Az orosz katonák béke helyett gyilkolnának

GettyImages-2013768795
2025.02.17. 21:45
Teljesíteni akarjuk a hadművelet céljait, és meg akarjuk semmisíteni az ukrán haderőt – nyilatkozta egy haditudósítónak a Dizájner hívójelre hallgató orosz lövész. Az orosz katona azt is elmondta, hogy szerinte meg kell semmisíteni az ukrán haderőt és az ukrán állami vezetőket, csak ezt követően kerülhet szóba a béke.

Félmillió orosz katona harcol Ukrajnában, és hallani sem akarnak semmilyen béketárgyalásról, helyette Oroszország totális győzelmét akarják látni – mondta el egy Dizájner hívójelű orosz lövész egy haditudósítónak, amire Portfolio hívta fel a figyelmet.

Hozzátette, hogy a „különleges műveletnek” nevezett háború résztvevői nem akarnak semmilyen béketárgyalást, hanem teljesíteni akarják a hadművelet céljait, és meg akarják semmisíteni az ukrán haderőt.

Az orosz katona azt is elmondta, hogy szerinte az ukrán haderő mellett meg kell semmisíteni az ukrán állami vezetőket is, csak ezt követően kerülhet szóba a béke. Dizájner szerint ezt mind a félmillió, Ukrajnában harcoló orosz katona így gondolja.

A gazdasági portál arra is felhívta a figyelmet, hogy ukrán oldalon is lehetett olvasni az elmúlt napokban hasonló véleményeket. Keleti szomszédunknál sokan úgy látják, Donald Trump amerikai elnök gyakorlatilag elárulja az eddig elesett ukrán katonákat, és igazságtalan békét akar kötni.

Hatalmas orosz dróncsapás érte Ukrajnát

Közben Donald Trump kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „véget akar vetni a háborúnak”, és elutasította azt a felvetést, hogy az orosz vezető ambíciói túlterjedhetnek Ukrajna határán − írja az Unian ukrán hírügynökség.

Valamint beszámoltunk arról is, hogy Ukrajnát ért orosz dróntámadások raktárakat és magánlakásokat rongáltak meg, miután Oroszország 147 drónt indított az elmúlt éjszaka folyamán − közölte hétfőn az ukrán hadsereg és tisztviselők.

A 147 drónból az ukrán légierő 83-at megsemmisített, további 59 pedig valószínűleg az elektronikus ellenintézkedések miatt nem érte el célját.

Azt nem közölték, hogy mi történt a maradék öt drónnal. A Kijevi területet ért dróntámadás tüzet okozott egy ipari létesítményben és négy lakásban. A lángokat azóta eloltották − közölte Mikola Kalasnik regionális kormányzó. Egy ember megsérült a támadásban − fűzte hozzá.

Donald Trump amerikai elnök ukrajnai különmegbízottja, Keith Kellogg kedden Varsóba látogat, ahol találkozik Andrzej Duda lengyel elnökkel, hogy megvitassák az Ukrajnával kapcsolatos béketárgyalásokat.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, hétfői élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

(Borítókép: Lerombolt épületek Orichiv Ukrajnában 2024. január 23-án. Fotó: Andre Alves / Anadolu / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Külföld
Két belügyminiszter is terrorfenyegetés miatt mondta le damaszkuszi útját

Két belügyminiszter is terrorfenyegetés miatt mondta le damaszkuszi útját

A szóvivő szerint a biztonsági erőket fenyegető potenciális veszély nem volt vállalható.

26 perce

  • Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.

március 20., 17:59

  • Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.

március 20., 12:00

  • Külföld
Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában

Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában

Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.

március 20., 17:42

  • Címlapon
Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat

Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat

Heten indultak a Vörösmarty Színházért, országos erők csapnak össze.

17 perce

  • Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.

március 20., 17:55

  • Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.

március 20., 17:20

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.

március 20., 10:13

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

59 perce

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

4 órája

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.

március 20., 10:01

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.

március 20., 15:42

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

2 órája

  • Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.

március 20., 14:57

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40