Szijjártó Péter is megszólalt a rákosrendezői fejlesztésről
További Külföld cikkek
-
Kim Dzsongun lerombolja a háborúban szétszakított családok számára épített házat
- Brüsszel elesett, teljesen leállt az élet a belga fővárosban
- Ketten ültek az autóban, a sofőr gyorsított, mielőtt a tömegbe hajtott Münchenben, sok a sérült
- Öngyilkos merénylő robbantott a kabuli minisztérium épületénél
- Ha az USA becsuk egy ajtót a világ előtt, Kína kinyit egy másikat
Már megszületett minden szükséges megállapodás Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek között a budapesti Rákosrendező fejlesztéséről, így a felek új területekre is kiterjeszthetik az együttműködést − közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Londonban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról tájékoztatott, mielőtt útnak indult az Egyesült Arab Emírségekbe, hogy nagy áttörés előtt áll a két ország kapcsolata, miután megszületett minden megállapodás annak érdekében, hogy új, rendkívül modern városrész jöjjön létre Budapesten, a Rákosrendező lepusztult területén.
Az ehhez szükséges megállapodások már rendben vannak, s így most új területekre is kiterjeszthetjük az együttműködést
− jelentette ki a szaktárca vezetője, majd kifejtette, hogy Abu-Dzabiban a két ország védelmi ipari együttműködési megállapodást is alá fog írni, ugyanis az Egyesült Arab Emírségek nagyon jelentős erőfeszítéseket tesz védelmi iparának innovációja és fejlesztése érdekében.
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az élelmiszeripar területén is előrelépések vannak. Magyarország például az egyik első számú sajtexportőrré vált Európából, 2025-ben a kivitel mennyisége az ezer tonnát is elérheti az MTI tájékoztatása szerint.
„A digitális fejlesztések is igen komoly perspektívát kínálnak. Ennek köszönhető, hogy létrejött tizenhat magyar vállalat részvételével egy magyar digitális klaszter az Öböl-térségben, sőt nagy zenei, illetve kulturális fesztiválokon a készpénzmentes fizetési szolgáltatást már most egy magyar vállalat biztosítja” − mondta.
Végül pedig arra is kitért, hogy stratégiai együttműködés épül az energetika terén is, a Mol és az MVM is stratégiai megbeszéléseket kezdett a helyi partnereivel az együttműködésről a megújuló és a fosszilis energia területén. „Az áttörés tehát itt van karnyújtásnyira, s a következő másfél nap tárgyalásai pedig reményeim szerint meg is fogják hozni a sikert ezen a területen” − összegzett.
A mini-Dubaj-projekt
Mint írtuk, január 20-án az Eagle Hills Csoport tulajdonába került az a 100 hektáros rákosrendezői terület, ahova a vitatott mini-Dubaj-projektet álmodták meg. A tervek szerint a terület egyes részein akár 250–500 méter magas épületek is elhelyezhetők lennének.
Karácsony Gergely főpolgármester a szerződéskötést követően hazaárulásként értékelte a rákosrendezői állami telek eladását, és felidézte, hogy a mostani ügylethez hasonló sukorói telekcsere nyomán állami vezetők kerültek börtönbe. Ezt követően egy rendkívüli sajtótájékoztató keretein belül bejelentette, hogy a fővárosnak elővásárlási joga van a területre, és ezzel élne is. Gulyás Gergely azonban a legutóbbi Kormányinfón azt mondta, hogy egy nemzetközi szerződés jött létre, így az kijelöli a vevőt, ezért a nemzetközi jogi aktus felülírja az elővásárlási jogot.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének napirendjén szerepel Karácsony Gergely előterjesztése a rákosrendezői ingatlanokkal kapcsolatban. A főpolgármester azt javasolja a közgyűlésnek, utasítsák a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-t, hogy éljen az elővásárlási jogával, és amennyiben ezt megsértenék, minden rendelkezésre álló eszközt vessen be az elővásárlási jog érvényesítése érdekében.
Vitézy Dávid korábban többek között azt kifogásolta, hogy „bármiféle közérdekű előírás és városfejlesztési garancia” nélkül kerül magánkézbe Rákosrendező. „Verseny nincs, a vételár nem ismert, kármentesítés és takarítás Lázár János sokszori ígérete ellenére végül eddig nem volt. De ami ennél is nagyobb baj: a beruházó azt épít a területre, amit akar, hisz a parlament által elfogadott törvény egyből nemzetgazdaságilag elfogadott beruházássá is nyilvánította a területet” – fogalmazott a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a szerződés aláírását követően.
A Fővárosi Önkormányzat honlapján meg is jelent Vitézy Dávid előterjesztése a rákosrendezői beruházás ügyében, amelyről itt írtunk bővebben.
Az Egyenes beszéd adása előtt nem sokkal Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid is a Facebookon írta meg, hogy megérkezett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő levele, amelyből kiderült, hogy Budapest élhet az elővásárlási jogával Rákosrendezőn.
„Nincs szó benne 5000 milliárdos vállalásról, amiről Lázár János hadovált. Nincs benne olyan előírás, hogy az arab sejk engedélye kell, amire Nagy Márton hivatkozott” – jegyezte meg Vitézy Dávid, majd hozzátette, hogy Budapest vissza nem térő lehetőséget kapott, hogy „amit az állam évtizedek óta nem volt képes megtenni, most megtegye, kitakarítsa és fejlessze Rákosrendezőt”. Mint kiemelte, ezzel élni is fognak, hogy ne az arab befektetők, hanem a budapestiek érdeke érvényesüljön.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google
Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.
február 6., 12:23
- Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter
A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.
február 6., 16:32
- Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból
Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.
február 6., 15:23
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
2 órája
- Külföld
Kim Dzsongun lerombolja a háborúban szétszakított családok számára épített házat
Korábban már egy Dél-Korea által épített szállodát és golfpályát is megszűntetett.
13 perce
- Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt
Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.
február 6., 13:42
- Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára
Kémkedési aggályok merültek fel.
február 6., 12:04
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
3 órája
- Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót
Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.
február 6., 11:50
- Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült
A nyomozók vizsgálják az esetet.
február 6., 12:09
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
4 órája
- Címlapon
Ketten ültek az autóban, a sofőr gyorsított, mielőtt a tömegbe hajtott Münchenben, sok a sérült
Videón, ahogy a rendőrök leteperik és bilincsbe verik a 26 éves afgán elkövetőt; Volodimir Zelenszkij csütörtökön érkezik a német városba.
1 órája
- Címlapon
Donald Trump kőkemény lépése mindent borított, de ugrásra készen áll legnagyobb ellenfele
Az USAID-támogatásokat a kínai Övezet és Út kezdeményezés pótolhatja. Megvan a nevető fél?
2 órája
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
56 perce
- Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete
Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.
február 6., 13:36
- Külföld
Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések
A demonstrálók további iratokat követelnek, amelyekből kiderülhet a baleset valódi felelőse.
február 6., 06:03
- Címlapon
Milliókat érintő adóváltozás jön, és lehet, ez még csak a kezdet
Már meg is történt a bejelentés.
7 órája
- Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert
Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.
február 6., 09:15
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij világos kijelentést tett, Donald Trump nyomást gyakorolhat Magyarországra
6 órája
- Mindeközben
Zoltán Erika elmondta, melyik bakancslistás álmukat szeretnék valóra váltani a férjével
7 órája
- Címlapon
Lincshangulat alakult ki Magyar Péter interjúja miatt egy elemző közösségi oldalán
A Tisza Párt elnöke kommentháborút indított, mert kritikát fogalmaztak meg vele szemben.
4 órája
- Címlapon
Keményen kiosztotta a mentőszövetséget a szendvicsügy miatt az OMSZ
Kiemelték, az ellátás nem jogi kötelezettség, csak egy jóindulatú kezdeményezés.
47 perce
- Címlapon
Ötvenegy nem fogadott hívás után feladtad, hogy beszélni tudj vele
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
32 perce
- Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába
Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.
február 6., 08:36
- Külföld
Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen
Antiszemitizmussal vádolták meg a szervezetet.
február 6., 09:06
- Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért
Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.
február 6., 08:45
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Címlapon
A Viktoria sokkal nehezebb sorsolásból zárt jobban a Fradinál, de a pénz a magyarok mellett szól
Kell a hazai előny, mert Plzenben nagyon kemény feladata lesz a magyar bajnoknak.
35 perce
- Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen
Adatokat követelnek a platformtól.
február 6., 09:37
- Külföld
Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában
A harminchat előállított személy közül a legtöbb 35 év alatti.
február 6., 16:06
- Címlapon
Donald Trump Moszkvába telefonált, aztán csatába indult a forint
Az elnök „hosszas és rendkívül termékeny” beszélgetést folytatott Vlagyimir Putyinnal.
2 órája
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
tegnap, 17:35
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
tegnap, 16:23