Meghalt Anna Lindh svéd külügyminiszter

2003.09.11. 08:09
Belehalt sérüléseibe Anna Lindh svéd külügyminiszter csütörtök délelőtt.. A svéd diplomácia vezetőjét szerdán Stockholm egyik áruházában egy ismeretlen tettes hasba szúrta.
Csütörtök délelőtt belehalt sérüléseibe Anna Lindh svéd külügyminiszter. Lindh asszonyt szerdán Stockholm egyik áruházában egy ismeretlen férfi több helyen megszúrta, így a hasán is. Mint a kórház csütörtök reggeli közléséből kiderült, ez a döfés okozta a legsúlyosabb problémát, ugyanis emiatt megsérült a miniszter asszony mája is, és súlyos belső vérzés állt elő.

A több mint tíz órán át tartó műtét eredményeként Lindh állapota reggelre még egy hajszálnyit javult. Halálhírét nem sokkal kilenc óra után jelentették be.

A tettes figyelte a minisztert

Anna Lindh
A Dagens Nyheter című svéd lap rendőrségi szóvivőre hivatkozva azt írta, hogy a támadás valószínűleg előre kitervelt akció volt: a tettes nem véletlenül tartózkodott éppen abban a Stockholm belvárosában lévő áruházban, ahol Lindh asszony. Egy ideig követte a minisztert, majd késével nekirontott.

A lap a demokrácia és a nyitott társadalom elleni támadásnak nevezte a merényletet, és felvetette: a történtek után nem kellene-e változtatni azon a gyakorlaton, hogy politikailag kényes helyzetekben (jelen esetben az euró-referendum előtt) is testőrök nélkül járkálnak Svédországban vezető közéleti személyiségek.

A tettest, aki 180-185 centiméter magas, szőke hajú, nagy erőkkel keresik. A hajszában Svédország más részeiből Stockholmba vezényelt egységek is részt vesznek rendőrkutyák segítségével, sőt időnként helikopterek is fel-felbukkannak a környéken.

A svéd hatóságok csütörtök reggelig senkit sem tartóztattak le, és senkit nem vettek őrizetbe - közölte egy rendőrségi szóvivő. Hozzátette: megtalálták a férfi zubbonyát, sapkáját, valamint a kést is.

Kampányolt az euróra való áttérésért

Igen alaposan elemzik az áruház biztonsági kamerái által készített felvételeket. Mint a Reuters emlékeztetett rá, a 46 éves Lindh asszony, akit sokan az ország jövendőbeli miniszterelnökének tekintettek, élénk kampányt folytatott annak érdekében, hogy a svédek a vasárnap esedékes referendumon fogadják el az euróra való áttérést.

A merénylet után azonban a kampányban addig részt vevő összes fél azonnal felfüggesztette propagandatevékenységét. A Karolinska kórház bejáratához virágokat visznek az emberek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Több hét elteltével került elő egy holttest egy brüsszeli szállodában

Több hét elteltével került elő egy holttest egy brüsszeli szállodában

A halál oka és körülményei ismeretlenek.

január 23., 18:07

  • Külföld
A németek Pressmanje keményen nekiment Trumpnak

A németek Pressmanje keményen nekiment Trumpnak

Egy kiszivárgott nagyköveti feljegyzés riasztó képet fest a beiktatott elnökről.

január 23., 14:17

  • Külföld
Donald Trump újra terrorszervezetnek minősítette a jemeni lázadókat

Donald Trump újra terrorszervezetnek minősítette a jemeni lázadókat

Jemenben tíz éve zajlik a polgárháború a húszik miatt.

január 23., 17:31

  • Mindeközben
Megszületett Lukács Miki kisfia

Megszületett Lukács Miki kisfia

tegnap, 19:36

  • Címlapon
Rusvai Miklós: Nyolc éve nem történt ilyen, mint amit most az influenzajárványnál látunk

Rusvai Miklós: Nyolc éve nem történt ilyen, mint amit most az influenzajárványnál látunk

A virológus elárulta, miért beteg most minden harmadik ember.

tegnap, 18:53

  • Külföld
Donald Trump páros lábbal szállt bele az EU-ba és a NATO-ba, ami kemény négy évet vetít előre

Donald Trump páros lábbal szállt bele az EU-ba és a NATO-ba, ami kemény négy évet vetít előre

Ugyanakkor az amerikai elnök kijelentette, nyitott az üzletre.

január 23., 19:27

  • Külföld
Soha nem látott vihar miatt adtak ki figyelmeztetést Nagy-Britanniára

Soha nem látott vihar miatt adtak ki figyelmeztetést Nagy-Britanniára

Az eddig mért legnagyobb széllökés rekordja is veszélyben lehet.

január 23., 15:48

  • Külföld
Betiltaná egy szenátor a férfiak számára az önkielégítést Mississippiben

Betiltaná egy szenátor a férfiak számára az önkielégítést Mississippiben

A visszaesőknek 10 ezer dollárt kellene fizetniük.

január 24., 06:23

  • Külföld
A grönlandi kormányfő szerint a sziget jövőjéről Grönlandon kell dönteni

A grönlandi kormányfő szerint a sziget jövőjéről Grönlandon kell dönteni

Még mindig aggódnak Donald Trump birodalmi törekvései miatt.

január 23., 06:32

  • Címlapon
Orbán Viktort említve egymás torkának estek a német politikusok a migráció kapcsán

Orbán Viktort említve egymás torkának estek a német politikusok a migráció kapcsán

Az ellenzéki CDU/CSU által benyújtott határozat a szélsőjobboldali AfD szavazataival ment át, amivel megrepedt az AfD politikai karanténja.

tegnap, 18:36

  • Külföld
A mesterséges intelligencia veszélyeire hívta fel a figyelmet a pápa

A mesterséges intelligencia veszélyeire hívta fel a figyelmet a pápa

Szerinte az AI „megrengetheti az igazságról alkotott képünket”.

január 23., 14:08

  • Címlapon
Él az elővásárlási jogával Budapest, megvenné a rákosrendezői területet

Él az elővásárlási jogával Budapest, megvenné a rákosrendezői területet

A javaslatot 23 igen szavazattal fogadták el.

tegnap, 20:35

  • Külföld
Ötvenkét év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra a southporti késes támadás elkövetője

Ötvenkét év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra a southporti késes támadás elkövetője

A bíró szerint azonban élete végéig börtönben ülhet.

január 23., 19:46

  • Külföld
A dél-koreai korrupcióellenes hivatal vádemelést kért a felfüggesztett elnök ellen

A dél-koreai korrupcióellenes hivatal vádemelést kért a felfüggesztett elnök ellen

Jun Szogjol ügyét a hivatal csütörtökön átadta az ügyészségnek.

január 23., 08:04

  • Külföld
Felüthették a képviselők italát, bezárhatják a parlamenti bárokat a Westminster-palotában

Felüthették a képviselők italát, bezárhatják a parlamenti bárokat a Westminster-palotában

Több millió fontos biztonsági rendszer bukhat el, ha a politikusok máshová mennek italozni.

január 23., 08:59

  • Címlapon
Kommentháború tört ki Magyar Péter és a Kétfarkú Kutyák közt

Kommentháború tört ki Magyar Péter és a Kétfarkú Kutyák közt

A Kutyapárt szerint sok szavazás eredménytelen lett a Tisza miatt.

tegnap, 20:45

  • Külföld
Szijjártó Péter: Továbbra is fennáll Benjamin Netanjahu magyarországi meghívása

Szijjártó Péter: Továbbra is fennáll Benjamin Netanjahu magyarországi meghívása

A külügyminiszter szerint a nemzetközi elfogatóparancs politikailag motivált döntés volt.

január 23., 11:52

  • Külföld
Női holttestet találtak a Dunában

Női holttestet találtak a Dunában

Az áldozat táskája és pénztárcája is a parton volt.

január 23., 09:00

  • Külföld
Több tízezer ember menekül Los Angelesből, újabb tűz ütött ki Kaliforniában

Több tízezer ember menekül Los Angelesből, újabb tűz ütött ki Kaliforniában

Az Egyesült Államok nyugati részén tomboló tüzek eddig már legalább 27 ember életét követelték.

január 23., 09:18

  • Külföld
Bradley Alagna spórolási tippjei

Bradley Alagna spórolási tippjei

január 23., 19:39

  • Címlapon
A Bayern München, a Manchester City vagy a Real Madrid a legjobb 16 közé sem jut a BL-ben!

A Bayern München, a Manchester City vagy a Real Madrid a legjobb 16 közé sem jut a BL-ben!

A Liverpool veresége ellenére is első lett, három angol már fixen a nyolcaddöntőben.

tegnap, 23:22

  • Külföld
Negyvennyolc évesen meghalt egy ismert onkológus szakorvos, Holló Gergely

Negyvennyolc évesen meghalt egy ismert onkológus szakorvos, Holló Gergely

Rengeteg embernek segített, sokan gyászolják.

tegnap, 20:24

  • Címlapon
A kormány tisztviselője állítja: Magyarország mégsem vesztett el 400 milliárd forintnyi uniós forrást

A kormány tisztviselője állítja: Magyarország mégsem vesztett el 400 milliárd forintnyi uniós forrást

Lesz is alkalom arra hamarosan, hogy felhozzák az ügyet Brüsszelben.

tegnap, 21:24

  • Címlapon
Ilyen drága még sohasem volt, több mint 3 milliárd forintba kerül fél perc

Ilyen drága még sohasem volt, több mint 3 milliárd forintba kerül fél perc

Kiugró nézettséggel kalkulálnak.

tegnap, 18:41

  • Címlapon
Tarjányi Péter: Trumpnak és Ficónak is szüksége lehet a mentális támogatásra

Tarjányi Péter: Trumpnak és Ficónak is szüksége lehet a mentális támogatásra

A Frontvonal állandó szakértője a merényletkísérletek miatt gondolja ezt.

tegnap, 19:19

  • Címlapon
Hiába bosszantó, kifejezetten pozitív is, ha a gyorséttermekben falják egymást a tinik

Hiába bosszantó, kifejezetten pozitív is, ha a gyorséttermekben falják egymást a tinik

Hevesi Kriszta szerint segítheti az önállósodást, ha nem a szüleik házában ismerkednek a fiatalok.

tegnap, 21:35

  • Külföld
Amerikai túrázókra lőttek Mexikó felől érkezett fegyveresek

Amerikai túrázókra lőttek Mexikó felől érkezett fegyveresek

Megerősítik a járőrszolgálatot.

január 24., 07:11

  • Külföld
Meghalt két tinédzser egy népszerű vízesésnél Ausztráliában

Meghalt két tinédzser egy népszerű vízesésnél Ausztráliában

Már csak a holttestüket találták meg.

január 23., 08:36