Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek

shutterstock 2192876243
2025.03.23. 08:15
A kanadai Citizen Lab friss jelentése szerint a kémprogramokat fejlesztő izraeli Paragon több uniós országban tevékenykedik, mint azt korábban feltételezték. Azt is megállapították, hogy a célpontok „fertőzéséhez” a németországi digitális infrastruktúrát használták.

A WhatsApp már az év elején leleplezte, hogy a Paragon alkalmazásával, a Graphite-tal Olaszországban és másutt legkevesebb 90 személyt, köztük újságírókat és aktivistákat figyeltek meg. A botrány sokkolta az országot annak ellenére, hogy az olasz kormány tagadta kapcsolatát az izraeli fejlesztővel.

A torontói egyetemen működő Citizen Lab, amely 2012 óta vizsgálja a kémprogramokkal történő visszaéléseket, számos potenciális Paragon-ügyfelet azonosított Dániában és Cipruson, továbbá az Európán kívüli országokban: Ausztráliában, Kanadában, Szingapúrban és Izraelben. A szakértők feltárták az izraeli cég és az ontariói rendőrség közötti lehetséges kapcsolatokat is.

A Paragon kémprogramját nehezebb azonosítani, mint a rivális Pegasust, de végső soron nincs »tökéletes« kémprogramtámadás

mondta Bill Marczak, a Citizen Lab vezető kutatója az Euractivnak.

Kapcsolódó
Megnézték a szakértők, hogyan működik a Pegasus

Megnézték a szakértők, hogyan működik a Pegasus

Elég ijesztő, de mérnöki szempontból mestermunka a kémszoftver szerintük.

Kapcsolódó
Szerződést bontott Magyarországgal a Pegasus gyártója

Szerződést bontott Magyarországgal a Pegasus gyártója

A korábbi több mint száz ügyfele közül kevesebb mint 40-et tudott megtartani.

A kémprogrammal – mint emlékezetes – világszerte nagyjából ötvenezer, Magyarországon nagyjából 300 személyt figyeltek meg. Egy évvel később a szintén izraeli fejlesztőcég szerződést bontott Magyarországgal.

Kapcsolódó
Megnézték a szakértők, hogyan működik a Pegasus

Megnézték a szakértők, hogyan működik a Pegasus

Elég ijesztő, de mérnöki szempontból mestermunka a kémszoftver szerintük.

A Pegasust olyan kiberfegyverhez hasonlították, „amely ellen nincs védelem”.

A Citizen Lab jelentése feltérképezi azt a szerver-infrastruktúrát, amelyet a szakértők a Graphite kémprogram eszközének tulajdonítanak. A támadásokban egy német adatközpont közvetített. A Paragon infrastruktúrájának egy részét ebben a központban egyetlen ügyfél üzemelteti.

Rejtélyes ügyfelek

Fontos kérdéseket vet fel, hogy ki tartja fenn és üzemelteti az infrastruktúrát, és erre mekkora ráhatása van a kémprogram fejlesztőjének – mondta John Scott-Railton, a Citizen Lab egy másik vezető kutatója. Az változatlanul nem teljesen világos, hogy kik a Paragon uniós ügyfelei, illetve áldozatai.

Az olasz kormány a WhatsApp vizsgálatára hivatkozva közleményében azt írta, hogy az országkódok alapján 13 uniós tagállamban: Ausztriában, Belgiumban, Cipruson, Csehországban, Dániában, Németországban, Görögországban, Lettországban, Litvániában, Hollandiában, Portugáliában, Spanyolországban és Svédországban rendelkeznek lakóhellyel a potenciális megfigyelt személyek. Magyarország nincs a felsoroltak között.

Késik a jogalkotási válasz

A probléma túlmutat Olaszországon – jelentette ki egy német zöldpárti képviselő, aki korábban tagja volt az Európai Parlament kémszoftverekkel foglalkozó vizsgálóbizottságának, a PEGA-nak. Hannah Neumann arra hívta fel a figyelmet, hogy a legújabb jelentések szerint Németország, sőt Dánia és Ciprus is vásárolt Paragon kémszoftvert.

A képviselő egy sor kérdésre a berlini kormánytól vár válaszokat arra, hogy kit és hogyan figyeltek meg.

Az Olaszországban megfigyeltek közé tartozott Francesco Cancellato, a Fanpage hírportál főszerkesztője és David Yambio, a líbiai migránsokért kampányoló aktivista. Mindketten felszólaltak az EP nemrég tartott rendezvényén, ahol arra hívták fel a figyelmet, hogy az Európai Bizottság a parlament és a vizsgálóbizottság megállapításai ellenére is késlekedik a megfelelő jogalkotási intézkedések előkészítésével.

„Ha nem zárjuk be a szabályozási kiskapukat, nem érvényesítjük a szigorú tilalmakat, és nem védjük meg az áldozatokat, a kémprogramokkal való visszaélés ellenőrizetlenül folytatódik” – figyelmeztetett Neumann.

(Borítókép: Shutterstock)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Döntöttek az örmény képviselők, megindulhat az ország EU-csatlakozása

Döntöttek az örmény képviselők, megindulhat az ország EU-csatlakozása

Az örmény külügyminiszter hétfőn még Szijjártó Péterrel kötött gazdasági megállapodást.

8 perce

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

3 órája

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.

március 19., 18:57

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Katonai létesítmények voltak a célpontok.

március 19., 15:50

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.

március 19., 12:56

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

2 órája

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

3 órája

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.

március 19., 14:33

  • Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.

4 órája