Meglátogatta Ferenc pápát az olasz kormányfő: Mint mindig, viccelődtünk, éber és figyelmes volt
Kormánya és egész Olaszország nevében mihamarabbi gyógyulást kívánt a 88 éves katolikus egyházfőnek – közölte a miniszterelnök a látogatást követően. Hozzátette, hogy Ferenc pápa éber és figyelmes volt.
Mint mindig, viccelődtünk. Nem vesztette el a humorát
– fogalmazott.
Időközben az olasz püspökök felszólították a híveket, hogy imádkozzanak a pápa egészségéért.
A Vatikán kedd este közleményben tudatta, hogy az asztmatikus hörghuruttal kórházba szállított, hörgőtágulattal élő katolikus egyházfőnél kezdődő kétoldali tüdőgyulladást állapított meg a mellkasi CT-vizsgálat. Közölték azt is, hogy a kórkép továbbra is összetett, a pápa több kórokozó által kiváltott fertőzésben szenved, ami pótlólagos gyógyszeres kezelést tesz szükségessé.
A tévéstábokon és fotóriportereken kívül aggódó hívek is összegyűltek a kórház előtt, hogy a pápa egészségéért imádkozzanak.
Az egyházfő halálára készülnek a Vatikánban
A Politico és egy svájci lap, a Blick is arról ír, hogy a Vatikánban a katolikus egyházfő halálára készülnek. Ferenc pápát még múlt héten szállították kórházba.
A katolikus egyházfő egészségi állapota már napok óta kiemelt téma a világsajtóban. Ferenc pápát súlyos, kétoldali tüdőgyulladással kezelik, ami azért különösen veszélyes az egyházfőre nézve, mivel fiatal korában a jobb tüdőlebenyének egy részét eltávolították.
Svájci lap: a testőrség már Ferenc pápa temetését próbálja
A római egyházfő testőrségét ellátó katonai alakulat kijárási tilalom alatt áll.