Több államban is erdőtűz pusztít az Egyesült Államokban

2025.03.24. 10:20
Észak-Karolina, Dél-Karolina és New Jersey államban pusztítottak erdőtüzek a hétvégén, amelyeknek eloltásával még mindig küzdenek a helyi tűzoltók. A lakosság egy részét figyelmeztették, hogy a lángok miatt hagyják el otthonaikat. Észak-Karolinában emellett a levegőminőség romlása miatt vörös riasztást adtak ki.

Észak-Karolinában három erdőtűz pusztított több mint 3 ezer hektár területen, valamint Dél-Karolina kormányzója vészhelyzetet hirdetett a Blue Ridge-hegységben növekvő erdőtűz miatt. Szombat este 20 óra 20 perckor kezdődően Észak-Karolina nyugati részén, Charlotte-tól 129 kilométerre nyugatra megkezdték egyes megyék evakuálását − írja az NBC News.

A hivatal közleményében azt írta, hogy a területen lecsökkent a látótávolság, ezért kérik, hogy a lakosság hagyja el a térséget, különben csapdába eshetnek az erdőtűz következtében. Az érintett megye kormányzati szóvivője emlékeztetett, hogy korábban két nagy pusztítás érte a régiót, amelyek miatt több ezer hektáron égett a terület.

Az állami erdészet tájékoztatása szerint az egyik erdőtűz olyan helyen ég, ahol szeptemberben még a Helene hurrikán söpört végig. Az ebből visszamaradt kidőlt fák, valamint az alacsony páratartalom és a száraz növényzet hozzájárul ahhoz, hogy az erdőtüzek továbbterjedjenek a térségben.

A sűrű füst miatt vörös riasztást adtak ki a levegőminőség romlása miatt. Emiatt az erdészeti szolgálat a közösségi médiában megosztott bejegyzésében figyelmeztetett, hogy a lakosok kerüljék a hosszabb ideig szabadban való tartózkodást.

Az időjárási körülmények miatt Észak-Karolinában tűzgyújtási tilalom van életben, amelyet további értesítésig fenntartanak. A veszélye a Dél-Karolinában is folyamatosan fennáll, ami miatt Henry McMaster kormányzó szombaton rendkívüli állapotot hirdetett, ahol már péntek este óta tombol az erdőtűz, és gyorsan átterjedt 35 hektárnyi területre. Vasárnap az állam erdészeti szolgálata szerint a tűz már 300 hektáron pusztított, és nem sikerült megfékezniük.

A helyi tűzoltóság szombaton lakhelyük elhagyására szólította fel a lakosságot, majd vasárnap a helyi seriff hivatala arról tájékoztatott, hogy a tűzoltók továbbra is a lángok megfékezésén dolgoznak, amit helikopterek segítségével oltanak.

New Jersey államban szintén szombaton tört ki erdőtűz, amely vasárnapra már 7 négyzetkilométernyi területet emésztett fel, a tűz felét sikerült eddig megállítania a helyi tűzoltóságnak. A katasztrófavédelem közölte, hogy két kempinget evakuáltak, a tűz okát pedig vizsgálják.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Külföld
Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben

Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben

Egy törvénytervezet borzolta fel a kedélyeket.

2 órája

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

2 órája

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

1 órája

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.

március 20., 17:20

  • Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.

március 20., 17:59

  • Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.

március 20., 17:55

  • Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.

március 20., 12:00

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

2 órája

  • Címlapon
Már 191 milliárd forintnál jár a Magyarországot sújtó bírság

Már 191 milliárd forintnál jár a Magyarországot sújtó bírság

Az összeg naponta egymillió euróval emelkedik.

35 perce

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

2 órája

  • Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.

március 20., 10:13

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon

Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon

A hőmérséklet országszerte 15-20 fok körül alakul.

2 órája

  • Címlapon
Megtilthatja-e a bérbeadó a bérlőnek a lakcímbejelentést? Milyen esetekben nem?

Megtilthatja-e a bérbeadó a bérlőnek a lakcímbejelentést? Milyen esetekben nem?

A lakcímbejelentés önmagában még nem ad használati jogot vagy vagyoni jogot a bérlőnek.

3 órája

  • Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.

március 20., 10:01

  • Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.

március 20., 14:57

  • Címlapon
Szekta rabja lett a Trónok harca színésznője, őrizetbe is vették miatta

Szekta rabja lett a Trónok harca színésznője, őrizetbe is vették miatta

2026-ban megjelenő memoárjában mesél a részletekről.

16 perce

  • Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.

tegnap, 18:35

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57