Így lép be a ringbe Európa Trump Amerikája és Kínával szemben

GettyImages-2195937337
2025.01.29. 16:12
Teljesen átalakítaná az európai gazdaságot az Európai Bizottság új gazdaságélénkítő stratégiája, a Versenyképességi Iránytű. A program középpontjában az innováció, a dekarbonizáció, a digitalizáció és az ipari versenyképesség javítása áll, miközben a bürokratikus és adminisztrációs eljárásokat is egyszerűsítenék. A bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a stratégia bemutatásakor kifejtette, hogy a lakossági megtakarítások és a magánbefektetések növelésével, akár 12-15 ezer milliárd eurónyi forrást is mozgósíthatnak e tervek megvalósítására.

Január 29-én, szerdán mutatta be végül Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió versenyképességének javítását célzó, Versenyképességi Iránytű (Competetivness Compass) névre keresztelt gazdaságélénkítő stratégiáját, pontosabban az annak végrehajtásához kapcsolódó menetrendjét.

A tervet eredetileg még január 15-én mutatták volna be, azonban Ursula von der Leyen betegsége miatt azt két héttel későbbre halasztották.

Von der Leyen a sajtótájékoztatóját azzal kezdte, hogy elmondta, milyen alapról indul az európai gazdaság: erős ipar, magasan képzett munkaerő, egy egész kontinensnyi egységes piac. Az EU összességében a második legnagyobb gazdaság, a legnagyobb kereskedelemmel, ezenkívül szintén fontos hozzátevő a stabil jogi környezet, és a fejlett gazdaságok közül Európában a legmagasabb a várható élettartam.

Ugyanakkor azt von der Leyen is elismerte, hogy az Európai Unió így is hátrányban van az Egyesült Államokkal és Kínával szemben.

Mint fogalmazott, Európának az erősségei mellett gyengeségei is vannak: az alapvető gazdasági modellje túlzottan az olcsó kínai munkásokra, az olcsó orosz energiára, valamint Európa biztonságának a kiszervezésére épült,

de ezeknek a napoknak már vége.

Az Európai Unió versenyképességben lemarad az Egyesült Államoktól és Kínától, emiatt már az első ciklusának a végén is leginkább ezzel foglalkozott a bizottsága: egyrészt 2024 áprilisában közölte Enrico Letta az egységes piac jövőjéről szóló jelentését, majd pedig szeptemberben mutatta be Mario Draghi az Európai Unió versenyképességéről szóló jelentését.

Von der Leyen elmondta, hogy a most bemutatott Versenyképességi Iránytű e két jelentés tanulságain, valamint a tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács által lefektetett előírásokon alapul – a tagállamok vezetői még a novemberi, Budapesten tartott informális csúcson egyeztek meg az erről szóló budapesti nyilatkozatban.

Mint von der Leyen elmondta, a mostani stratégiának a legfőbb célja, hogy megteremtsék az unió versenyképesség-fejlesztésének finanszírozását, valamint annak végrehajtását uniós és tagállami szinten is koordinálják.

Növelni kell az innovicáiót

A stratégia három pillérből áll:

  • csökkenteni az innovációs különbséget az Egyesült Államok, Kína és az Európai Unió között;
  • egyszerre kell dekarbonizálni és versenyképesebbé tenni az európai gazdaságot;
  • valamint csökkenteni az EU kiszolgáltatottságát más szereplőkkel szemben, és ellenállóbbá tenni a gazdaságát.

Mint arra von der Leyen rámutatott, az EU-ban kevés a startupcég, ezenkívül az innovációk mértéke is alacsonyabb az Egyesült Államokhoz vagy Kínához képest – példaként az EB-elnök arra mutatott rá, hogy az európai cégek csekély része használja ki a digitális fejlődést, hét európai cégből csak egy alkalmaz például mesterséges intelligenciát (MI).

Von der Leyen azt ígérte, hogy az EU invesztálni fog az MI-be, de ezenkívül más modern technológiákba, például a robotikába vagy a kvantummechanikába is, amelyek fejlesztéseit más szektorokban is hasznosítani tudják majd.

Azt is ígérte, hogy csökkenteni fogják az akadályokat a cégek számára, ami alatt leginkább a bürokratikus terheket és adminisztrációs előírásokat értette.

A most bemutatott Versenyképességi Iránytű egyik legnagyobb vállalása egyébként az, hogy a már évtizedek óta előkészítés alatt lévő megtakarítási és befektetési unió bevezetését felgyorsítaná,

amivel még inkább megkönnyítené a tőke mozgását a tagállamok között, másrészt arra ösztönözné a lakosságot, hogy megtakarításaikat Európában fektessék be.

Dekarbonizáció és versenyképesség

A stratégia a bürokratikus terhek, valamint a zöldszabályok egyszerűsítését is tartalmazza. Ezzel összefüggésben többen is azzal kritizálták von der Leyent, hogy az előző ciklusában bemutatott környezetvédelmi reformcsomagnak, az Európai Zöldmegállapodásnak (European Green Deal) ellentmond a most bemutatott Versenyképességi Iránytű.

Von der Leyen ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a 2050-re kitűzött dekarbonizált gazdaság továbbra is egy fontos cél, valamint azt állította, hogy a zöldmegállapodás kijelölte nyomvonalon halad tovább az EU a most bemutatott stratégiában is.

Az Európai Bizottság elnöke továbbra is elkötelezett azon cégek és technológiák felé, amelyek célja a környezeti fenntarthatóság javítása (cleantech company), amiben az EU már így is első a világban. Azonban ahhoz, hogy ez a jövőben is így maradjon, ebbe is többet kell befektetni.

Azt is kifejtette, hogy az Európai Bizottság szorosan együtt fog dolgozni a hagyományos iparágakkal, amelyek jelenleg nem fenntarthatóak, és segíteni fogják őket az átmenetben – ilyen például az autóipar, de az energia- vagy a nehézipar is.

Von der Leyen ezenkívül azt ígérte, hogy az Európai Bizottság új tervei csökkenteni fogják az energiaárakat is, ami szintén segíti a versenyképességet.

Mint emlékeztetett, ezek szintje már az ukrajnai háború 2022. február 24-i kitörése előtt is magas volt, amit aztán tetőzött, hogy Európa jelentős része lecserélte az orosz gázt, ennek következtében pedig kilőtt a cégek számára az energia ára. Ugyan von der Leyen szerint már a háború előtti árakat fizetjük, de ezek még mindig magasak, és ezt csökkenteni fogják – az erre kidolgozott rendeletjavaslatot pár hét múlva már be is fogja mutatni az Európai Bizottság.

Ellenállóbbá tenni az európai gazdaságot

A harmadik pillérről Ursula von der Leyen azt mondta, hogy Európa egy nyitott piac, amivel könnyű kereskedni: az Európai Unió tagállamai 76 unión kívüli országgal kereskednek, amelyek közül a többnek is az EU a legnagyobb kereskedelmi partnere. Emellett az unió a világon megtermelt GDP listáján a harmadik helyen áll Kína és az Egyesült Álalmok után – 2021-ben a világ GDP-jének a 15,2 százalékát az EU adta, míg az első helyezett Kína esetén ez a szám 18,9 volt.

Von der Leyen szerint az EU nemcsak azért jó kereskedelmi partner másoknak, mert az európai piac nagy és erős, hanem mert megbízható partner is.

Ugyanakkor az ellátási láncok fenntartása létfontosságú, ezért az Európai Bizottság több új országgal is gazdasági megállapodást fog kötni a jövőben, hogy a kritikus nyersanyagokból ne legyen hiány az Európai Unióban. Von der Leyen azt ígérte, az EU helyben fog befektetni, ott, ahol a nyersanyagok találhatóak, így majd nemcsak az EU, hanem az adott ország is nyer ezen.

Von der Leyen emellett azt is bejelentette, hogy a három pillér mellett öt horizontális célt is lefektetett az Európai Bizottság:

  • egyszerűsíti a zöldszabályok végrehajtását és adminisztrálását;
  • csökkenti az akadályokat az egységes piacon belül a tőke számára;
  • bevonja a lakosság megtakarításait is a befektetésekbe;
  • előmozdítja a minőségi munkahelyeket, valamint a dolgozók fejlesztését;
  • jobb szakpolitikai koordinációt ígér uniós, valamint tagállami szinten is.

Van egy tervünk, van egy ütemtervünk, megvan hozzá a politikai akaratunk, most már csak a gyorsaság és az egység számít. A sebességre azért van szükségünk, mert a világ nem vár, egységre pedig azért, hogy végrehajtsuk ezt a politikai akaratot

– zárta a Versenyképességi Iránytű bemutatását von der Leyen.

(Borítókép: Ursula von der Leyen 2025. január 29-én. Fotó: Dpa / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

43 perce

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.

4 órája

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

6 órája

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.

március 19., 18:57

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Katonai létesítmények voltak a célpontok.

március 19., 15:50

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Címlapon
Megszületett az ítélet a bőnyi iskolában késelő 12 éves diáklány ügyében

Megszületett az ítélet a bőnyi iskolában késelő 12 éves diáklány ügyében

Csaknem egy évvel ezelőtt szúrta szívtájékon osztálytársát.

27 perce

  • Címlapon
Kiváló előjelekkel vág neki az új brit F4-es szezonnak a Formula–1-be igyekvő Molnár Martin

Kiváló előjelekkel vág neki az új brit F4-es szezonnak a Formula–1-be igyekvő Molnár Martin

Egy kulisszatitkot is megtudtunk a magyar pilótával kapcsolatban.

37 perce

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.

március 19., 14:51