Elon Muskot beperelte az amerikai tőzsdefelügyelet

2025.01.15. 09:55
A milliárdost a Twitter megvásárlásának körülményei miatt vizsgálja a tőzsdefelügyelet, ugyanis Elon Musk 11 nappal később hozta nyilvánosságra tulajdonjogát a közösségi oldalnál, valamint alacsony áron szerezte meg a társaság részvényeit. Ügyvédje szerint a most már X-nek nevezett platform vezetője semmi rosszat nem tett, és nincs semmilyen ügy, amit vizsgálni kellene.

Az amerikai tőzsdefelügyelet beperelte Elon Muskot, mert nem hozta nyilvánosságra a Twitter részvényeiben szerzett tulajdonjogát, majd később „mesterségesen alacsony áron” szerezte meg a társaság részvényeit. Ezért kedden keresetet nyújtottak be az X vezetője ellen a washingtoni szövetségi bíróságon − írta meg a The Guardian.

Eszerint Musk nem nyilatkozott arról, hogy ötszázalékos részesedést szerzett a Twitterben, ami lehetővé tette számára, hogy „legalább 150 millió dollárral kevesebbet fizessen a részvényekért, amelyeket a tényleges tulajdonosi jelentés esedékessége után vásárolt”.

Az üzletember 2022-ben 44 milliárd dollárért vásárolta meg a Twittert, majd később átnevezte X-re. A tőzsdefelügyelet azt állítja, hogy csak 11 nappal a jelentés esedékessége után hozta nyilvánosságra tulajdonjogát, így saját állítása alapján a közösségi oldal részvényeinek 9 százalékát szerezte meg.

Alex Spiro ügyvéd e-mailben küldött sajtóközleményében kijelentette, hogy Musk semmi rosszat nem tett, és mindenki láthatja, hogy a tőzsdefelügyelet nem rendelkezik semmilyen bizonyítékkal ügyfele ellen.

Nem ez az első alkalom, hogy vizsgálják a Twitter megvásárlásának körülményeit. A felügyelet 2021-ben indított először vizsgálatot Elon és testvére, Kimbal Musk ellen értékpapírcsalás és belső kereskedelmi szabályok megsértése miatt, miután több tízezer részvényt adtak el a Teslában, amelynek Elon Musk a vezérigazgatója, testvére pedig igazgatótanácsi tag.

Spiro szerint ez a per azért következett, mert elmulasztottak egyetlen űrlapot benyújtani. Az ügyvéd úgy véli, a felügyelet több éve zaklatja Muskot, amit egy jelentéktelen körülmény befolyásol.

Az elmúlt hónapokban a milliárdos szoros kapcsolatot alakított ki Donald Trumppal, akinek több millió dollárt adományozott újraválasztására, és részt vett kampányában is. A megválasztott amerikai elnök azóta ki is nevezte Elon Muskot egy tanácsadói csoport vezetőjévé, valamint a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium tagjává.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Több mint harminc év után derült fény az esetre.

március 21., 13:17

  • Külföld
Nagy bajban van Nicolas Sarkozy, akár hét éves börtönbüntetést is kaphat

Nagy bajban van Nicolas Sarkozy, akár hét éves börtönbüntetést is kaphat

Illegális kampányfinanszírozással vádolja az ügyészség.

tegnap, 21:35

  • Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

November eleje óta ápolták a kórházban.

március 21., 13:39

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.

március 21., 12:58

  • Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.

március 21., 10:58

  • Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből

Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből

A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.

március 21., 12:53

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.

március 21., 13:08

  • Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.

március 21., 10:28

  • Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.

március 21., 15:03

  • Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.

március 21., 10:25

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

tegnap, 15:55

  • Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.

március 21., 15:41

  • Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.

március 21., 14:22

  • Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.

tegnap, 18:58

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

tegnap, 19:00

  • Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.

tegnap, 21:02

  • Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.

március 21., 09:10

  • Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.

március 21., 07:34

  • Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Emmanuel Macron jelentette be a hírt.

március 21., 09:26

  • Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.

tegnap, 18:00

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

tegnap, 14:28

  • Külföld
Orosz dróntámadás Odesszában

Orosz dróntámadás Odesszában

március 21., 10:48

  • Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban

2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban

Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.

március 21., 07:13

  • Külföld
Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik

Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik

A rendőrség közleménye szerint hatalmas területet kell átvizsgálniuk.

március 21., 10:21