A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit

2025.03.25. 06:24
Az amerikai nemzetbiztonsági vezetők véletlenül bevettek egy újságírót abba a Signal-csoportba, ahol a jemeni támadást tervezték meg. A The Atlantic főszerkesztője először kételkedett a csoport valódiságában egészen addig, amíg a leírtaknak megfelelően az Egyesült Államok csapást mért a jemeni fővárosra.

Az amerikai nemzetbiztonsági vezetők véletlenül bevették egy chatcsoportba a The Atlantic főszerkesztőjét, ahol aztán a közelgő jemeni katonai csapásokról beszélgettek. Jeff Goldberg el sem hitte, amit lát, majd elindult a bombázás.

A világ március 15-én, keleti idő szerint nem sokkal délután 2 óra előtt tudta meg, hogy az Egyesült Államok Jemen-szerte bombázza a húszi célpontokat. Én azonban már két órával az első bombák felrobbanása előtt tudtam, hogy a támadás bekövetkezhet. Azért tudtam ezt, mert Pete Hegseth, a védelmi miniszter 11:44-kor elküldte nekem a haditervet SMS-ben. A terv pontos információkat tartalmazott a fegyvercsomagokról, a célpontokról és az időzítésről

– írta.

A főszerkesztő március 11-én, kedden kapott egy kapcsolatfelvételi kérelmet a Signal nevű üzenetküldő alkalmazáson egy Michael Waltz néven azonosított felhasználótól. Viszont nem gondolta, hogy a felhasználó valóban Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója.

Két nappal később pedig kapott egy értesítést, miszerint bevették egy „Houthi PC small group” nevű csoportba. A PC, Principals Committee kifejezés általában a nemzetbiztonsági tisztségviselők legmagasabb rangú tagjainak csoportját jelenti, beleértve a védelmi, a külügy- és a pénzügyminisztert, valamint a CIA igazgatóját.

Michael Waltz pedig be is küldött egy üzenetet, amiben arról írt, hogy összeállítanak egy csoportot a húszik elleni műveletek megtervezésére, ahová a csoport többi tagjai elkezdték beírni, hogy kiket delegálnak oda. A csoportban 18-an voltak, köztük a Nemzetbiztonsági Tanács különböző tisztviselői; Steve Witkoff, Trump elnök közel-keleti és ukrajnai tárgyalója; Susie Wiles, a Fehér Ház kabinetfőnöke, és több más magas rangú politikus a csoport tagja volt.

Majd a csoportba Pete Hegseth, az Egyesült Államok védelmi minisztere leírta a Jemen ellen tervezett pontos hadműveletet, beleértve a célpontokat, a támadás időzítését, valamint a bevetni kívánt fegyvereket. J. D. Vance erre válaszként azt írta: „Imádkozni fogok a győzelemért.”

Goldberg pedig a védelmi miniszer által leírt időpontban figyelte a híradásokat, hogy fog-e történni valami, és meglepődve konstatálta, hogy valóban támadás érte Jemen fővárosát.

A csoportban pedig elismerő üzenetekkel dicsérték egymást és a csapataik munkáját a politikusok. Amint teljesen biztossá vált a csoport valódisága, Goldberg azonnal kilépett onnan, tudván, hogy ez egy értesítést fog küldeni a csoport készítőjének Michael Waltznak. Szerinte senkinek nem tűnt fel, hogy ő is bekerült, és nem is kereste meg senki, hogy miért lépett ki onnan.

Az újságíró kérdéseket küldött az érintett politikusoknak, hogy valós volt-e a csoport, illetve hogyan fordulhatott elő, hogy bekerült egy olyan csoportba, ahol hadititkokat osztanak meg, ami akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthetne. 

Brian Hughes, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője elismerte a csoport létezését, a bevetés sikere viszont azt mutatja, hogy nem állt fenn nemzetbiztonsági kockázat. 

Goldberg szerint a politikusok a csoportban történő kommunikációval törvényt sértettek, ugyanis Waltz úgy állította azt be, hogy az üzenetek egy idő után eltűnjenek, pedig az efféle kommunikációt nyilvántartásba kellene venniük, hogy annak nyoma maradhasson. 

Donald Trump nem tudott a történtekről

Az Egyesült államok elnöke saját elmondása szerint nem tud olyasmiről, hogy a nemzetbiztonságért felelős csoport és az alelnöke a Signalon keresztül küldött volna el információkat a jemeni támadással kapcsolatban.

Nem tudok róla semmit

nyilatkozta a Fehér Házban Donald Trump.

„Nem vagyok nagy rajongója az Atlanticnak. Számomra ez egy olyan magazin, amelyik megszűnik. Szerintem ez nem egy jó magazin. De nem tudok róla semmit” – mondta Trump.

Miután a riporter elmagyarázta, hogy a Goldberg által közölt üzenetek a jemeni húszi lázadók elleni háborús tervekről szóltak, Trump azt mondta: „Elmondhatom, hogy nem tudok róla semmit. Most mesél róla először.”