Bush előre menekül

2004.02.24. 11:36
Bár eredetileg a szeptember 11-i megemlékezési hullámot akarta kihasználni újraválasztási kampányában, már márciusban komoly reklámhadjáratba kezd George W. Bush. Az elnök a demokraták legesélyesebb jelöltje szerint "menekülőre fogta", témák hiányában személyeskedő támadásokba kezd.
"Menekülőre fogta" George W. Bush - jelentette ki John Kerry New Yorkban. A demokrata elnökjelöltség várományosa szerint bár még azt sem tudni, kivel kell megküzdenie az újraválasztásért, Bush máris reklámhadjáratra szorul. "Menekül, mert nincs mit felmutatnia" - összegezte véleményét a massachusettsi szenátor.

Lejött a parnasszusról

Bush hétfőn valóban változatott eddigi, politika felett álló kampánystratégiáján. Bár hivatalosan csak szeptember elején - a szándékosan a szeptember 11-i évforduló elé New Yorkba szervezett republikánus elnökjelölt-választó kongresszuson - kezdi meg kampányát, hétfőn már nyílt kampánybeszédet tartott a republikánus állami kormányzók éves konferenciáján tartott beszédében - jelentette az AP.

Bush három klasszikus kérdéskör mentén igyekezett tematizálni a kampányt. Hagyományosan adóemelési törekvésekkel és a kormányzati bürokrácia növelésével vádolta a demokratákat, emellett az elmúlt évekhez hasonlóan puhánysággal vádolta őket a nemzetbiztonság területén.

Ki a nagyobb hazafi?

Olyanok bírálják a demokratákat gyengeséggel, akik sohasem harcoltak háborúban - reagált Bush beszédére Kerry. A többszörösen kitüntetett vietnami veterán folyamatosan támadja a katonai szolgálat elől a texasi Nemzeti Gárdába menekülő elnököt.

Korai kampánykezdet

Bushék idegességére jellemző, hogy már két hete elkezdték leforgatni azokat a reklámfilmeket, melyeket március 4-én, két nappal a demokrata elnökjelölt személyét feltehetően végleg eldöntő "szuperkedd" után kezdenek sugározni. Erre a múlt héten közölt közvélemény-kutatási adatok alapján szükség is lehet, a demokraták Bush politikáját napi szinten támadó politikája hatására az elnök népszerűségi indexe 50 százalék körülire csökkent, az elnökségért folytatott párharcban Kerry tizenkettő, Edwards tíz százalékkal veri Busht.

A korai kampánykezdetet Bush meggyőző anyagi háttere tette lehetővé - az elnök eddig 151 millió dollárt halmozott fel kampányalapjában. Összehasonlításképpen, a pénzgyűjtő zseninek tartott Howard Dean 41 millió dollárnyi adománnyal döntött meg minden eddig létező demokrata kampányrekordot.

Jövő héten eldőlhet

A demokraták előválasztási harca kedd este folytatódik. Ugyan három államban is előválasztást tartanak, a hagyományosan republikánus Utah és Idaho nem számít fontosnak egyik jelölt számára sem, Hawaii a maga kevés küldöttével szintén nem ígér véresen komoly harcot. A két még ténylegesen versenyben lévő jelölt is inkább jövő keddre koncentrál, amikor tíz államban - köztük a kiemelten fontos Kaliforniában, Georgiában, New Yorkban és Ohióban is - elnökjelöltet választanak.

Bár Kerry az eddigi tizenhét előválasztásból tizenötöt megnyert, maga is elismeri, hogy a verseny még nyitott. Nem véletlen, hogy már kedden megkezdi kampányhirdetései sugárzását a három legfontosabb államban, Georgiában - ahol a szomszédos Dél-Karolinából származó Edwards előnyt élvezhet - New Yorkban és Ohióban. Edwards eközben személyesen kampányol a déli államban.

Amikor a jelöltet választják
Az elnökválasztási procedúra legsajátosabban amerikai része az előválasztás. Mivel az Egyesült Államokban nem beszélhetünk hagyományos értelemben vett pártokról, a jelölt kiválasztása sem az Európában megszokott módon történik. Hagyományos párttagság híján - a Republikánus és a Demokrata Párt is úgynevezett választási párt - a pártok regisztrált szavazói döntenek a jelöltekről államonként tartott hagyományos szavazás útján. Az amerikai választók a helyi választási irodánál adhatják le - republikánus, demokrata vagy független - regisztrációjukat. Az államok ezután az eredmények függvényében delegálnak küldötteket a jelöltállító konvencióra. Az államok szinte mindegyikében többségi elven alapul a küldöttek kiválasztása, azaz az előválasztás nyertese jelöli az állam összes küldöttjét.

Elnökválasztási menetrend:

Január 19.
Iowa (pártválasztmányi szavazás)
John Kerry 38% - 17 küldött
John Edwards 32% - 15 küldött
Howard Dean 18% - 7 küldött
Dick Gephardt 11% - visszalépett
Dennis Kucinich 1% - visszalépett

Január 27.
New Hampshire
John Kerry 39% - 14 küldött
Howard Dean 26% - 8 küldött
Wesley Clark 13% - 0 küldött
John Edwards 12% - 0 küldött
Joe Lieberman 9% - 0 küldött
Dennis Kucinich 2% - 0 küldött
Al Sharpton 0% - 0 küldött

Február 3.
Dél-Karolina
John Edwards 45% - 28 küldött
John Kerry 30% - 17 küldött
Al Sharpton 10% - 0 küldött
Wesley Clark 7% - 0 küldött
Howard Dean 5% - 0 küldött
Joe Lieberman 2% - 0 küldött
Dennis Kucinich 1% - 0 küldött

Arizona
John Kerry 43% - 25 küldött
Wesley Clark 27% - 19 küldött
Howard Dean 14% - 1 küldött
John Edwards 7% - 0 küldött
Joe Lieberman 7% - 0 küldött
Dennis Kucinich 2% - 0 küldött
Al Sharpton 0% - 0 küldött

Missouri
John Kerry 51% - 28 küldött
John Edwards 25% - 18 küldött
Howard Dean 9% - 0 küldött
Wesley Clark 4% - 0 küldött
Joe Lieberman 4% - 0 küldött
Al Sharpton 3% . 0 küldött
Dick Gephardt 2% - visszalépett
Dennis Kucinich 1% - 0 küldött

Delaware
John Kerry 50% - 14 küldött
Joe Lieberman 11% - 0 küldött
John Edwards 11% - 0 küldött
Howard Dean 10% - 0 küldött
Wesley Clark 10% - 0 küldött
Al Sharpton 6% - 0 küldött
Dennis Kucinich 1% - 0 küldött

Új-Mexikó (pártválasztmányi szavazás)
John Kerry 40% - 7 küldött
Wesley Clark 21% - 5 küldött
Howard Dean 18% - 3 küldött
John Edwards 11% - 0 küldött
Dennis Kucinich 5% - 0 küldött
Joe Lieberman 3% - 0 küldött

Észak-Dakota (pártválasztmányi szavazás)
John Kerry 50% - 10 küldött
Wesley Clark 24% - 4 küldött
Howard Dean 12% - 0 küldött
John Edwards 10% - 0 küldött
Dennis Kucinich 3% - 0 küldött
Joe Lieberman 1% - 0 küldött
Al Sharpton 0% - 0 küldött

Oklahoma
Wesley Clark 30% - 15 küldött
John Edwards 30% - 13 küldött
John Kerry 27% - 12 küldött
Joe Lieberman 6% - 0 küldött
Howard Dean 4% - 0 küldött
Al Sharpton 1% - 0 küldött
Dennis Kucinich 1% - 0 küldött

Február 7.
Michigan John Kerry 52% - 91 küldött
Howard Dean 17% - 24 küldött
John Edwards 13% - 6 küldött
Al Sharpton 7% - 7 küldött
Wesley Clark 7% - 0 küldött
Dennis Kucinich 3% - 0 küldött

Washington
John Kerry 49% - 47 küldött
Howard Dean 30% - 29 küldött
Dennis Kucinich 8% - 0 küldött
John Edwards 7% - 0 küldött
Wesley Clark 3% - 0 küldött
Al Sharpton 0% - 0 küldött

Február 8.
Maine
[A szavazatok 80% feldolgozása után]
John Kerry 45% - 15 küldött
Howard Dean 26% - 9 küldött
Dennis Kucinich 16% - 0 küldött
John Edwards 8% - 0 küldött
Wesley Clark 4% - 0 küldött
Al Sharpton 0% - 0 küldött

Február 10.
Tennessee
John Kerry 41% - 31 küldütt
John Edwards 26% - 20 küldött
Wesley Clark 23% - 18 küldött
Howard Dean 4% - 0 küldött
Al Sharpton 2% - 0 küldött
Dennis Kucinich 1% - 0 küldött

Virginia
John Kerry 52% - 54 küldött
John Edwards 27% - 28 küldött
Wesley Clark 9% - 0 küldött
Howard Dean 7% - 0 küldött
Al Sharpton 3% - 0 küldött
Dennis Kucinich 1% - 0 küldött

Február 14.
Washington D.C.
John Kerry 47% - 10 küldütt
Al Sharpton 20% - 4 küldött
Howard Dean 18% - 4 küldött
John Edwards 10% - 0 küldött
Dennis Kucinich 3% - 0 küldött

Nevada
John Kerry 63% - 7 küldött
Howard Dean 17% - 3 küldött
John Edwards 10% - 0 küldött
Dennis Kucinich 7% - 0 küldött
Al Sharpton 1% - 0 küldött

Február 17.
Wisconsin

John Kerry 40% - 30 küldött
John Edwards 34% - 24 küldött
Howard Dean 18% - 13 küldött
Dennis Kucinich 3% - 0 küldött
Al Sharpton 2% - 0 küldött
Wesley Clark (visszalépett) 2% - 0 küldött

Összes küldött 2004 február 18-án:
John Kerry - 695 (ebből az előválasztásokon: 482)
John Edwards - 200 (176)
Howard Dean - 183 (106)
Al Sharpton - 16 (12)
Dennis Kucinich - 2 (0)

Wesley Clark - 57 (57) - visszalépett
Joe Lieberman - 0 (0) - visszalépett
Dick Gephardt - 0 - visszalépett
Carol Moseley Braun - 0 - visszalépett
[Az elnökjelöltség elnyeréséhez 2161 küldött támogatása szükséges. Az előválasztásokon elnyert delegátusok szavazata kötött, csak küldőjüket támogathatják. Az előválasztások előtt is leosztanak küldötteket - ez magyarázza, hogy Howard Dean elvileg még a második legtöbb delegátussal rendelkezik -, ezek mandátuma azonban kötetlen, a kedvük szerinti jelöltet támogathatják az elnökjelöltet állító Demokrata Nemzeti Gyűlésen.]

Február 24. Hawaii, Idaho, Utah
Március 2. Kalifornia, Connecticut, Georgia, Maryland, Massachusetts, Minnesota, New York Ohio, Rhode Island, Vermont
Március 8. Amerikai Szamoa
Március 9. Louisiana, Florida, Mississippi, Texas
Március 13. Kansas
Március 16. Illinois
Március 20. Alaszka, Guam, Wyoming
Április 13. Colorado
Április 17. Virgin-szigetek
Április 27. Pennsylvania
Május 4. Indiana
Május 11. Nebraska, Nyugat-Virginia
Május 18. Arkansas, Oregon, Kentucky

Május 28-31. A Libertárius Nemzeti Gyűlés, Atlanta, Georgia (A republikánusokkal együttműködő párt jelöltállító kongresszusa)

Június 1. Alabama, Dél-Dakota
Június 6. Puerto Rico
Június 8. Montana, New Jersey
Július 20 Észak-Karolina

Július 26-29. Demokrata Nemzeti Gyűlés, Boston, Massachussets

Augusztus 30- szeptember 2. Republikánus Nemzeti Gyűlés, New York, New York

November 2. Az elnökválasztás napja.