz légvédelmi rakétával való lelövése miatt), és nyilvános bocsánatkérést, felelősségre vonást és kártérítést követelt. Oroszország hagyományos partnerei így alaposan körbenéznek majd egy megbízhatóbb szövetséges után, amelyet mondjuk Törökország vagy Kína személyében találhatnák meg – fejezte be elemzését a szakértő.

(Borítókép: Tűzoltók dolgoznak egy orosz dróntámadás során megrongálódott épület helyszínén Kijevben 2025. január 1-jén. Fotó: Yan Dobronosov / Reuters)