További Külföld cikkek
- Erőszakos tüntetések törtek ki Kínában, miután rejtélyes körülmények között meghalt egy diák
- Az Egyesült Államok három korábbi elnöke is részt vett Jimmy Carter gyászszertartásán
- Donald Trump: Putyin elnök találkozni akar
- Liz Truss nekiment a brit kormányfőnek, jogi lépésekkel fenyegeti
- Nem tetszik az oroszoknak, hogy Donald Trump rátenné a kezét Grönlandra
Dominálják a világgazdaságot
A tanulmányból az is kiderül, hogy a világ kétszáz legnagyobb vállalatának összesített éves eladásai (tehát ez az országok esetében a GDP) meghaladják a világ összes országának össz-GDP-jét, leszámítva az első tízet. A világ kétszáz legnagyobb cégóriása így a teljes világgazdasági tevékenység több mint negyedéért (27,5 százalékért) felelős - miközben kevesebb, mint egy százalékát alkalmazzák a világ munkaerejének.
Nő a szolgáltatási szektor
Az elképesztő méretek mellett nem kevésbé lenyűgöző a cégek növekedése sem: 1983 és 1999 közt a kétszáz legnagyobb cég 362,4 százalékkal nőtt. Hatékonyságuk szintén meggyőző: ezt a növekedést mindössze 14,4 százalékos munkaerő-bővítéssel érték el. Kiderül az is, hogy a listát egyre inkább a szolgáltatási szektorban elhelyezkedő cégek dominálják: míg 1983-ban a kétszáz legnagyobb cég bevételeinek 33,8 százaléka kapcsolódott a szolgáltatási szektorhoz, 1999-ben ez az arány már 46,7 százalék volt.
|
Óvatosan adóznak
Sok cég ,,viselkedése" azonban kevéssé dicséretes. A felmérés szerint a listán szereplő amerikai vállalatok közül 44 nem fizette be tisztességesen adóját, többen pedig - különböző visszatérítések miatt - ,,negatív adót" fizettek, vagyis valójában pénzt kaptak az államtól. Ezek közé tartozik például a Texaco (energia), a Chevron (energia), a Pepsi (üdítőital), az Enron (energia), az Worldcom (telekommunikáció), a McKesson (egészségügy), és a General Motors (autógyártás). Az OECD rámutat, hogy míg az OECD-országokban a vállalatok bevétele gyorsabban nőtt, mint az össz-GDP, addig a vállalati adókból befojt összeg az összes adónak továbbra is nyolc százalékát teszi ki.
Amerikai vezet
Az amerikai cégek közül kerül ki a legtöbb nagy. A kétszáz legnagyobb vállalat közül 82 amerikai. A második Japán, ők 41 céggel képviseltetik magukat az óriások listáján. Harmadikok a németek (20), és a negyedikek a franciák (17).
|