Kezd végleges formát ölteni George W. Bush új iraki terve, jelentette a CNN. Az amerikai hírcsatorna forrásai szerint Bush szövegírói az egész hétvégén lázasan dolgoztak az elnök beszédén, amit szerdán, az esti órákban – magyar idő szerint csütörtök hajnalban – mond majd el.
Beszédében Bush ismerteti az "Új út előre" címet viselő tervét. A CNN értesülései szerint ez húszezr fős amerikai csapaterősítésből áll majd, amit a legfrissebb hírek szerint inkább fokozatosan küldenek be. A csapaterősítéseknek így az is feltétele lehet, hogy az iraki kormány kellően sokat tesz-e a felekezetek közti villongások – azaz a szélsőséges Moktada asz-Szádr – megfékezéséért.
A másik lehetőség, hogy a húszezres erősítést egyidőben küldik Irakba, nagy offenzívát indítva a lázongó szunniták és a vérengző síiták megfékezésére.
Munkát is adnának
Bár Bush terve látszólag ellene megy a kétpárti Iraqi Study Group (ISG) csapatkivonási ajánlásának, mégis átveszi az ISG néhány ötletét. Például munkahelyteremtési programot indítanának, a közmunkák pedig nem csak álláslehetőséget teremtenek, de nagyban javítják Irak lepusztult infrastruktúráját is.
A húszezres csapaterősítés terve egyébként megfelel a hadsereg elvárásainak. A tábronokok szintén legalább húszezer fős erősítést tartottak szükségesnek ahhoz, hogy Irakban békét teremthessenek.
A CNN értesülései szerint Bush beszédében hitet tesz az utóbbi hetekben a tehetetlensége miatt sokat bírált Nuri al-Maliki iraki miniszterelnök mellett is. Összességében tehát a csapaterősítések és a közhasznú munkaprogramok mellett Bush kitart eddigi retorikája és eddigi tettei mellett.