Bangkoktól Belgrádig 22 kiló marihuánával utazott egy magyar nő
A szerb hatóságok őrizetbe vettek egy 25 éves magyar állampolgárságú nőt a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren, miután a poggyászában jelentős mennyiségű kábítószert fedeztek fel. Ivica Dacsic szerb belügyminiszter bejelentése szerint a lefoglalt marihuána súlya összesen 22,5 kilogramm volt – jelentette a Tanjug szerb portál.
A gyanúsított hosszú utat tett meg a lebukásáig: Bangkokból indult, majd Dohán keresztül érkezett Belgrádba, ahonnan végső úti célként Tiranába készült továbbutazni. A szerb rendőrség és a vámhatóság munkatársai két bőröndjében összesen 45 darab, légmentesen lezárt csomagban találták meg a kábítószert.
Zajlik a hajtóvadászat: több kilogrammnyi kábítószert és egy luxusautót is lefoglalt a rendőrség a dílerektől
Közleményükben még a kábítószer-fogyasztás negatív hatásait is felsorolják.
A hatósági ellenőrzéskor nemcsak a marihuánát, hanem két GPS-nyomkövetőt is lefoglaltak, amelyeket feltételezhetően a poggyász útjának követésére használtak a csempészhálózat szervezői. Ez arra utal, hogy a magyar nő egy jól szervezett nemzetközi drogcsempészhálózat futáraként dolgozhatott.
Az ügyben a szerb hatóságok nyomozást indítottak. A részletekről további információkat egyelőre nem közöltek.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat
Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?
március 20., 13:36
- Külföld
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
23 perce
- Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők
Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.
március 20., 13:42
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
16 perce
- Címlapon
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban
A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.
55 perce
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
3 órája
- Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába
Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.
március 20., 12:41
- Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél
Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.
március 20., 13:34
- Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump
Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.
március 20., 17:11
- Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása
A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.
március 20., 10:13
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok
A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.
március 20., 17:20
- Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában
Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.
március 20., 11:37
- Külföld
Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában
Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.
március 20., 17:42
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
9 órája
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
3 órája
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták
Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.
március 20., 12:00
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
6 órája
- Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt
Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.
március 20., 10:01
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
5 órája
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
3 órája
- Címlapon
Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
2 órája
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Címlapon
Ököllel támadt a Tisza Párt önkénteseire Egerben, három év letöltendőt kapott
A férfi fellebbezett.
2 órája
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
8 órája
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
7 órája