Szürreális baleset Szöulban: óriási kráter nyelt el egy motorost

2025.03.25. 13:52

A hatalmas víznyelő hétfőn, az esti csúcsforgalom közepén, körülbelül 18:30-kor keletkezett a dél-koreai főváros délkeleti részén. Egy autós fedélzeti kamerájának felvételén látható, ahogy a föld hirtelen megnyílik a forgalmas utcán, és azonnal elnyel egy motorkerékpárt, míg egy autó csodával határos módon megmenekül: becsúszik a lyukba, de valahogy kipattan onnan.

Az RFI beszámolója szerint a tűzoltóság nagyszabású mentőakciót indított, és vízhatlan ruhás mentőmunkások „kézzel kezdtek ásni”, majd mentőkutyát is bevetettek a 17 órán át tartó művelet alatt. Kim Chang-seop, a Gangdong Tűzoltóállomás tisztviselője kedden sajtótájékoztatón közölte: „a harmincas éveiben járó eltűnt személyt holtan találták meg, a lyuk középvonalától körülbelül 50 méterre”, a sisakja és motoroscsizmája is rajta volt. Az autó vezetője kisebb sérüléseket szenvedett.

A lyuk jelenleg körülbelül 20 méter széles és 20 méter mély – közölte a tűzoltóság. A közelben lévő iskolák közül néhány biztonsági okokra hivatkozva kedden zárva tartott. Az útbeszakadás okát kivizsgálják, de a baleset egy olyan helyszínen történt, ahol metróvonal-bővítési munkálatok folytak.

Szöul város szóvivője az AFP-nek elmondta, egyértelmű, hogy az építkezés „több lehetséges hozzájáruló tényező” egyike lehetett. „Amint a környező talajt és törmeléket eltávolítják, szakértői csapattal teljes körű vizsgálatot fogunk végezni a baleset okának feltárására” – nyilatkozta a szóvivő.

Az útbeszakadásos balesetek ritkák Dél-Koreában, évente átlagosan kevesebb mint 200 esetet jelentenek – jelentősen kevesebbet, mint a szomszédos Japánban, ahol január végén történt egy kísértetiesen hasonló eset. Yashio város egyik forgalmas részén ugyanis beomlott az aszfalt, majd a lyuk elnyelt egy teherautót és az azt vezető 74 éves férfit.

Kapcsolódó
Úszómedence méretű lyuk nyelt el egy kamiont Japánban

Úszómedence méretű lyuk nyelt el egy kamiont Japánban

Egy másik kráter is kialakult, evakuálják a lakosokat.