Luxorban hülye, aki nem alkuszik

2000.05.25. 19:40
A második részben jól alakulnak a dolgok: hőseink egy nem mindennapi szépségű oázisban ismerkednek a berberek szigorú vallási szokásaival, egyikük rövid ideig szert tesz néhány fanatikus iszlámista programozó-ismerősre és rájön: a sivatag belsejében szélsőséges beszélgetőpartnereinek nem feltétlenül kellene kifejtenie a témához kapcsolódó véleményét. Ezután Luxorba veszik az irányt, ahol elsajátítják az alkudozás művészetét.

Bálint és barátságos haverjai
E heti kérdésünk: Melyik a Bálint?
Három nap Kairó után már homokra, sivatagra és aknamezőkre vágytunk, így a fővárostól 500 km-re, a líbiai sivatag belsejében lévő Siwa oázisnak vettük az irányt. Az odavezető 11 órás utat távolsági busszal tettük meg. Bár hihetetlennek hangzik, de a légkondi-túltengésben szenvedő buszban piszkosul fáztunk. Az egyiptomi távolsági buszok jobb minőségűek, mint a hazaiak: harmadrangú amerikai karatés filmeket és arab vígjátékokat sugárzó video, légkondi (amit ideje lenne megtanulniuk kezelni), csomagtér. A jegyeket viszont az út során legalább ötször ellenőrzik, ami zavaró. Ám a buszon a szűkre szabott pénztárcájú utas ne kérjen inni vagy enni, mert annak bizony nyugat-európai nívójú ára van.

A Földközi-tenger partján fekvő Marsa Matruhtól még 300 kilométer út van hátra, le délnek. Félúton valahol a sivatagban egy büfészerű bodegánál megálltunk. Éppen a kisdolgomat intéztem volna, mikor Bálint figyelmeztetett, hogy a hely, ahová igyekszem nem vizelde, hanem egy imára fenntartott bódé. A buszon kitekintve néha feltűntek az aknamezőkre figyelmeztető katonai táblák.

Siwa: a francia nő és az arab férfi esete

Késő este érkeztünk meg Siwa oázisba. Az oázisokat nem úgy kell elképzelni, hogy van egy ház, mellette víz meg pálmafa, aztán csókolom. Ennél jóval többről van szó. Siwa egy nagy falu, több ezer pálmafával és több friss, fürdésre is alkalmas forrással, amelyek között egyaránt van hideg-és melegvizű forrás is. A hely másik jellegzetessége, hogy berberek lakják, akik mind habitusukban, mind beszélt nyelvükben eltérnek az egyiptomi araboktól. Sokkal nyugodtabbak, a turistákkal szemben nem rámenősek, ugyanakkor mérhetetlenül kedvesek.

Siwa oázis: Fantázia sziget (a háttérben a végtelen homoksivatag)
A busz a falu központjában rakott le minket. Hotelt nem volt túl nehéz feladat keresni, a Yousef-ben szálltunk meg napi 5 fontért, ajánljuk mindenkinek. Siwa közhelyesen fogalmazva gyönyörű: a falu szélén egy sós tó található, rajta egy kis álomsziget (Fantasy Island). A sziget közepén egy kb. 7 méter mély tiszta vizű forrás van (lásd. a képen), amibe iszonyú nagy fejeseket lehet ugrani. A szigeten két kávézó, s persze mindenhol pálmafák, függőágyak és csodálatos kilátás a tó túlsó partján elterülő végtelen homoksivatagra. A falu szélén persze több forrás is van, én speciel egész nap a szigeten pancsoltam, este pedig a közeli Palms Three hotel nádtetős kertjében ismerkedtem az utazókkal.

Itt találkoztam az éppen útikönyvet író francia nővel és egyiptomi barátjával, akiket másnap négy órán keresztül hallgattak ki a helyi rendőrségen. A zsaruk arra voltak kíváncsiak, hogy a luxori fickó és a párizsi nő között van-e szexuális viszony. Mert ha netán lenne, akkor az arab mácsót kénytelenek börtönbe csukni. A rendőrök egy tanú vallomása alapján idézték be a szerencsétleneket. Valaki (feltételezhetően egy helybéli) a hotelben látni vélte, hogy az arab férfi éjszaka átment a francia nő szobájába. Mivel az iszlám vallás tiltja a házasság előtti szexuális viszonyt, ezért az ilyen cselekedetet börtönbüntetéssel jutalmazzák. Végül a szerelmespár elhagyta Siwát, de ebben az is közrejátszott, hogy a francia nő másnapra beszélt meg interjút Egyiptom turisztikai miniszterével.

A fanatikus iszlámista programozók

A faluban egyébként nem ritka jelenség, hogy az iszlám ellen vétő helybelieket egy-két napra lesittelik. Ott tartózkodásunk utolsó előtti napján az egyik zöldséges krapekot csukták le, amiért kikezdett egy európai nővel. A berberek szigorú vallási szokásához tartozik, hogy a férjezett asszony (a nők általában 16-17 évesen házasodnak arrafelé) többé nem beszélhet más férfival, csak a férjével.

Bálint Siwában befizetett egy egyéjszakás sivatagi szafarira (30 font, a kaját is beleértve). 4WD-s dzsipekkel vetette bele magát a homoktengerbe, három jól öltözött fanatikus iszlámistával, akik civilben programozók. Kollégám egy kisebb vallási vita közben vette észre, hogy útitársai nem a moderált iszlámista vonalhoz tartoznak. A programozók kifejtették, hogy az lenne a csodálatos, ha az egyiptomi vezetés a teljes iszlám törvénykezést, azaz a sária minden egyes pontját alkalmazná. A "szemükben égő tűz" kíváncsi kollégámat meggyőzte arról, hogy a sivatag belsejében szélsőséges beszélgetőpartnereinek nem feltétlenül kellene kifejtenie a témához kapcsolódó véleményét.

Siwa oázis: egy tiszta forrás
Utolsó Siwában töltött napon a forráshoz tartva egy szamár-taxit vettem igénybe némi baksis fejében. Szerencsém volt, mert szekerünkkel egy komoly szamár-derbit improvizáltunk, legyőzve a mellettünk vágtató másik, franciákkal telített szekeret. A menet végén akárcsak egy akcióhős, a győzelem mámorában racionálisan tudtam: ideje elhagynunk az oázist.

Mivel nem volt nő, akit borostás arccal megcsókolhattam volna (borosta sem volt), csak álmomban történt meg, hogy magas porfelhő szállt fel mácsós csopperem mögött, miközben szilikonozott mellű amazon csajom könnyesen integetett utánam, éreztetve mély szomorúságát és az epizód végét. Azt viszont ekkor még álmomban sem gondoltam volna, hogy kicsit több, mint egy hét múlva Bálinttal tényleg szerepelni fogunk egy egyiptomi szappanopera 19. részében.

Szpesöl gúd prájsz

Luxorban áprilisban iszonyú meleg van. A közel tíz órás légkondicionált és a MÁV-ot megszégyenítően jó nívójú vonatozás után késő délután érkeztünk meg az 1997-es terrorista támadás (melynek során 58 turistát gyilkoltak le iszlám terroristák) színhelyéül szolgáló déli városkába. A vasútállomást csak úgy lehet lelkileg sértetlenül elhagyni, ha folyamatosan a ,,No, thank you!" monológot ismételgettük a szállásajánlatokra reagálva. Itt is napi 5 fontért találtunk szállást (Grand Hotel), a vasútállomástól nem messze.

Az útikönyvben szerepelt ugyan, hogy az általunk választott szállodában mindig van melegvíz, azért jó tudni, hogy Egyiptom alacsony árú hoteljeiben soha nincs olyan, hogy valami ,,mindig" van. Ezen egyszerű szabály alapján gondolom, nem kell külön ecsetelnem, hogy ott tartózkodásunk ideje alatt is meseszerűen folyt meleg a csapból, azaz hol volt, hol nem volt... A Grand Hotelt egyébként nem ajánljuk senkinek, legfeljebb azoknak, akik szeretik, ha a tetőtéri konyhában hatalmas patkány asszisztál a sütés-főzéshez.

Luxor nem nagy szám, mondhatni Kairó mini hasonmása: nyugati turisták, ötcsillagos-úszómedencés luxus szállodák, rámenős arabok, lerobbant épületek, baksi és a persze por. Egyedül a várostól pár kilométernyire található királysírok az érdekesek. A hotelben egy hátizsákos turistákból élő helyi csávó erőltetette ránk a véleményét, hogy bizony nem érdemes taxival a királysírokhoz menni, mert drága, gyalog meg a nem tudom honnan, de hirtelen előugró terroristák áldozatai leszünk, és amit az útikönyv ír az hülyeség, és a legjobb tippet ő adja, persze ez csak nekünk önzetlenül ,,szpesöl gúd prájsz", itt és most. Az árajánlata 80 font volt, értsd ez alatt a mikrobusz és a belépők költségét. Az összeget zsinórból visszautasítottuk és hosszú verbális birkózás után kerek 50 fontra alkudtuk le

,,Hello my Friend! My name is Mr. Sunshine!"

Gazdagok és szépek (luxori utcakép)
Reggel arra lettünk figyelmesek, hogy a szűk utcában egy nagy fekete Mercedes kanyarodott be, egyenesen a hotel elé. A méregdrága autóból egy jólöltözött, de első ránézésre idétlen, leginkább a belga Poirrot detektívhez hasonló (pödört fekete bajusz) pofa szállt ki, s nehezen érthető angolsággal mutatkozott be: ,,Hello my Friend! My name is Mr. Sunshine." Meglepődöttem néztem a meseszerű maffiózóra, mire közölte, hogy ő a vezetőnk, de senkinek ne mondjuk el, hogy mi csak ötven fontot fizettünk a szolgálataiért. Ezt követően Mr. Napfény egy mikrobuszba vezetett minket, amibe később más fiatalok is beszálltak.

A királysírokat élveztük, de az elviselhetetlen forróság (közel 40 fok) tompította csodálatunkat. A látnivalók mellett fegyveres katonák, harckocsik és golyószórók éreztették, hogy a terrorizmustól még tartanak a hatóságok. A biznisz alaposan meg van dumálva: az amúgy egyiptológus Mr. Sunshine előre ledumált boltokba tereli ,,Sunshine" nevű csoportját, és ha van olyan palimadár, aki a városi áraknál jóval drágábban hajlandó megvenni a kőszobrocskákat és a papirusz utánzatokat, akkor a vételár egy százaléka a boltostól szépen csendben Mr. Napfény vezetőnk zsebében landol.

Luxorban hülye, aki nem alkuszik

A legjobb módszer, hogy a kiszemelt portéka mellett úgy haladunk el, hogy csak egy pillantást vetünk rá. Az eladó azon nyomban közli, hogy 50 font, mire mi nyugodtan azt válaszoljuk, hogy nem akarjuk megvenni, és tovább haladunk. A vételár ezek után méterről méterre rohamosan csökken, s kb. 7 méter megtétele után akár 3 fontra is redukálódhat, automatikusan. A végén már mi sajnáljuk az eladót.

Az első próbálkozáskor még nehézkesnek tűnő alkudozásból később kvázi vérre menő sportot űztünk. Ha egy hullámhosszra jutottunk az arabokkal, onnan nincs megállás: útitársam a végén már annyira elsajátította az arabok közvetlenségét, hogy iszlám Kairó egyik büféjében se szó, se beszéd, ujjával belenyúlt egy vendég italába, hogy megízlelje azt. Ebből aztán lett nagy csetepaté... Akkor éreztük először túl konvencionálisnak az arabokat.

Egy idő után a nagy mennyiségű kosz, por és nap közreműködésével két hét után sikerült beadnom a helyieknek, hogy Szenegálból jöttem, szüleim hajótörött fehérek voltak, de én már ott születtem, szóval csóró vagyok, kéretik a kaját olcsóbban adni. A kamut bevették, sőt, még sajnáltak is. Erre a taktikára azért volt szükség, mert a turistáknak sokszor magasabb áron adják el az alapélelmiszereket, mint arab honfitársaiknak.

A sivatag és a 40 fokos luxori kánikula után tengervízre, csajokra, és szívószálas koktélokra vágytunk. Ebből a célból a Sínai-félszigeten lévő Dahab bizonyult az optimálisnak: a többi tengerparti turista paradicsomokhoz képest olcsó, hemzsegnek a fiatalok, van vízipipa és a tavaly március elseje óta meg nem nevezhető anyag, egyszóval minden ami a két hét túra után relaxáltat. Luxorból vonattal Kairóba mentünk, hogy onnan busszal Dahabba utazhassunk. Majdhogynem beértünk volna a fővárosba, amikor az előttünk három széknyire ülő utasok ablakát kintről valaki(k) kővel dobták be. A közjáték csak egy minimális sóhajtást váltott ki, a vonat haladt tovább.

folyt.köv.

A harmadik, utolsó részben pihenni vágyó főhőseink egy egyiptomi szappanoperába cseppentek bele, a filmes karrierjük azonban nem jön össze, ám megkeresik a tengerparti nyaralásük költségeit, irány Dahab, ahol nyílt titok, hogy az utazók nagy része esténként fűvel kezeli le magát, így ők is sokat szívtak.