Megszólalt a Fehér Ház a pánikot keltő drónokról
További Külföld cikkek
-
Keményen lecsap a rapperekre a líbiai rezsim
- Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy tenerifei járatnak, de az utas mégis meghalt
- Többen meghaltak a Libanont ért izraeli légicsapásban
- Újabb tragédia történt a világ legszegényebb régiójában, ahol az életük árán is aranyat bányásznak az emberek
- Halálra taposták egymást a zarándokok Újdelhiben, legalább tizennyolcan meghaltak
Tavaly decemberben kisebb pánikhullám söpört végig az Egyesült Államok néhány államán, amikor ellenségesnek vélt drónészlelésekről számoltak be. Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára szerint a New Jersey-ben pánikot keltő, esténként csoportosan közlekedő drónokról szóló jelentések arra mutatnak, hogy az FAA által engedélyezett eszközök voltak, és „nem ellenséges műveleteket végeztek”.
ACNN azt írja, hogy a témában a Fehér Ház sajtótermében kedden tartott sajtótájékoztató az első érdemi megnyilatkozás a decemberi észlelések óta. Korábban Donald Trump – azóta beiktatott – elnök csak annyit mondott, hogy „valami furcsa dolog történik, és valamiért nem akarják elmondani az embereknek”.
![Karoline Leavitt 2025. január 28-án](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/6033/60336/603369/60336937_46b3899b0530b8ea06f3424ded58a47c_wm.jpg)
Mint arról korábban írtunk, Amerika-szerte válaszokat követeltek az emberek, miután november közepétől kezdődően az Egyesült Államok keleti partvidékének különböző területein drónokat észleltek, a hatóságok pedig nem tudtak, vagy nem akartak választ adni a titokzatos, pilóta nélküli repülőgépek jelenlétére. Az FAA azonban január közepéig megtiltotta a drónok használatát New Jersey és New York többtucatnyi területén.
Kutatások és tanulmányok után a New Jersey felett nagy számban repkedő drónok jelenlétét az FAA engedélyezte kutatási és különböző más okokból
– mondta még mindig nem túl sok mindent elárulva Leavitt, aki az elnök nyilatkozatát idézte.
Az FBI, Biden és a Fehér Ház magyarázata összhangban van
Az új magyarázat egyébként összhangban van azzal, amit a Biden-kormányzat tisztviselői az esetre reagálva, korábban közöltek – miszerint nem ellenséges drónokról van szó.
Leavitt a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az észlelt drónok közül több csupán magánszemélyek hobbieszközeiként volt jelen a légtérben.
Az első drónészlelést még tavaly november 18-án jelentették a New Jersey állambeli Morris megye közelében. Azóta minden éjszaka történt drónészlelés, a feldúlt lakosok gyakran számoltak be arról, hogy pilóta nélküli repülőgépeket láttak lebegni a fejük felett, amelyek néha ráadásul csoportosan közlekedtek. Az FBI és a DHS azt nyilatkozta, hogy szerintük a legtöbb drónészlelés „téves azonosítás” esete, amikor a nyilvánosság tagjai tévesen drónnak nézik a kis, legálisan működő, legénységgel ellátott repülőgépeket.
Nemcsak az Egyesült Államokban, de a németországi Ramsteinben található amerikai légibázis felett is hasonló jelenségről számoltak be, a német védelmi minisztérium azonban nem reagált a jelenségre.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Az oroszok már Németországban is a spájzban vannak
Szabotázsakciókkal, dezinformációval és kémkedéssel próbálhatják eltéríteni a német demokráciát.
február 9., 17:19
- Külföld
Franciaország kivonulása után kitörhet a káosz Afrikában
További probléma forrása lehet a dzsihádisták jelenléte.
február 9., 16:36
- Külföld
Több mint harmincan meghaltak Indiában a kormányerők és a maoista lázadók összecsapásaiban
Az utóbbi két évtizedben a harcoknak több ezer halálos áldozata volt.
február 9., 18:37
- Mindeközben
Kulcsár Edina a külsőségekről: Sokaknak fontos, köztük nekem is, de az életben nem ez a legfontosabb, hanem a belső békénk és a lelkiállapotunk
1 órája
- Mindeközben
Mesés felvételek érkeztek a kulisszák mögül, így készül A Bridgerton család 4. évada
tegnap, 21:14
- Mindeközben
Kim Kardashian már-már megtévesztésig hasonlít Bianca Censorira friss fotóin
tegnap, 19:28
- Címlapon
Rég látott lépésre készül a forint, jöhet a nagy áttörés
Ostromhoz gyűjt erőt a magyar valuta.
1 órája
- Külföld
Így írja át Donald Trump az amerikai történelmet
Megszüntetné a szégyenkezést a múlt miatt, és helyreállítaná a nemzeti büszkeséget.
február 9., 19:31
- Külföld
Először tölti be nő a lichtensteini miniszterelnöki szerepkört
A jogász végzettségű Brigitte Haas pártja végzett az első helyen a választásokon.
február 9., 19:12
- Külföld
Donald Trump nem toloncolja ki Harry herceget, mert szerinte van elég baja a feleségével
Az amerikai elnök szerint a herceg felesége szörnyű nő és van vele elég problémája.
február 9., 06:19
- Külföld
Kemény felszólítást küldött Oroszországnak és Észak-Koreának a NATO, hatalmas veszélyt jelent a két ország együttműködése
február 10., 06:09
- Mindeközben
Reese Witherspoon személyesen mondta el ifjú hasonmásának, ő kapta Elle Woods szerepét a Doktor Szöszi spin-offjában
tegnap, 16:10
- Külföld
Az izraeli csapatok kivonultak a Gázai övezet közepéről
A tűzszünet óta folyamatosak a fogolycserék a Hamász és Izrael között.
február 9., 15:27
- Külföld
Saját magáról készített deepfake videókat Emmanuel Macron
A francia köztársasági elnök a Voyage, voyage című dalra táncolt.
február 10., 06:54
- Külföld
Ecuador: újabb választások a kartellháború árnyékában
Korrupció, féktelen erőszak, a hatóságok tehetetlensége – ilyenné vált a korábban békés dél-amerikai ország.
február 9., 07:16
- Külföld
Donald Trump a levegőből sújtott le az Egyesült Államok kereskedelmi partnereire
Az amerikai elnök még a Super Bowlra menet sem pihent, új acél- és alumíniumvámok jönnek.
február 10., 06:59
- Külföld
Elbukott Svájcban a szigorításokat tartalmazó, környezetbarát átalakításáról szóló javaslat
A népszavazáson a polgárok szűk 40 százaléka vett részt, és mintegy 70 százalékuk nemmel voksolt.
február 10., 06:08
- Külföld
Milliárdos értékű lakáshitel-portfóliót vesz a Bank of America
Egy kanadai bank büntetését használja ki az egyik legnagyobb amerikai pénzintézet.
február 9., 16:11
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
tegnap, 14:36
- Külföld
Félbehagyta vasárnapi miséjét Ferenc pápa
Nehezen kapott levegőt a szentatya.
február 9., 13:44
- Külföld
Teljes áramszünetet okozott Srí Lankán egy majomcsapat, amely bemászott egy elektromos alállomásba
A szolgáltatást órákkal később sem sikerült helyrehozni.
február 9., 13:29
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
tegnap, 13:07
- Címlapon
Orbán Viktor: A magyarok már tudják, a jövő nem ott van, ahol ők laknak
A miniszterelnök interjút adott dubaji útja után.
1 órája
- Címlapon
Amerika kijelentette, Európa nem vesz részt az ukrajnai béketárgyalásokon
Ennek Volodimir Zelenszkij és az Európai Unió sem örülhet.
tegnap, 18:17
- Címlapon
Véletlenszerűen kezdte el szurkálni a járókelőket egy szíriai férfi Ausztriában, egy 14 éves fiú meghalt a támadásban
Egy szemtanú szerint Allahot éltette a támadó, akit a rendőrség elfogott a helyszínen.
tegnap, 20:40
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
tegnap, 09:35
- Címlapon
Évek óta nem volt példa olyan dermesztő hidegre, ami jövő hétre várható
Súlyos mínuszok köszöntenek ránk.
3 órája
- Címlapon
11 évesen drogozott, felnőttként rendőrre támadt, mégis milliók imádják
Ma ünnepli 35. születésnapját The Weeknd, akit egy róla készült kvízzel köszöntünk.
3 órája
- Címlapon
Magyarok tízezreit érinti a betegség, amelyben Julius Caesar, Napóleon és Isaac Newton is szenvedett
Ha valaki rohamot kap mellettünk, nem szabad azt megállítani.
3 órája
- Címlapon
A nő kiléte továbbra is rejtély, barát vagy szerető lehetett
A párizsi éjszakában örökítették meg.
3 órája
- Külföld
Több ezer áldozata lehet a jövőben a Gázában fel nem robbant lőszereknek
Hagyományosan a lőszerek 9-13 százaléka besül, de később bármikor felrobbanhatnak.
február 9., 07:33
- Külföld
Van halálos áldozata a kínai földcsuszamlásnak
Senki nem foglalkozott a figyelmeztető jelekkel.
február 9., 11:14
- Külföld
Mozgalmas hétvégéje volt a holland rendőröknek, több lövöldözés és késelés történt
Egy gyanúsítottat még mindig keresnek.
február 9., 16:24
- Külföld
Többen meghaltak a Libanont ért izraeli légicsapásban
Az ország déli részét érte támadás.
44 perce
- Külföld
Rovarirtó okozhatta két európai turista halálát Srí Lankán
Egy 24 éves brit és egy 26 éves német nő a szállásukon lett rosszul.
február 9., 15:09
- Külföld
Hatalmas tűz tombolt egy szlovén ipari területen
Közel tízezer négyzetméternyi raktárterület égett le.
február 9., 10:21