További Külföld cikkek
- Senki sincs biztonságban, az ukránok és az oroszok egyenként levadásszák a fontos figurákat
- Jogerősen is elítélték Nicolas Sarkozy korábbi francia elnököt
- A Google Maps lefotózta, ahogy egy holttestet gyömöszölnek egy autó csomagtartójába
- Kétségbeesetten kéri az FBI az amerikaiakat, nehogy lelőjék a kínainak vélt drónokat
- Mészárszék várta az észak-koreai katonákat Kurszknál
Nem megfelelõ hozzáállású tudósítók
Dyke a vezetõ brit vasárnapi lapban közzétette azt az eredetileg bizalmas levelet, amelyet még tavaly március 21-én, a háború második napján írt Blairnek, és amelybõl kiderül, hogy a miniszterelnök akkor már jó ideje súlyos kifogásokkal élt a BBC-nek az iraki háborús elõkészületekkel kapcsolatos tudósításai miatt.
Dyke szerint a kormányzati beavatkozási kísérletek kiterjedésére jellemzõ, hogy Campbell a háború idején részletes listát küldött a BBC-nek, azoknak a haditudósítóknak a neveivel, akiknek hazahívását követelte "nem megfelelõ hozzáállásuk" miatt. Campbell ettõl függetlenül is folyamatosan, heti rendszerességgel, különféle szerkesztéseljárási követeléseket tartalmazó levelekkel bombázta Richard Sambrookot, a BBC rádió hírigazgatóját.
Blair elképzelései
A március 21-én Blairhez intézett, keserû iróniát dühvel vegyítõ levélben - amelyet a The Sunday Times teljes egészében lehoz - a most leköszönt vezérigazgató azt írta: megérti, hogy a miniszterelnök szeretné a sajtóban viszontlátni a világról alkotott elképzeléseit, a BBC-nek azonban más a feladata, mégpedig az, hogy kiegyensúlyozott képet közvetítsen a társadalomnak.
Dyke a levélben "méltánytalannak" nevezte, hogy a kormányfõ a BBC-újságírás szinte teljes palettájának minõségét megkérdõjelezi, csak azért, mert aggasztja, hogy egyes tudósítások nem tükrözik az õ véleményét. "Az, hogy egyes következtetéseink nem mindig tetszenek Alastair (Campbell szóvivõnek), sajnálatos, ám ez nem tartozik legfõbb gondjaink közé" - áll a miniszterelnökhöz írt tavaly márciusi levélben.
Major a BBC élén?
A The Sunday Times úgy tudja, hogy a baloldali kormány - elkerülendõ azokat a vádakat, hogy maga alá akarja gyûrni a BBC-t - az ellenzéki Konzervatív Párt valamely nagy nevét, jó eséllyel John Major volt kormányfõt akarja felkérni a BBC-megüresedett elnöki posztjának betöltésére.
A BBC vezérkara azután mondott le, hogy Lord Hutton felsõházi lordbíró fölmentette a kormányt a felelõsség alól David Kelly néhai védelmi minisztériumi tanácsadó öngyilkossága kapcsán, viszont súlyosan elmarasztalta a BBC-t a tanácsadótól származó, a kormányt az iraki hírszerzési adatok feltupírozásával vádoló, súlyos botrányhoz vezetõ riport kezelési módja miatt.