További Külföld cikkek
- Elon Musk fokozza a botrányt, lezajlott a beszélgetése az AfD pártvezetőjével
- Börtönt megjárt embercsempész a körözött moldáv ámokfutó
- Többen életüket vesztették egy hindu templomnál kitört tömegverekedésben Indiában
- Horror Japánban: a McDonald’sban késelt tinédzsereket egy férfi, egyikük nem élte túl
- Barack Obama mellé ültették Donald Trumpot Jimmy Carter búcsúztatóján
George W. Bush fotó: EPA |
Az amerikai gép útvonala kívül esett azon a sávon, amelyen belül a parti állam területi fennhatósága érvényesül. Igaz, a 200 mérföldes gazdasági övezeten belül volt, de az a nemzetközi tengerjog értelmében csak korlátozott jogokat biztosít a parti államnak.
Megőrizni az 'arcot'
Bush hétfőn kabinetülést tartott. Ennek kezdetén újságírók előtt megerősítette: a diplomáciai csatornák igénybe vételével intenzíven dolgoznak a megoldáson. Ez - az amerikai médiában nyilatkozó szakértők szerint - a történtek amerikai minősítését illetően nyilvánvalóan olyan formula megtalálását célozhatja, ami mindkét fél számára lehetővé teszi "arcának megőrzését": ami tehát lehetőség szerint közel áll az amerikai bocsánatkéréshez, de mégsem bocsánatkérés.
Erősen egyeztetnek
Bush a nyilatkozatban elismerte, hogy a színfalak mögötti diplomáciai alkudozás időigényes. Figyelmeztetett azonban egyúttal arra, hogy minél tovább tartják fogva a kínaiak a gép 24 főnyi személyzetét, annál nagyobb az eshetősége a kétoldalú viszony általános megromlásának.
Amerikai szakértők meglátása szerint Pekingben a külügyi vonal fogékony lenne az amerikai érvekre, de a keményvonalas katonai szárny nem hajlik a kompromisszumra.
Kofi Annan ENSZ-főtitkár hétfőn felajánlotta, hogy közvetít az Egyesült Államok és Kína között az amerikai felderítőgép körül kibontakozott válságban, bár hangsúlyozta: bízik abban, hogy a közvetlen tárgyalások eredményre vezetnek.
Engedélyt kértek a gép lelövésére?
Egy kínai vadászpilóta engedélyt kért annak az amerikai kémrepülőgépnek a lelövésére.A gépével szintén a levegőben lévő pilóta ugyanis látta, miképpen ütközött az amerikai gép egy másik kínai vadászgéppel - adta hírül egy hongkongi lap hétfőn. Az irányítótoronyban ülő parancsnokok megőrizték józanságukat, és megtagadták az engedélyt. Az amerikai gép lelövése ugyanis háborús cselekmény lett volna, míg az ütközés csak baleset volt - mutatott rá a kínai forrás, amely a South China Morning Postot informálta. A pilóta ezután úgy manőverezett, hogy kínai területen leszállásra kényszerítse az EP-3-ast, amely megpróbált elrepülni - tette hozzá a lap az AFP szerint.