További Külföld cikkek
-
Tíz éve lőtték le a maláj utasszállítót Ukrajna felett: a hozzátartozók gyászban, a gyilkosok szabadlábon
- Alec Baldwin ítélete miatt újratárgyalást akar a fegyvermester
- Németország is bojkottálja a magyar soros elnökséget
- Összeesküvés-elméletek tömegét indította el a Donald Trump elleni merénylet
- III.Károly megnyitotta az új parlamenti évadot Nagy-Britanniában
Novak kormányzati forrásokra hivatkozva írta meg, hogy a Bush elnök évértékelő beszédében is idézett, Irakot nigeri uránvásárlással vádló adatok hamisságát bizonyító Joseph Wilson felesége a CIA munkatársa. Novak állítja, hogy a CIA ugyan kérte Plame nevének titokban tartását, nem jelezte azonban, hogy a szivárogtatás veszélyt jelentene az asszony számára. Értesülései szerint Plame nem ügynök, csak elemzőként dolgozott.
![]() |
|
Kihallgatások még nem voltak
A szivárogtatás kapcsán az igazságügyi minisztérium hétfőn kezdett vizsgálatot a Fehér Házban. Csütörtökig azonban az elnöki hivatal egy alkalmazottját sem hallgatták ki - nyilatkozta az AP-nek Scott McClellan, a Fehér Ház szóvivője.
Az igazságügyi minisztérium nevében vizsgálódó FBI ugyanakkor csütörtökön a védelmi és a külügyminisztériumot is felszólította az előző hónapok levelezésének, a telefonbeszélgetések rögzített jegyzőkönyveinek megőrzésére.
A szövetségi ügynökök az iratokból próbálják kideríteni, kitől származhatott az információ Plame munkaviszonyáról. Az FBI ugyanakkor nem kutat Novak feljegyzéseik között. "A médiát több rendelkezés védi" forrásai kiadásától - indokolta ezt Susan Whitson, az igazságügyi minisztérium szóvivője.
Folytatódott a vizsgálat kapcsán kirobbant politikai vita. A Demokrata Párt vezető politikusai továbbra is kifogásolják, hogy a szivárogtatást az elnök környezetéhez közel álló John Ashcroft minisztériuma vizsgálja. Charles Schumer szenátor attól tart, hogy Ashcroft "alkalmatlan a vizsgálat elvégzésére".
A kiszivárogtatást tagadó Fehér Ház szerint a demokraták "a politikai opportunizmus szemüvegén keresztül tekintenek a vizsgálatra".