A külföldi munka vonzza a kelet-európai tömegeket

A munkaerő szabad mozgása az EU egyik legfőbb belső piaci alapelve - és bár a magyar munkavállalók az uniós csatlakozás után nem árasztották el a nyugat-európai piacokat, azért közülük is jó páran próbáltak szerencsét. Pontos adatok a külföldön dolgozó magyarok számáról nincsenek, becslések azonban vannak: az aktív, munkaképes korú lakosság 2-2,5 százaléka, vagyis 100 ezer ember vállal egy időpontban munkát külföldön. A legnépszerűbb célpontok a főként angolul és németül beszélő magyarok számára Ausztria, Nagy-Britannia és Németország - a korábban legnépszerűbb Egyesült Királyságban pl. a csatlakozási monitoring jelentés alapján 2009-ig összesen mintegy 35 ezer magyar állampolgár vállalt munkát.

1. Megnyíltak a határok - vagy mégsem?

A 2004-es uniós csatlakozás jelentősen megkönnyítette a magyarok uniós munkavállalását, de fontos megemlíteni, hogy nem minden tagállam nyitotta meg azonnal a határait. Míg Írország, Nagy-Britannia vagy Svédország rögtön fogadta a munkásokat, sok régi tagállam kért derogációt, vagyis átmeneti mentességet a szabad munkavállalás alól. Voltak olyan országok is, ahol csak bizonyos szakmák esetén volt szabad vagy korlátozott a munkavállalás.

Az átmeneti mentesség az úgynevezett 2+3+2-es szabályt alkalmazta, vagyis első körben két évre, ezután az adott állam külön kérésére háromra, majd további kettőre lehetett hosszabbítani a munkaerő-korlátozást – igaz, csak akkor, ha az ország igazolni tudta, hogy az új tagállamokból érkező munkavállalók korlátozás nélküli beáramlása munkaerő-piaci zavarokat okozna. A korlátozás maximális hét évét csak Németország, Ausztria, Belgium és Dánia használta ki, 2011-ben viszont náluk is lejárt a korlátozás.

Az Európai Parlament ez idő alatt is több lépést is tett, hogy tovább könnyítse a külföldi munkavállalók helyzetét. 2004-ben az uniós polgárok és családtagjaik tagállamokon belüli szabad mozgásáról és tartózkodásáról, 2005-ben a szakmai képesítések elismeréséről szóló irányelvet fogadta el, a tagállamokat pedig felszólították a felnőttek idegennyelv-oktatásának előmozdítására és az európai képesítési keretrendszer létrehozására.

2008 decemberében az Európai foglalkoztatási mobilitási cselekvési terv készült el, mely a 2007 és 2010 közötti időszak fő vonalait határozta meg, pl. az EURES, vagyis az Európai Foglalkoztatási Szolgálat megalakulását, melynek feladata, hogy különböző szolgáltatásokat nyújtva megkönnyítse az unión belüli mobilitást. Az EURES oldalán az álláshirdetésektől a társadalombiztosításig a képesítések elismerésén vagy épp a nyelvi kérdéseken át a lakhatásig, iskoláztatásig mindenről adnak tájékoztatást.

2. Főleg a fiatalok mennének külföldre

A külföldi munkavállalók a statisztikák szerint egyre fiatalabbak: több mint 80 százalékuk 35 év alatti. Egy 2011-es Eurobarometer felmérés szerint az uniós fiatalok 53 százaléka vállalna külföldi munkát, a felmerülő akadályok miatt azonban ez a szám lényegesen kisebb. Sok fiatalt a készpénz, az anyagi tőke vagy a külföldi tapasztalatok hiánya tántorít el a kinti munkától. Hét európai fiatalból ugyanis csak egy jár külföldön ösztöndíjjal.

Pedig a tagországok miniszterei már 2008 óta sürgetik a 25 év alattiak munkavállalását, mivel általuk csökkenthető lenne a képzett munkaerő hiánya, szűkítenék a demográfiai szakadékot és biztosítanák a nyugdíjakat a tagországokban.

2010-ben az EU 2020 stratégia keretében a zöld növekedés és foglalkoztatás került a munkavállalás középpontjába is és a válság közepén új, fenntartható növekedési és foglalkoztatási stratégiát dolgoztak ki. Ennek egyik zászlóshajója volt a Mozgásban az ifjúság (Youth on the Move) program, mely bár főként az ösztöndíjak által biztosított külföldi tanulmányokról szól, a tanonckodás és szakmai gyakorlatok külföldön végzése is fontos eleme.

3. Nem sínylették meg az új tagok a munkaerő-migrációt

Az Európai Unión belüli mobilitás a bővítések után is meglehetősen mérsékelt maradt: átlagosan a munkaképes lakosság 2,2 százaléka dolgozik más uniós tagállamban a 2004-ben mért 2 százalékhoz képest. Kifejezetten nagy mobilitású ország pl. Bulgária, Románia, Litvánia és Ciprus – itt a munkaképes lakosság több mint 2 százaléka dolgozott legalább 5 évig külföldön; mérsékelten magas mobilitású pl. Lengyelország, ahol az arány egy-másfél százalék, és végül vannak a kevéssé mobilis országok, köztük hazánk, ahol egy százalék alatt van.

Az egyes tagállamok között mégis óriási különbségek vannak: míg a 2004-ben csatlakozott országokban csak egyes régiókban és szektorokban hagyott nyomot a munkaerő-elvándorlás - ilyen a szálloda- és vendéglátóipar, közegészségügy és az építőipar.

Lengyelországban nem volt újdonság a külföldi munkavállalás, hiszen már 1988-ban is 900 ezer lengyel, a teljes lakosság 2 százaléka dolgozott külföldön. 2002-ben ez a szám csökkent, 2007-ben viszont csaknem 2 millióra nőtt - ami még mindig messze elmarad a franciák által 2004-ben vízionált tömeges bevándorlástól, melynek megakadályozása érdekében még egy, a lakosságot a lengyel vízvezeték-szerelő néven elhíresült, negatív plakátkampánnyal is rémisztgették.

A 2007-ben felvett Romániában drámai társadalmi változásokat idézett elő a kivándorlás. Gabriela Cretu román EP-képviselő szerint egyes régiókból a szakképzett munkaerő 70 százaléka távozott külföldre. Leginkább az orvosok és ápolók mentek el, a nagy mobilitási kedv pedig a képviselő szerint a hagyományos családmodellt is megbontotta, mivel kb. 150 ezer gyereket a szülők egyszerűen otthonhagytak. 2008-ban ezért a két legérintetteb tagország, Bulgária és Románia képzett munkaereje visszacsábítása mellett döntött.

A román Munkaügyi Minisztérium több állásbörzét rendezett a fő célország Olaszországban és Spanyolországban, hogy meggyőzze a munkásait: érdemes hazatérniük. Ám a hívásra a román fizetések külföldi bérekhez viszonyított alacsony mértéke miatt csak kevesen reagáltak. A bolgárok helyzete kisebb munkaerőpiacuk miatt még rosszabb, és bár legtöbbjük haza akar térni Bulgáriába, ezt csak azután tenné meg, hogy megkereste azt a tőkét, amivel biztosíthatja otthoni életét.

4. Ne szívják el a magyar agyakat

A külföldi munkavállalás Magyarországon leginkább az egészségügyi szektort érinti, mivel a magasabb nyugat-európai bérek és a jobb munkakörülmények miatt sokan úgy gondolják, megéri külföldre menni. 2011 első negyedévében kétezer orvos és szakdolgozó hagyta ott munkáját, de sajtóhírek szerint már évek óta annyi orvos megy külföldre, ahányan az orvosi egyetemeken végeznek.

Claude Wetzel, az Európai Orvos-szakszervezetek szövetségének (FEMS) elnöke szerint Európában a magyar orvosok keresnek a legrosszabbul. Míg itthon 80-100 ezer forintos fizetésből kell megélniük, a külföldi kórházakban ennek ötszörösét is megkapják, így nem csoda, ha az orvosok, rezidensek és szakápolók inkább Nagy-Britanniában vagy Németországban vállalnak munkát.

A Magyar Rezidens Szövetség 2011 áprilisában az év végéig adott haladékot a kormánynak, hogy érdemi lépéseket tegyen a rezidensek és orvosok bérének rendezésében és kilátásba helyezték azt is, hogy ha addig nem emelik átlagbérüket annak háromszorosára, akkor 2012 januárjától tömeges felmondásba kezdenek. A Magyar Orvosok Szövetsége szerint több mint hatezer szakorvos és rezidens hagyhatja el jövőre az országot, ha a következő fél évben nem teremtenek nekik olyan életpályamodellt, amely itthon tartaná őket.

Az egészségügyi szaktárca a problémát orvosolandó, június végén ösztöndíjpályázatot hirdetett meg, melyben a rezidensek mellett a szakorvosok és az egészségügyi szakdolgozók bérét is ösztöndíjjal egészítenék ki, továbbtanulásért cserébe. A pályázóknak vállalniuk kell azt is, hogy nem fogadnak el hálapénzt és legalább 10 éven át maradnak a magyar állami egészségügyben. A programra összesen 12 milliárd forintot szántak.

Augusztus végére azonban kiderült: nem keltek el a meghírdetett, százezer forintos ösztöndíjak. A Magyar Rezidens Szövetség szeptember végén országjáró körutba kezdett, hogy minél több orvost vegyenek rá felmondólevelük letétbe helyezésére. A szövetség elnöke szerint akciójuk sikeréhez legalább háromezer nyilatkozatra van szükségük, ha ezt nem érik el, a felmondólevelek januártól nem aktiválódnak. Csehországban az év elején ugyancsak az alacsony bérek miatt 3500 orvos nyújtotta be a felmondását. A tiltakozó akció hatására a kormány megemelte a kórházi orvosok fizetését.

5. Nemcsak az EU-n belül fontos a mobilitás

Az Európai Bizottság 2006-ot a Munkavállalás Európai Évének nyilvánította, melyen belül számos eseményt rendeztek a külföldi munkavállalás iránt érdeklődők tájékoztatására, a munkavállalói mobilitás ösztönzésére, előnyeinek bematatására.

Ennek keretében a fent már említett EURES rendszer is rengeteg helyen tartott kihelyezett tájékoztatókat: Magyarországon például Békéscsabán, Budapesten, Pécset, Szegeden, Szerencsen és Székesfehérváron, a határon túl Komáromban is. Sőt, 2008-ban egy Szombathelyről Mattersburgba közlekedő EURES-vonatot is indítottak, melyen osztrák és magyar tanácsadók tájékoztatják az érdeklődőket a külföldi munkavállalás feltételeiről.

Még ennél is fontosabb a kevéssé hangzatos, az EU Facebookjának is nevezett IMI nevű rendszer, amiben több ezer európai közintézmény cserél egymással adatot. Ennek eredményeképp orvosok vagy oktatók esetében a külföldi munkavállalás miatti ügyintézés a korábbi több hónapról pár napra csökkent. Magyarországon a Külügyminisztérium foglalkozik az IMI rendszerrel, de olyan köztestületek is használhatják, mint az ügyvédi kamara, az igazságügyi szakértők kamarája, vagy a közlekedési hatóság.

Az unión kívülről érkezőkre is gondolva az Európai Parlament 2008 novemberében támogatásáról biztosította az unió „Kék Kártya” rendszerét, amelyet azért alakítottak ki, hogy ennek segítségével csalogassák Európába a magasan képzett bevándorlókat.

A parlamenti jelentés számos ponton változtatott a korábbi, bizottsági javaslaton, a legjelentősebb ezek közül a kék kártya követelményeinek módosulása. A Parlament szerint ugyanis az számít alkalmas jelentkezőnek, akinek legalább öt éves szakmai tapasztalata van és már talált magának munkahelyet az Unióban. Ezenkívül megemelték a jelentkezők fizetésének küszöbét is, így a munkavállalók származási országuk átlagjövedelmének maximum 1,7-szeresét kaphatják meg.