"Magyarország nem Fehéroroszország, ön nem Chávez, Magyarországon jól lehet élni. De vannak aggályaink" - kezdte kérdését a liberális Lansdorf képviselő, aki kifogásolta, hogy kétharmados törvényekben alkotmányos rangra emelték például az adórendszer szabályozását. "A demokráciát nem lehet kiüresíteni" - mondta. Az igazságszolgáltatással kapcsolatban azt kérdezte, hogy ha mindent megtettek az adósságok csökkentéséért, akkor miért vállalták magukra 300 bíró nyugdíjazásának költségeit.
Három órán keresztül tartott az Európai Parlamentben a Magyarországról szóló vita. Négy frakció, a szocialisták, a zöldek, a liberálisok és a kommunisták a magyar szavazati jog felfüggesztését javasolják. A néppárt óvatosan, a szélsőjobb határozottan megvédte a vitán személyesen is résztvevő Orbán Viktort. A magyar miniszterelnök békülékeny, Európa-barát hangot ütött meg. És bejelentette, hogy már csak egyetlen kérdésben van vitája a Bizottsággal, tegyenek-e esküt az új alkotmányra a Magyar Nemzeti Bank vezetői.
Csalódott Swoboda, mert a néppárti frakcióvezető ennyire türelmes Orbánnal.
Orbántól pedig azt kéri, hogy vegyen példát Vaclav Haveltől, aki a kommunizmus ellen és a szabadságért harcolt.
Örül Swoboda annak, hogy mennyit tett az Orbán-kormány a horvát csatlakozásért, de ha a horvátok olyanok lennének, mint most a magyarok, akkor nem vették volna fel őket.
Swoboda kérdésére Daul válaszolhatott. "Mélyreható vita ez a mai, az értékekről, az elvekről szól" - mondta. "Kellett-e már biztost küldeni Magyarországra a szocialista elnyomó rendszer miatt?" - kérdezte Swobodától. Svoboda nem tudott róla, hogy volt ilyen igény. Azt viszont nem érti, hogy a lengyel képviselők hogy tudnak egyszerre tapsolni Orbánnak és Václav Havelnek.
Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető jön - ő régebben Belgium miniszterelnöke is volt. Egy dokumentumot hozott, amiben vagy 30 nagyon problémás magyar törvényt szedtek össze. "Ez összefoglalója nemzetközi szervezetek panaszainak" - mondja Verhofstadt, jelezve, hogy nagyon komoly bajok vannak Magyarországgal. Az USA külügyminisztere, az EBESZ, az EKB, Amnesty International és bőven sorolja még, hogy kik vannak kiakadva az Orbán-kormánytól.
A liberális frakcióvezető szerint nem lehet csak jogtechnikai problémáknak tekinteni a magyar ügyet. Azt is kell ellenőrizni, hogy az európai értékeknek megfelelnek-e a magyar sarkalatos törvények és az új alkotmány. Minden képviselőt felhív, hogy induljon vizsgálat Magyarország ellen a lisszaboni szerződés 7. cikkelye alapján. (Ez az aminek a vége a szavazati jog felfüggesztése lehet).
Orbánnak Verhofstadt azt üzeni, hogy nagyon nagy munkát végzett, jól harcolt a kommunizmus ellen, de vegye észre, hogy most rossz úton jár, és Dalos György, Konrádi György és Kenedi János közös leveléből idéz, amiben Orbánt támadják azzal, hogy cipőjét a demokráciába törli.
"Verhofstadt úr, tudja-e, hogy a magyar alkotmány tartalmazza a legjobb kisebbségvédelmet?" - kérdezte egy néppárti képviselő a liberális frakció vezetőjét, aki szerint viszont nem ez vagy az a cikkely a kérdés, hanem az alaptörvény elvi egésze. Az Európai Unió értékekre és elvekre alapul, ezeket kell védeni, mondta.
Daniel Cohn-Bendit, a zöldek frakcióvezető úgy érzi magát, mintha álmodna: minden európai lap, balról és jobbról is a magyar problémáról ír, erre meg Orbán és a néppárt azt mondják, hogy nincs magyar probléma. Skizofrénia? - kérdezi.
Cohn-Bendit idézi Orbánt: Strasbourgba megyek és megvédem Magyarország hírnevét a baloldali agresszió ellen. Clinton, Merkel, Juppé baloldali? Tiszta zűrzavar!
Cohn-Bendit nem érti: ha tényleg sztálinista alkotmánya volt eddig Magyarországnak, akkor hogyan vették fel a magyarokat az EU-ba? Hülyeség amire Orbán hivatkozik tehát.
Az Orbán pártjához tartozó budapesti főpolgáremster egy antiszemita színházigazgatót nevezett ki. Akkor mit beszél Orbán a zsidók védelméről?
Cohn-Bendit is delegációt akar küldeni Magyarországra, a hetes cikkely alapján.
A zsidók, a hajléktalanok és az értelmiségiek félnek Magyarországon.
Ki kell vizsgálni a magyar ügyet, és ha mi tévedünk én kérek bocsánatot, de ha nem, akkor Orbánnak és a konzervatívoknak kell majd.
Mauro képviselő intézett kérdést Cohn-Bendithez. A néppárti képviselő arra volt kiváncsi, hogy megfelelő lépés lenne visszatérni a korábbi alkotmányhoz? "Sosem mondtam, hogy vissza kell térni a régi alkotmányhoz, annyit mondtam, hogy az új alkotmány nem jó" - felelte Cohn-Bendit. "Orbán úr itt azt mondja, nagyszerű a parlament. Otthon viszont megváltoztatta a parlament működési módját" - tette még hozzá. "Ön helyesnek tartaná, hogy 48 óra alatt megváltoztassák akár az alktományt is?" - kérdezett vissza.
Bokros Lajos (MDF) a konzervatív frakció nevében szól. Az irracionális, destruktív gazdaságpolitikával is baj van, de közben az Orbán-kormány szőnyegbombázásától szenved a jogállamiság is. Hosszan sorolja azokat a szervezeteket, amelyeket Orbánék legyengítettek, versenyjogi hivataltól az alkotmánybíróságig. Sólyom Lászlót idézi Bokros, aki szerint tönkretette Orbán az alkotmányos kultúrát.
Bokros emlékeztet, hogy Orbánék nem konzervatívok, mert a magántulajdon szentségét nem tisztelik. A magyarok Ausztriába menekítik a pénzüket. Bokros reméli, hogy a magyar nép harcolni fog saját jogaiért.
Vergiat asszony, az Egyesült Baloldal képviselője kétségbe vonta, hogy valóban a demokrációról és az emberi jogokról szól-e a vita. Szerinte ugyanis Orbán Viktor megjelenése a vitában valójában csak belpolitikai célokat szolgál. A kétharmadot "körülményeken alapuló többségnek" nevezte. "A bíróság függetlensége, a médiapluralizmus és a nacionalizmus kérdése forog kockán" - mondta. De kérdéses a homoszexuálisok és a romák sorsa, és a szakszervezetek ügye is.
Vergiat szerint az EP már nyáron az EB-hez fordult, ám egészen decemberig kellett várni, hogy az EB egyáltalán reagáljon. De még ezért is bírálta az EB-t, ami szerinte csak a pénzügyi kérdésekre koncentrált, amikor a jegybanktörvényt kifogásolta. "Segíteni kell a magyar demokratákat, akik egyedül az értékekbe hisznek"
56-ban szovjet tankok tiporták el a magyar szabadságharcot. Paradox, hogy most az EU nem engedi, hogy a magyarok szuverének maradjanak. Az Európai Bizottság a multik érdekeit képviselik, ürügyeket keresnek csak a bátor újjáépítés ellen.
Morvai Krisztina, a Jobbik képviselője is felszólalt, aki érdekesnek tartotta, hogy az Európai Parlament okítja demokráciára Magyarországot. "Önök kiket képviselnek? A görög szegényeket? A magyar bírók nyugdíjáról beszélnek, ahelyett, hogy megvizsgálnák a magyar szuverenitás igazi kérdését, hogy mi történik Európa szegényeivel", mondta
Magyarországon a zsidók nem félnek, az első Orbán-kormány vezette be a holokauszt emléknapot, tegnap indult a Wallenberg emlékév.
A fideszes Szájer József ezt Cohn-Benditnek üzeni, pontosabban székének, mert a zöldek frakcióvezetője közben kiment a teremből. Hamar kiderült, hogy Cohn-Bendit csak máshol ült.
Ha baj van a törvényekkel, akkor megváltoztatjuk, ahogy tettük a médiatörvény esetében, biztosít mindenkit Szájer.
A magyarellenes cikkek mögött nincs valós tudás, csak valótlanságok. "Önök nem ismerik Magyaroszágot". Aztán felemlegette, hogy 2006-ben gumilövedékkel lőtték ki a szocialisták a békés tüntetők szemét.
Azzal fejezte be, hogy az európai és a demokrata nem ítél vizsgálat nélkül. Ki fog derülni, hogy Magyarországon demokrácia van és Orbán kormánya nem gyengítete, hanem erősítette a demokráciát.
Szájer felszólalására Cohn-Bendit próbált reagálni, de Schulz házelnök nem vette észre és Tabajdi Csabának adta meg a szót. Tabajdi arról beszélt, hogy kettős érzései vannak, mert bár Orbán sok hibát követett el, mégis "túlzásnak tartom, ha Hugo Cháveznek, Puszta Putyinnak nevezik", mert a méltóság mindenkit megillet. Arra kérte az EU-t, hogy tegye világossá, nem külső hatalomként, hanem családtagként tekint Magyarországra.
Tabajdi ezután a nyugdíjelvonásról, meg a kormány egyéb intézkedéseiről beszélt, melyek szerinte azt bizonyítják, hogy nem az EU, hanem az Orbán-kormány bünteti Magyarországot. "Felelős patriótaként azt kívánom, Magyarország újra legyen demokratikus" - zárta felszólalását.
Renata Weber a liberálisok nevében visszatér a 7-es cikkelyhez.
Egyetlen tagjelölt sem csatlakozhatna az EU-hoz, ha olyan lenne, mint a mostani Magyarország. Nem lehet törvényeket más ciklusokra vonatkozóan bebetonozni, nem lehet 9 évre az igazságszolgáltatásra vezetőt ültetni, cenzúrázni a médiát.
A magyar kormány az egész társadalmat akarja ellenőrizni.
Sargentini képviselőasszony egyenesen Orbán Viktorhoz intézte kérdését. "Miniszterelnök úr, még kétharmados többséggel sem kell feltétlenül átírni az alkotmányt, a kisebbségek nyakára tenni a kést" - mondta, majd azt is, hogy egyetlen normális kormány sem tenne ilyet. "Ön azt mondta, két-három apróságot módosítanak majd, és akkor visszavonják a kötelezettségszegési eljárást. Miért nem normális demokrataként működteti az országot?" - kérdezte a baloldali olasz képviselőnő.
A kritikán túl ma már hisztérikus szavak is elhangzottak, beszél egy konzervatív képviselő. Kettős mérce volt hallgatni, amikor a szocialisták tönkretették Magyarországot. Sok sikert kíván Magyarországnak, és bizalmat kér Orbánnak, hiszen bíznak benne a magyar választók is.
Trentefilidisz görög képviselő arról beszélt, hogy az új magyar alkotmányt jogsértőnek ítélte az EB jogi szolgálata. "A jogsértést be kell fejezni, a kifogásolt részeket meg kell változtatni" - mondta. Bár a magyar kormány jelezte, hogy készen áll erre, ha nem tenné meg, az EB-nek meg kell tenni a lépéseket. "Senki sem a magyar nép ellen lép fel, hanem azok ellen a politikusok ellen, akik megsértik a polgárok jogait, vagy megsértik a jegybank és az adatvédelmi hatóság függetlenségét" - mondta.
Sírjukban forognak Adenauer és a többi alapítók, mert az EU bürokratikus gépezet lett, ami szuverenitást sért - mondja egy EU-szkeptikus, radikáljobbos képviselő. Orbán a szovjetek által tönkretett országot különadókkal igyekezett megvédeni, és támogatja a hetero házasságot. Ezért támadják Orbánt most.
A flamand szélsőjobboldali Kleis képviselő szerint Orbán bátran lépett fel a kommunista elnyomókkal szemben, de most a Brezsnyev-doktrína tovább él az európai parlamentben, és megpróbálják megrendszabályozni. Szerinte az Orbánt kritizáló Verhofstadt az, aki nem demokrata, mert megpróbálta betiltani a flamand szélsőjobbot. Az ügyben persze nem szólalt fel az EP, panaszkodott.
A keresztényszocialista Manfred Weber azt javasolja, hogy a tényekkel, a jogi ügyekkel foglalkozzunk, és ne hisztérizáljunk. "A baloldal semmit sem mondott a tényekről" - emlékeztet. Szerinte a balos képviselők általában, feltételezések alapján bírálnak, de ez így nem fair.
Weber emlékeztet a szlovák nyelvtörvényre, és arra, hogy akkor az európai baloldal megvédte a szlovák kormányt, csak azért, mert a szocdemek voltak hatalmon.
"Manfred, nincs kétségem affelől, hogy te híve vagy a demokráciának" - felelte Langsfeld képviselő néppárti képviselőtársának, majd azt javasolta, kérdezze meg padszomszédjától, Szájer Józseftől, hogy ki is a bírókat kinevező magyar hivatal elnöke. Weber erre azt felelte, hogy nincsenek kételyei Szájerrel kapcsolatban, "az említett hölgyet" pedig nem ismeri, így véleményt sem alkotna róla.