Sokba kerül Bill Clinton az amerikaiaknak
A még életben lévő három exelnök közül, tavaly Bill Clinton került a legtöbbe az amerikai adófizetőknek, derült ki a kongresszus által közzétett adatokból. A volt demokrata párti elnöknek 1,16 millió dollárt fizetett ki az állam különböző juttatások címén. Ez lényegesen meghaladja idősebb George Bush kiadásait (786 ezer dollár), és több mint kétszerese annak, mint amennyit a szintén demokrata Jimmy Carter igényelt és kapott (518 ezer dollár).
A kongresszusi adatok szerint - amelyet a liberális The Washington Post ismertetett csütörtökön - Clinton nyugdíja 201 ezer dollár, Bushé és Carteré egyaránt 191-191 ezer. Irodájának alkalmazottaira Clinton 161 ezer, Bush 160 ezer, míg Carter 98 ezer dollárt költ. Clinton tavaly 50 ezer dollárt fordított az adófizetők pénzéből utazásokra, Bush esetében ez az összeg 56 ezer dollár, Carter csak 2 ezer dollárt kért erre a célra.
Clinton, Carter, Bush, a három még élő exelnök
Ami különösen megdobja Clinton költségvetését, az az 516 ezer dollárra rúgó bérleti díj. Stábja szerint a volt elnök New York-i, Harlem negyedbeli irodájának fenntartása kerül ilyen sokba. Bush houstoni képviseletének bérlete 175 ezer dollárba került, Carter atlantai bérlete 102 ezer dollárba. Ezenkívül Clinton 79 ezer dollár telefonköltséget számolt el, míg Bush csak 13 ezret, Carter pedig 10 ezret.
A világot járó Bill Clinton "személyes gázsija" az államtól kapott összegnek a sokszorosa, csak fellépéseivel, beszédeivel 40 millió dollárt keresett.
A volt elnök irodája nem szabadkozik Clinton költekezése miatt. Ellenkezőleg, közölte, hogy az amerikaiak jól járnak, ugyanis Clinton - aki 1993 és 2001 között volt a Fehér Ház lakója - felbecsülhetetlen szolgálatot tesz az Egyesült Államoknak. Fáradhatatlanul dolgozott például a Katrina hurrikán utáni helyreállítás ügyében, az AIDS, a klímaváltozás és a gyerekkori kövérség elleni küzdelemben. Több külföldi eseményen, a többi között Borisz Jelcin volt orosz elnök temetésén képviselte Washingtont.