Grönlandra utazik Donald Trump fia, miután az elnök bejelentette, hogy igényt tart a Zöldföldre
További Külföld cikkek
- Horvátország eddigi legdrágább autópályája épül Dubrovnik felé
- Egyre több a halálos áldozat Tibetben, a hatóságok versenyt futnak az idővel
- Alexander Schallenberg volt külügyminisztert nevezik ki ügyvivő kancellárnak Ausztriában
- Figyelmeztetni kellett a belgákat, hogy ne egyék meg a karácsonyfájukat
- Lezuhant egy repülő Ausztráliában, többen meghaltak
A megválasztott elnök még karácsony előtt beszélt arról, hogy az Egyesült Államoknak meg kellene szereznie Grönlandot. A grönlandi kormányfő erre reagálva közölte, hogy a sziget nem eladó, és Dánia uralkodója is módosította címerét, hogy hangsúlyozza: a Zöldföld hozzájuk tartozik.
Ennek ellenére az amerikai sajtó szerint Donald Trump fia hamarosan Grönlandra utazik: Donald Trump Jr. állítólag egy podcastműsorhoz szeretne felvételeket készíteni, és csak egy napig maradna a helyszínen – írta a BBC.
Utóbb a megválasztott elnök is megerősítette közösségi oldalán, a Truth Socialön, hogy a fia „különféle képviselőkkel” együtt Grönlandra utazik. A bejegyzésben azt írta, hogy szerinte a grönlandiak „MAGA-k”, vagyis a hívei (ennek bizonyítására egy videót is megosztott egy férfiról, aki állítólag grönlandi lakos, és arra kérte őt, hogy vegye meg Grönlandot). Trump szerint a fia azért utazik oda többedmagával, hogy „meglátogassák a legcsodálatosabb területeket és látnivalókat”.
Grönland egy hihetetlen hely, és az ott élő emberek hatalmas hasznot fognak húzni abból, ha és amikor nemzetünk részévé válik. Meg fogjuk védeni és meg fogjuk becsülni a nagyon gonosz külvilágtól. TEGYÜK ÚJRA NAGGYÁ GRÖNLANDOT!
– fogalmazott a bejegyzésben Trump.
A dán külügyminisztérium a BBC-nek nyilatkozva leszögezte, hogy az elnök fia nem az apja újonnan hivatalba lépő kormányának nevében fog Grönlandra utazni. „Tudomásul vettük Donald Trump Jr. tervezett grönlandi látogatását. Mivel nem hivatalos amerikai látogatásról van szó, a dán külügyminisztériumnak nincs további megjegyzése a látogatással kapcsolatban” – írták.
Mint a BBC megjegyezte, Grönland az Észak-Amerikából Európába vezető legrövidebb útvonalon fekszik, így stratégiai szempontból fontos az Egyesült Államok számára. Emellett egy nagy amerikai űrlétesítménynek is otthont ad. Ráadásul nem Trump az első amerikai elnök, aki Grönland megvásárlását javasolja: az ötletet először az ország 17. elnöke, Andrew Johnson vetette fel az 1860-as években.
A január 20-án hivatalba lépő, de a kongresszus által nemrég már hivatalosan is megválasztott Donald Trump egyébként nemcsak Grönlandot szerezné meg, hanem a Panama-csatornáról is beszélt már hasonló összefüggésben. Kanadáról pedig nemrég mondta azt, hogy szívesen látná az Egyesült Államok 51. tagállamaként.