Legkevesebb két halálos áldozata van a Los Angeles közelében pusztító erdőtüzeknek

2025.01.08. 21:45
Továbbra sem tudják megfékezni a Los Angeles közelében pusztító erdőtűzeket. Már több mint ezer épületet perzseltek fel a lángok, ráadásul legkevesebb két ember is életét vesztette. Gavin Newsom kormányzó vészhelyzetet hirdetett, és a helyszínre küldték a Nemzeti Gárda egységeit is.

Legkevesebb két halálos áldozata van a Los Angeles közelében pusztító erdőtüzeknek, és több százezren maradtak állam nélkül – írja az MTI a helyi hatóságokra hivatkozva.

A tisztségviselők a szerda reggeli órákban arról számoltak be, hogy egyelőre egyáltalán nem tudják ellenőrzés alatt tartani a tüzek terjedését, amit segít a rendkívül erős keleti irányú, úgynevezett Santa Ana szél, és a nagy szárazság. A széllökések helyenként meghaladják az óránkénti 160 kilométeres sebességet.

A szerdai legfrissebb információk szerint a Los Angeleshez tartozó vagy a városhoz közeli három településnél terjedő lángok már több mint ezer épületet perzseltek fel, köztük több ismert filmszínész otthona is a lángok martaléka lett.

A médiában megjelent felvételek szerint volt olyan háztulajdonos, akinek otthonát több méter magas tűzfal vette körül, mielőtt sikerült kimenekülnie.

Változatlanul érvényben van mintegy 30 ezer ember kitelepítése Los Angeles megyében. A kedd délután lakott terület közelében keletkezett bozóttűz leginkább Los Angeles Pacific Palisades és Sylmar nevű városrészeit, valamint egy harmadik területet, Eatont érinti Pasadena közelében. Eatonnál a tűz kiterjedése kedd éjszaka néhány óra alatt többszörösére növekedett. Miközben a hatóságok kedd este még 2200 hektárról beszéltek, addig szerdára a tűzzel érintett terület nagysága meghaladta a 10 ezer hektárt.

Veszélyhelyzet

Gavin Newsom kormányzó vészhelyzetet hirdetett, és a helyszínre küldték a Nemzeti Gárda egységeit is.

Joe Biden elnök szerdán személyesen kereste fel Santa Monica tűzoltóságát, ahol tájékoztatót hallgatott meg a kialakult helyzetről. Az elnök minden szövetségi segítséget megígért a tűzvész elleni fellépés érdekében.

A Szövetségi Vészhelyzet-kezelési Ügynökség (FEMA) elérhetővé tette a tűzvészek kezelésére létrehozott alapot (Fire Management Assistance Grant) az érintettek számára, valamint annak érdekében, hogy Kalifornia állam fedezni tudja a védekezéssel kapcsolatban felmerülő azonnali költségeket.

Arizona, Nevada, Oregon és Washington államok segítséget nyújtanak az oltáshoz szükséges eszközökkel, valamint tűzoltókat is küldtek a katasztrófa sújtotta dél-kaliforniai területre.

A rendőrség a kötelező kitelepítéssel érintett negyedekben két embert vett őrizetbe fosztogatás miatt, egyben súlyos következményeket helyeztek kilátásba annak, aki megpróbálja kihasználni a tűzvész okozta helyzetet.