Kereskedelmi háború robbanhat ki Észak-Amerikában Donald Trump vámtarifái miatt

2025.01.31. 21:51
Az amerikai elnök kampányígéretéhez hűen már február elsejétől magas vámokat vethet ki közvetlen szomszédaira, Kanadára és Mexikóra, de Kínát sem kíméli, azonban a távol-keleti országra tíz százalékos tarifát állapított meg. Elemzők szerint ez akár kereskedelmi háború kibontakozásával is járhat a három észak-amerikai ország között, de a nemzetközi piacokra is befolyással lehet.

A Fehér Ház közlése szerint Donald Trump amerikai elnök február elsejétől Mexikóra és Kanadára 25, Kínára 10 százalékos vámot tervez kivetni, ezzel eldőlt, hogy nem halasztja el az intézkedést egy hónappal, ezt Karoline Leavitt sajtótitkár erősített meg pénteken − írta a Bloomberg.

Trump már kampánya alatt azt ígérte, hogy vámokat vezet be, mert szerinte nem sikerült visszaszorítani az illegális migrációt és a kábítószer-kereskedelmet. A döntést figyelemmel követik a piacok is, tehát hogy beváltja-e ígéretét, vagy csak kiindulópontnak használja a kereskedelmi tárgyalásokhoz. Ezzel azonban mindössze bizonytalanságot keltett azzal kapcsolatban, hogy vajon végigcsinálja-e, egyes vezetők pedig azt találgatták, fenyegetései talán csak arra szolgálnak, hogy befolyást szerezzen magának.

Karoline Leavitt azonban közölte, hogy „ha az elnök bármikor úgy dönt, hogy visszavonná ezeket a vámokat, akkor ezt a döntést rá bízom. De holnaptól kezdve ezek a vámok érvényben lesznek”, viszont azt már nem árulta el, lesz-e az áruk között bármilyen kivétel.

Beiktatása óta Donald Trump már több kereskedelmi tarifa bevezetését jelentette be, és nem csak Kanadára, illetve Mexikóra vonatkozóan. A Bloomberg szerint az Egyesült Államok két fő kereskedelmi partnere ellen bevezetett 25 százalékos vámtarifa drámai gazdasági következményekkel fenyeget, alááshatja a három ország közti szabadkereskedelmi megállapodást, valamint kereskedelmi háborút indíthat el. Ugyanakkor Trump szerint ez még csak a kezdet lehet, a vámok tovább emelkedhetnek.

Az elmúlt év első 11 hónapjában az Egyesült Államok kereskedelme Kanadával 699 milliárd, Mexikóval pedig 776 milliárd dollárt tett ki. Közgazdászok arra figyelmeztetnek, hogy egy kereskedelmi háború megemelné az amerikai gyártók által felhasznált importált anyagok költségeit és az amerikai fogyasztói árakat, valamint átirányítaná vagy csökkentené a kereskedelmi forgalmat. A Trump által az észak-amerikai országok számára meghatározott 25 százalékos kulcs valószínűleg éles hatással lenne egyes ágazatokra, például az autó- és az energiaiparra.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
A Csendes-óceánt átszelő evezőst mentett meg az ausztrál haditengerészet

A Csendes-óceánt átszelő evezőst mentett meg az ausztrál haditengerészet

A férfit három nap hánykolódás után sikerült megmenteni.

35 perce

  • Külföld
Ilyen pozíciót még nem töltött be magyar politikus, de most megtört a jég

Ilyen pozíciót még nem töltött be magyar politikus, de most megtört a jég

A megválasztott elnök az Indexnek árult el részleteket a döntés hátteréről.

február 24., 17:28

  • Külföld
Ukrán katona az Indexnek: Remélem, a magyaroknak sohasem kell átélnie azt, amit nekünk

Ukrán katona az Indexnek: Remélem, a magyaroknak sohasem kell átélnie azt, amit nekünk

A matematikusból lett tüzér elárulta, milyen érzés civilként először a fronton lenni, és mi az egyetlen lehetőség.

február 24., 17:43

  • Címlapon
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: mostantól a kormány kezeli az önkormányzatok pénzét

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: mostantól a kormány kezeli az önkormányzatok pénzét

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

43 perce

  • Címlapon
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

28 perce

  • Címlapon
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

2 órája

  • Külföld
2002 óta először hatoltak be izraeli tankok Ciszjordániába

2002 óta először hatoltak be izraeli tankok Ciszjordániába

A térséget továbbra is a palesztin hatóságok vezetik, de hosszú katonai jelenlétre számíthatnak.

február 24., 17:06

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij megsúgta az uniós vezetőknek, mely országok lehetnek Oroszország következő célpontjai

Volodimir Zelenszkij megsúgta az uniós vezetőknek, mely országok lehetnek Oroszország következő célpontjai

Nemzetközi biztonsági csúcstalálkozót tartottak Kijevben az EU több vezetőjének részvételével.

február 24., 16:53

  • Külföld
Kiderült, mi okozta a Skóciában eltűnt magyar ikerpár halálát

Kiderült, mi okozta a Skóciában eltűnt magyar ikerpár halálát

A két nőnek még január 7-én veszett nyoma.

február 24., 14:32

  • Külföld
Elon Musk elhagyta a kisfiát, ízekre szedik a techmilliárdost a világhálón

Elon Musk elhagyta a kisfiát, ízekre szedik a techmilliárdost a világhálón

Többek szerint aggasztó látni az apai ösztönei hiányát.

február 24., 17:50

  • Külföld
Már három éve tart az orosz–ukrán háború: „Csak por és törmelék maradt az életünkből”

Már három éve tart az orosz–ukrán háború: „Csak por és törmelék maradt az életünkből”

Az Index egy kárpátaljai menekülttáborban járt, ahol az intézményvezetővel és a menekültekkel beszélgettünk.

február 24., 12:47

  • Külföld
Vasárnap jobbra tolódott egész Németország, aminek a politikai közép látta a kárát

Vasárnap jobbra tolódott egész Németország, aminek a politikai közép látta a kárát

Olaf Scholz után ismét egy konzervatív kancellárja lesz Németországnak.

február 24., 06:21

  • Külföld
Három év a pokolban

Három év a pokolban

Aláaknázott, élhetetlen romok – összeszedtük és bemutatjuk képekben a háborús évek legfontosabb mozzanatait.

február 24., 05:55

  • Külföld
Elon Musk a német választás után most Orbán Viktorék spanyol szövetségesére tereli a figyelmet

Elon Musk a német választás után most Orbán Viktorék spanyol szövetségesére tereli a figyelmet

A techmilliárdos elmondta, hogy szerinte ki nyeri a következő választást.

február 24., 18:46

  • Külföld
Villámháborúnak indult, politikai hullarablással végződhet az Ukrajna elleni invázió

Villámháborúnak indult, politikai hullarablással végződhet az Ukrajna elleni invázió

Három éve kezdődött az orosz–ukrán háború. Szakértőkkel elemeztük, hol tart most a konfliktus, és mikor lehet béke.

február 24., 18:59

  • Címlapon
Nem egészen úgy működnek a bűnügyi nyilvántartási rendszerek, mint a filmekben

Nem egészen úgy működnek a bűnügyi nyilvántartási rendszerek, mint a filmekben

Hiába a korszerű technológia, az azonosítás tényleg csak nagyon ritkán megy úgy, mint a karikacsapás.

1 órája

  • Címlapon
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

4 órája

  • Címlapon
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

tegnap, 17:22

  • Címlapon
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk

A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk

Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.

33 perce

  • Külföld
Friss hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Friss hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Továbbra sem számoltak be javulásról.

február 24., 09:22

  • Címlapon
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán

Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán

Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.

6 órája

  • Külföld
Kicsit más lett a német választás eredménye, mint amit vártunk

Kicsit más lett a német választás eredménye, mint amit vártunk

Gyengülő Unió pártok, a szélsőjobb nagyon feljött. Az Index Kibeszélő Extra élőben részletesen elmagyarázza Prőhle Gergely Németország-szakértővel, amit tudni érdemes.

február 24., 08:57

  • Címlapon
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

7 órája

  • Címlapon
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet

Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet

Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.

5 órája

  • Címlapon
Kilépett a bántalmazó kapcsolatából, majd egy nő karjai között találta magát

Kilépett a bántalmazó kapcsolatából, majd egy nő karjai között találta magát

Kihirdették a 2025-ös Nemzetközi Booker-díj hosszú listáját.

1 órája

  • Címlapon
Földrengés rázta meg Hollywoodot, miközben a sztárok az Oscar-partin mulattak

Földrengés rázta meg Hollywoodot, miközben a sztárok az Oscar-partin mulattak

A csaknem 4-es erősségű rengés epicentrumát néhány kilométerre a gála helyszínétől mérték.

47 perce