Kis csókokkal kívánnak jobbulást Castrónak a kubai úttörők
Jobbulást kívánt Fidel Castrónak Elian Gonzales, a hat éve Miamiba menekített, majd a kubaiaknak visszaadott, most 12 éves kisfiú. A propagandaüzenetében Gonzales gyors felépülést kívánt "szeretett Fidel nagypapájának", akinek kis pajtásaival sok kis csókot is küldött, jelentette az AP.
Gonzales kiadatása körül hónapokig tartott a hercehurca, hazatérését a kubai hatalom nagy diadalként ünnepelte. A kisfiú édesanyja menekülés közben meghalt, az amerikai bíróság pedig a miami rokonság helyett a Kubában maradt apjának ítélte a gyermeket.
Elian Gonzales levele a helyi úttörőújságban, a Juventud Rebeldében jelent meg. Gonzales és féltestvérei a jobbuláson kívül boldog születésnapot is kivántak a hamarosan 80 éves Castrónak, írja az AP.
Castro és Elian Gonzales 2005-ben
A kubai vezér állapotáról vasárnap óta nem került nyilvánosságra új értesülés, írja a BBC. A kubai alelnök, Carlos Lage akkor az eddigi legterjedelmesebb közleményben cáfolta azt a hírt, hogy Castro gyomorrákos lenne. "Állapota kedvezően alakul" - jelentette ki Lage.
Az elnökhelyettes szerint Castro heteken belül felépülhet és visszaveheti hatalmát, amiről 47 év után először múlt heti operációja miatt mondott le átmenetileg.