Blair megalázó parlamenti veresége

2006.02.01. 14:17
Elszámolta magát a brit Munkáspárt frakcióvezetése. A parlament kétszer is leszavazta a kormány vallási gyűlölet szítását büntetni kívánó törvénytervezetét, a második szavazás az ülés közben távozó Blair szavazatán múlott. A konzervatív ellenzéket is meglepte a váratlan győzelem.

Megalázó parlamenti vereséget szenvedett kedden a brit kormány. Tony Blair kabinetjének vallási gyűlölködést tiltó jogszabálytervezetét két körben is leszavazta a parlament, a második szavazás az ülésről idő előtt távozó kormányfő hiányzó szavazatán bukott el.

Törvénytervezetében a kormány a nemzeti kisebbségként a szíkheket és a zsidókat már megillető védelmet terjesztette volna ki a keresztény és muzulmán felekezetek tagjaira azzal, hogy a velük szemben ellenséges írások alkotóit is büntethetővé tette volna.

Kilúgozták

A szólásszabadság védelmében kampányoló liberális és konzervatív képviselők a tervezet elutasítását javasolták, a felsőház visszafogottabb tagjai csak a végtelenségig felpuhították volna a jogszabályt, egyedül a konkrét fenyegetéseket megfogalmazókat büntetnék - ezt amúgy az érvényben lévő jogszabályok is megteszik.

A parlamenti vereség különösen kínos a Munkáspártnak. Blair kormányának eddig egy javaslata bukott el a parlamentben, a terrorizmussal gyanúsítottak feltétel nélküli fogva tartását 90 napra kitoló javaslat a párt baloldalának lázadásán bukott el. Az akkori vereség nem rázta meg a pártvezetést, mert számítani lehetett rá. "Jobb vereséget szenvedni úgy, hogy megpróbáltuk, mintha meg sem próbáltuk volna" - intézte el az akkori bukást nyilatkozatában Blair.

Most azonban az ellenzék nem számított győzelemre, de a munkáspárti frakció vezetése elszámolta magát. Huszonnégy munkáspárti képviselő maradt távol az üléstől, hogy egy időközi választás munkáspárti jelöltjének kampányát segítse. Blair is azért távozott idő előtt, mert úgy tudta, a javaslat a szavazata nélkül is át fog menni a parlamentben.

Elbénázták

A Munkáspárt ugyan a tavalyi választásokon meggyengült, de a kormányjavaslat ellen lázadó huszonhét baloldali képviselő átállása nem lett volna elég a javaslat megbuktatásához. Az ellenzéki konzervatívok is így számoltak, így csak két frakcióvezetőjük dolgozott azon, hogy elegendő szavazatot gyűjtsenek össze a javaslat megbuktatásához.

A Munkáspárt elvileg nagyobb fegyelemre törekedett, három frakcióvezetőjük is a frakció összeterelésén ügyködött. Elsőszámú frakcióvezetőjük azonban elszámolta magát, így a kormányjavaslat 278 támogató szavazattal 288 elutasító ellenében bukott el, míg a felsőház kompromisszumos javaslata 282 támogató és 283 elutasító szavazatot kapott.

A Guardian értesülései szerint a Munkáspárt frakcióvezetője várhatóan le is mond a kudarc miatt.