Végjáték Wisconsinban

2004.02.17. 11:00
Hiába fogadkozik Howard Dean és John Edwards, Kerry újabb győzelmével végleg bebiztosíthatja magának a demokrata elnökjelöltséget. A massachusettsi szenátornak egyelőre nem ártottak a nőügyéről terjedő pletykák - igaz, az eddig bizonyítatlan állítások nem jutottak el az amerikai média fősodrába.
Három héten belül másodszor alakította át kampánystábját Howard Dean. Az előválasztások előtt a demokrata elnökjelöltség fő esélyesének tartott, az eddigi 16 előválasztáson azonban rendre kudarcot valló volt vermonti kormányzó bár gyakorlatilag minden esélyét elvesztette a jelöltség elnyerésére, a harc folytatására fogadkozik.

Félreértette főnökét

Valamivel több mint két hete kinevezett kampányfőnöke is ennek esett áldozatul. Dean múlt hétfőn jelentette be, hogy korábbi nyilatkozataival szemben nem száll ki az előválasztási harcból, még a február 17-i wisconsini előválasztás kudarca esetén sem. Kampányfőnöke, Steve Grossman szerint a nyilatkozat nem azt jelentette, hogy Dean nem lép vissza. "Amikor azt mondta, hogy nem hagyja abba, arra gondolt, hogy folytatja a demokráciáért és az állampolgári részvételért folytatott hosszútávú kampányát" - nyilatkozta a kampányfőnök az AP-nek.

Dean mostani döntésével egyértelművé tette, hogy nem a lírai célok eléréséért, hanem az elnökjelöltség elnyerésért kíván küzdeni. Dean második kampányfőnökének mond fel a még egy hónapja sem tartó előválasztási kampány során. Grossman elődjét, a volt vermonti kormányzó mindenkit lenyűgöző pénzgyűjtési akcióját menedzselő Joe Trippit a New Hapshire-i kudarc után rúgták ki.

Nem ártott a pletyka

A wisconsini előválasztás, akárcsak a demokrata elnökjelöltség fő esélyese John Kerry. A demokrata éllovasnak még a házasságtöréséről felreppent pletykák sem ártottak meg, az egyre magabiztosabb massachusettsi szenátor a megmaradt öt demokrata elnökjelölt wisconsini vitáján már nem is támadta vetélytársait, kritikáját Bushra koncentrálta. A legfrissebb felmérések szerint Kerryt az amerikaiak 52, Bush 42 százaléka támogatja.

A Wisconsini vitán egyedül John Edwards, az eddigi előválasztások alapján a második legerősebb jelölt szállt szembe Kerryvel. Az észak-karolinai szenátor szerint az előválasztások bőven márciusban fognak eldőlni, így még neki is lehet keresnivalója. Harciasságát magyarázhatja, hogy Washingtonban már alelnökjelöltségéről pletykáznak - márpedig a szavazók megszerzéséért folytatott harcban nem túl előnyős, ha már eleve leosztottnak tűnnek a pozíciók.

Nem lépnek vissza

Bár az előválasztások igazi döntő köre március 2-án, a szuperkedden várható, Kerry wisconsini győzelme végkép eldöntheti a harcot. További visszalépésekre azonban nem lehet számítani. Dean, mint ígérte, folytatja harcát, Edwardsnak az alelnökjelöltség elnyeréséhez is szüksége van az előválasztásokon elért jó eredményre.

A másik két, még versenyben lévő jelölt, Al Sharpton és Dennis Kucinich eleve esélytelenként indult az előválasztásokon, nem valószínű, hogy egy újabb kudarc alternatív kampányuk feladását eredményezné.

Durva személyeskedés várható

A verseny ilyen alakulása hosszú és célzatosan személyeskedő választási harcot ígér. Erre utal a Kerry nőügyéről terjedő - a mainstrem amerikai sajtóban elhallgatott pletyka is. Az eleve nehezen bizonyíthatónak nevezett állítást időközben cáfolta Kerry állítólagos barátnője is. A Kenyában tartózkodó Alexandra Polier tagadta, hogy valaha is akár csak munkakapcsolatban állt volna a massachusettsi szenátorral.

Amikor a jelöltet választják
Az elnökválasztási procedúra legsajátosabban amerikai része az előválasztás. Mivel az Egyesült Államokban nem beszélhetünk hagyományos értelemben vett pártokról, a jelölt kiválasztása sem az Európában megszokott módon történik. Hagyományos párttagság híján - a Republikánus és a Demokrata Párt is úgynevezett választási párt - a pártok regisztrált szavazói döntenek a jelöltekről államonként tartott hagyományos szavazás útján. Az amerikai választók a helyi választási irodánál adhatják le - republikánus, demokrata vagy független - regisztrációjukat. Az államok ezután az eredmények függvényében delegálnak küldötteket a jelöltállító konvencióra. Az államok szinte mindegyikében többségi elven alapul a küldöttek kiválasztása, azaz az előválasztás nyertese jelöli az állam összes küldöttjét.

Elnökválasztási menetrend:

Január 19.
Iowa (pártválasztmányi szavazás)
John Kerry 38% - 17 küldött
John Edwards 32% - 15 küldött
Howard Dean 18% - 7 küldött
Dick Gephardt 11% - visszalépett
Dennis Kucinich 1% - visszalépett

Január 27.
New Hampshire
John Kerry 39% - 14 küldött
Howard Dean 26% - 8 küldött
Wesley Clark 13% - 0 küldött
John Edwards 12% - 0 küldött
Joe Lieberman 9% - 0 küldött
Dennis Kucinich 2% - 0 küldött
Al Sharpton 0% - 0 küldött

Február 3.
Dél-Karolina
John Edwards 45% - 28 küldött
John Kerry 30% - 17 küldött
Al Sharpton 10% - 0 küldött
Wesley Clark 7% - 0 küldött
Howard Dean 5% - 0 küldött
Joe Lieberman 2% - 0 küldött
Dennis Kucinich 1% - 0 küldött

Arizona
John Kerry 43% - 25 küldött
Wesley Clark 27% - 19 küldött
Howard Dean 14% - 1 küldött
John Edwards 7% - 0 küldött
Joe Lieberman 7% - 0 küldött
Dennis Kucinich 2% - 0 küldött
Al Sharpton 0% - 0 küldött

Missouri
John Kerry 51% - 28 küldött
John Edwards 25% - 18 küldött
Howard Dean 9% - 0 küldött
Wesley Clark 4% - 0 küldött
Joe Lieberman 4% - 0 küldött
Al Sharpton 3% . 0 küldött
Dick Gephardt 2% - visszalépett
Dennis Kucinich 1% - 0 küldött

Delaware
John Kerry 50% - 14 küldött
Joe Lieberman 11% - 0 küldött
John Edwards 11% - 0 küldött
Howard Dean 10% - 0 küldött
Wesley Clark 10% - 0 küldött
Al Sharpton 6% - 0 küldött
Dennis Kucinich 1% - 0 küldött

Új-Mexikó (pártválasztmányi szavazás)
John Kerry 40% - 7 küldött
Wesley Clark 21% - 5 küldött
Howard Dean 18% - 3 küldött
John Edwards 11% - 0 küldött
Dennis Kucinich 5% - 0 küldött
Joe Lieberman 3% - 0 küldött

Észak-Dakota (pártválasztmányi szavazás)
John Kerry 50% - 10 küldött
Wesley Clark 24% - 4 küldött
Howard Dean 12% - 0 küldött
John Edwards 10% - 0 küldött
Dennis Kucinich 3% - 0 küldött
Joe Lieberman 1% - 0 küldött
Al Sharpton 0% - 0 küldött

Oklahoma
Wesley Clark 30% - 15 küldött
John Edwards 30% - 13 küldött
John Kerry 27% - 12 küldött
Joe Lieberman 6% - 0 küldött
Howard Dean 4% - 0 küldött
Al Sharpton 1% - 0 küldött
Dennis Kucinich 1% - 0 küldött

Február 7.
Michigan John Kerry 52% - 91 küldött
Howard Dean 17% - 24 küldött
John Edwards 13% - 6 küldött
Al Sharpton 7% - 7 küldött
Wesley Clark 7% - 0 küldött
Dennis Kucinich 3% - 0 küldött

Washington
John Kerry 49% - 47 küldött
Howard Dean 30% - 29 küldött
Dennis Kucinich 8% - 0 küldött
John Edwards 7% - 0 küldött
Wesley Clark 3% - 0 küldött
Al Sharpton 0% - 0 küldött

Február 8.
Maine
[A szavazatok 80% feldolgozása után]
John Kerry 45% - 15 küldött
Howard Dean 26% - 9 küldött
Dennis Kucinich 16% - 0 küldött
John Edwards 8% - 0 küldött
Wesley Clark 4% - 0 küldött
Al Sharpton 0% - 0 küldött

Február 10.
Tennessee
John Kerry 41% - 31 küldütt
John Edwards 26% - 20 küldött
Wesley Clark 23% - 18 küldött
Howard Dean 4% - 0 küldött
Al Sharpton 2% - 0 küldött
Dennis Kucinich 1% - 0 küldött

Virginia
John Kerry 52% - 54 küldött
John Edwards 27% - 28 küldött
Wesley Clark 9% - 0 küldött
Howard Dean 7% - 0 küldött
Al Sharpton 3% - 0 küldött
Dennis Kucinich 1% - 0 küldött

Február 14.
Washington D.C.
John Kerry 47% - 10 küldütt
Al Sharpton 20% - 4 küldött
Howard Dean 18% - 4 küldött
John Edwards 10% - 0 küldött
Dennis Kucinich 3% - 0 küldött

Nevada
John Kerry 63% - 7 küldött
Howard Dean 17% - 3 küldött
John Edwards 10% - 0 küldött
Dennis Kucinich 7% - 0 küldött
Al Sharpton 1% - 0 küldött

Összes küldött 2004 február 15-én:
John Kerry - 580 (ebből az előválasztásokon: 453)
Howard Dean - 191 (95)
John Edwards - 167 (141)
Al Sharpton - 16 (12)
Dennis Kucinich - 2 (0)

Wesley Clark - 57 (57) - visszalépett
Joe Lieberman - 0 (0) - visszalépett
Dick Gephardt - 0 - visszalépett
Carol Moseley Braun - 0 - visszalépett
[Az elnökjelöltség elnyeréséhez 2161 küldött támogatása szükséges. Az előválasztásokon elnyert delegátusok szavazata kötött, csak küldőjüket támogathatják. Az előválasztások előtt is leosztanak küldötteket - ez magyarázza, hogy Howard Dean elvileg még a második legtöbb delegátussal rendelkezik -, ezek mandátuma azonban kötetlen, a kedvük szerinti jelöltet támogathatják az elnökjelöltet állító Demokrata Nemzeti Gyűlésen.]

Február 17. Wisconsin
Február 24. Hawaii, Idaho, Utah
Március 2. Kalifornia, Connecticut, Georgia, Maryland, Massachusetts, Minnesota, New York Ohio, Rhode Island, Vermont
Március 8. Amerikai Szamoa
Március 9. Louisiana, Florida, Mississippi, Texas
Március 13. Kansas
Március 16. Illinois
Március 20. Alaszka, Guam, Wyoming
Április 13. Colorado
Április 17. Virgin-szigetek
Április 27. Pennsylvania
Május 4. Indiana
Május 11. Nebraska, Nyugat-Virginia
Május 18. Arkansas, Oregon, Kentucky

Május 28-31. A Libertárius Nemzeti Gyűlés, Atlanta, Georgia (A republikánusokkal együttműködő párt jelöltállító kongresszusa)

Június 1. Alabama, Dél-Dakota
Június 6. Puerto Rico
Június 8. Montana, New Jersey
Július 20 Észak-Karolina

Július 26-29. Demokrata Nemzeti Gyűlés, Boston, Massachussets

Augusztus 30- szeptember 2. Republikánus Nemzeti Gyűlés, New York, New York

November 2. Az elnökválasztás napja.