Kivégezték a bali merénylőket Indonéziában

2008.11.08. 19:15
Kivégeztek Indonéziában három férfit, akiket bűnösnek találtak a 2002-ben, Bali szigetén történt véres merénylet elkövetésében. Az iszlám milicistákat agyonlőtték.

Három iszlám milicistát ítéltek halálra Indonéziában a 2002-ben, Bali szigetén elkövetett véres merénylet elkövetése miatt, írja a BBC. Az üdülőhelyen elkövetett robbantásban 202 ember vesztette életét.

A helyi televízió beszámolója szerint Imam Szamudra, Amrozi Nurhaszim és Ali Gufron életének egy kivégzőosztag vetett véget, a terroristák a szívükbe kaptak egy-egy lövést. Halálukat egyébként hivatalosan még nem jelentették be.

Az se volt egyértelmű, pontosan mikor hajtják végre a kivégzéseket, csak annyit közöltek, hogy november elejére időzítették. Az AFP szerint helyi idő szerint szombaton éjfélkor Nusakambangan szigetén lőtték agyon a három terroristát.

Az ítéleteket már öt évvel ezelőtt kihirdették, a fellebbezések miatt azonban elhúzódott az eljárás. A rokonok utolsó próbálkozását, hogy az elkövetők kegyelmet kaphassanak, ezen a héten utasította el a legfelsőbb bíróság.

A három férfi tettét nem bánta meg, büszkék arra, hogy mártírként halhatnak meg, állították.