Heorhij Tihij az Ukrán Külügyminisztérium szóvivője március 21-én felszólította Magyarországot, hogy tartózkodjon a barátságtalan kijelentésektől, és járuljon hozzá az igazságos béke megteremtéséhez.
A tisztviselő arra reagált, hogy Bóka János, Magyarország európai uniós ügyekért felelős minisztere március 20-án a Financial Timesnak adott interjúban azt nyilatkozta, szeretnék, ha Ukrajna nem konfliktuszóna, hanem pufferzóna lenne az unió és Oroszország között – adta hírül a Szabad Európa Rádió ukrán oldala.
Európa biztonságát nem abban látjuk, hogy Ukrajna integrálódik a védelmi rendszerekbe, mi azt látjuk, hogy szükség van egy ütközőzónára Oroszország és az európai védelmi struktúrák között, amely mind Oroszország, mind Európa érdeke
– mondta Bóka Jánpos a brit lapnak.
Az ukrán szóvivő erre válaszul elmondta, országa soha nem volt, nem az és nem is lesz „pufferzóna”. Hozzátette, hogy Ukrajna biztonsága Európa biztonságának része, és ezzel a magyar félnek is tisztában kell lennie.
Ha Ukrajna feladná a harcot, Magyarország válna pufferzónává
– mondta Heorhij Tihij.
A szóvivő emlékeztetett arra, hogy korábban Ukrajna és Magyarország külügyminiszterei, Andrij Szibiga és Szijjártó Péter megállapodott abban, hogy a közeljövőben kétoldalú megbeszélést fognak tartani az összes lényeges kérdés megvitatásáról.
A jövő héten Szaúd-Arábiában az Egyesült Államokkal folytatandó tűzszüneti tárgyalásokon részt vevő ukrán delegációban ott lesz Rusztem Umerov védelmi miniszter is – írja a Sky News.
„Hétfőn az ukrán csapat Szaúd-Arábiába utazik az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokra. Pavlo Palisa, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője is megy. Ő és Umerov fog Ukrajna nevében tárgyalni” – közölte a lapnak egy ukrán forrása.
Az információk szerint a tárgyalás menetrendje még nincs jóváhagyva, de az ukrán delegáció várhatóan vasárnap este indul Szaúd-Arábiába, hogy hétfő kora reggel készen álljon a tárgyalásokra.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!