A politikai elit leborult Elon Musk előtt, mindenki a következő lépését figyeli
További Külföld cikkek
- Újabb kérelemmel állt elő Donald Trump az ellene indult büntetőper miatt
- Újabb ország csatlakozott a BRICS-hez
- A börtön, amely az embertelen körülményekről, kínzásokról és brutális kivégzésekről híresült el
- A húszmilliós kisebbség, amely már száz éve hontalanul él
- Meghalt egy spanyol cserediák Thaiföldön egy elefánt fürdetése közben
A kormányok Európa-szerte zavarban vannak amiatt, hogy mit kezdjenek Elon Muskkal, miközben igyekeznek kitérni a belpolitikai beavatkozásaival szemben.
Jó példa erre, hogy az X tulajdonosa a napokban arról posztolt, hogy az Angol Védelmi Liga társalapítójának dokumentumfilmjét érdemes megnézni, sőt a filmet meg is osztotta. Tommy Robinson a dokumentumfilmje miatt börtönbe került, mert rágalmazást követett el egy szíriai menekült iskolás fiú terhére.
Egész Európa Musk kegyeit keresi
Ráadásul ahogy azt korábban megfogalmaztuk, Musk egyre aktívabban politizál, nyíltan kiállt a napokban a szélsőjobbos Alternatíva Németországért (AfD) párt mellett. A Tesla és az X tulajdonosa egyben a világ leggazdagabb embere, és rengeteget költött a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump kampányára. Ennek az eredménye az lett, hogy Musk vezeti majd a szövetségi kormányzat méretének csökkentését irányító, újonnan létrehozott hivatalt.
A Politico pedig most arra hívta fel a figyelmet, hogy Musk nem kíméli a hivatalban lévő kormányokat, és a populista jobboldali ellenzéki erők mögé áll be, miközben külföldi beavatkozásra panaszkodik.
Úgy tűnik, most a legnagyobb problémája a Keir Starmer miniszterelnök vezette brit munkáspárti kormánnyal van, de élesen bírálta Olaf Scholz német kancellárt is,
és mindkét országban támogatta a jobboldal előretörését.
Ugyanakkor más európai vezetők megpróbáltak Musknak „udvarolni” abban a reményben, hogy elkerülhetik a támadásait, és így elsimíthatják kapcsolataikat Trumppal. Emmanuel Macron francia elnök például meghívta a Notre-Dame-katedrális újranyitására, és szeretné, ha Musk részt venne egy közelgő technológiai csúcson is, Georgia Meloni olasz miniszterelnök pedig saját kapcsolatot épített ki Muskkal.
Mindenki Musk lépésére vár
Orbán Viktor miniszterelnök egyenesen a floridai Mar-a-Lagóban tárgyalt a techmilliárdossal és Donald Trumppal. Emlékezetes továbbá, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kénytelen volt diplomatikusan viselkedni Muskkal az amerikai választások után, a Trumppal folytatott telefonbeszélgetéskor, annak ellenére, hogy élesen mást gondolnak az orosz–ukrán háborúról.
Más vezetők, köztük Recep Tayyip Erdogan török elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök is fokozták kapcsolataikat az üzletemberrel. A Politico szerint ebből pedig az következik, hogy
Politikai szövetségesei és ellenségei felismerték, Elon Musk a világ egyik – ha nem a legbefolyásosabb – embere. És ha valaki a rossz oldalra kerül, annak súlyos következményei lehetnek.
„Ő egy veszélyes figura. És senkinek sem áll érdekében, hogy ellenségként tekintsen rá” – mondta a lapnak egy korábbi brit kormányzati tanácsadó.
Most Németországban a politikai vezetők aggódnak amiatt, hogy Musknak a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) melletti támogatása mit jelenthet a Trump-kormányzat és a következő német kormánykoalíció közötti kapcsolatokra nézve.
Az elemzésben arra is emlékeztettek, hogy Musk még nem állt be Marine Le Pen és a francia szélsőjobboldal mögé. Macron elnök azonban – aki Scholzhoz hasonlóan politikailag törékeny, és belpolitikai zavarokkal néz farkasszemet – most kétségbeesetten igyekszik Muskot maga mellé állítani. „Macron vigasztalódhat azzal, hogy ő nem Scholz” – mondta egy Trump átmeneti csapatával együttműködő republikánus külpolitikai szakértő.
Az európai vezetők arra várnak, hogy lássák, mit lép Musk, amikor Trump még ebben a hónapban elfoglalja hivatalát. Az biztos, a diplomácia régi szabályai most az ajtón kívül maradnak.