Leszavazták Blairt
A Munkáspárt közismerten háborúellenes politikusai, mint George Galloway vagy Tam Dalyell mellett az ellenzők között volt többek között Tony Banks volt sportminiszter, és Ian Gibson, az egyik alsóházi bizottság elnöke is. A tiltakozás nagyobb arányú volt, mint az afganisztáni háborút vagy a koszovói beavatkozást megelőző parlamenti vitánál.
Az Irakból múlt héten visszatért George Galloway a vita során elmondott szenvedélyes biztatta képviselőtársait, hogy George Bush amerikai elnök és Dick Cheney alelnök helyett Al Gore vagy Nelson Mandela álláspontja mellett sorakozzanak fel.
Az ellenzék sem egységes
Az ellenzéki Konzervatív Pártban is a szakadás jelei mutatkoztak. Miközben a pártvezetés egyöntetű támogatásáról biztosította a munkáspárti kormány iraki politikáját, számos tory képviselő emelt szót a katonai beavatkozás ellen. Douglas Hogg, a toryk volt külügyi államminisztere úgy vélte, hogy az iraki dosszié nem igazolja a katonai fellépést.
Give Peace a Chance!
A parlamenti vita idején háborúellenes tüntetők tiltakoztak az iraki háború ellen a törvényhozás előtti téren, valamint hangszórókkal felszerelt buszokkal járták London utcáit, és John Lennon Adj esélyt a békének című dalával hívták fel a figyelmet ügyükre és a szombaton Londonba meghirdetett nagyszabású háborúellenes tüntetésre.