Az EP-választás tétje, hogy béna kacsa marad-e Európa

Orbán Viktor és Emmanuel Macron ráfordultak az EP-választásra, és politikailag pozicionálják magukat. Orbán az Európa-kritika–euroszkepticizmus–bevándorlásellenesség hullámra ül föl, Macron pedig a liberális pártok központi figurájaként próbálja magát definiálni. Jávor Benedeket, a Párbeszéd európai parlamenti képviselőjét arról is kérdeztük, hogy ez a szembenállás csak a választási kampánynak szól-e, vagy valódi tartalma is van.

„Abból a szempontból kommunikációs pozíció mind a kettő, hogy Orbán és Macron sem feltétlenül annak a képnek megfelelően cselekednek, amelyet kifelé mutatnak” – mondta az EP-képviselő. Szerinte Orbán szélsőségesebb és radikálisabb álláspontot mesél el, mint amit a gyakorlatban képvisel, amikor a tényleges döntések születnek a Tanácsban. Macron sem ennyire szuperliberális és európaiföderáció-hívő, mint ahogy kommunikálja, bevándorlásügyben pedig végképp messze áll attól a képtől, amit Orbán fest róla.

„Ennek ellenére azt gondolom, hogy ezek nem pusztán kommunikációs pozíciók, hanem létező vélemény- és értékkülönbségek, és egy valós politikai feszültséget és konfliktust mutatnak” – mondta Jávor. Európa egy paralizált, „béna kacsa” állapotban van: se előre, se hátra nem tud mozogni. Az EP-választásnak van egy olyan tétje, hogy Európa megmarad-e ebben az állapotban, vagy valamelyik irányba elbillen a mérleg nyelve. 

„Nagyon sokat beszélünk az euroszkeptikusok, a populisták és a szélsőjobb erősödéséről, de ezek mellett a csoportok mellett van még egy, amelyik várhatóan erősödésre számíthat, az pedig éppen a liberálisok és az ő környékükön mozgók, ideértve Emmanuel Macront is. Tehát ha van illiberális áttörés, akkor majdnem ugyanilyen mértékű liberális áttörés is várható az EU-ban.” 

Három forgatókönyv az európai átalakulásra

Jávor Benedek szerint háromfelé mozdulhat el Európa ebből az állapotból az EP-választás után, és az opciók elég erősen függenek attól, hogy a Fidesz európai pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) hogyan kezeli a saját belső feszültségeit. A szembenállás mostanra kikristályosodott, és annak a két jelöltnek a versengésében ölthet testet, akik a Néppárt kampányának az arcai szeretnének lenni: a kompromisszumos megoldásairól híres német EPP-frakcióvezető Manfred Weber és a volt finn miniszterelnök: Alexander Stubb. Akik között végül nevető harmadikként a Webertől jóval inkább középen álló Michel Barnier, jelenlegi brexit-főtárgyaló is befuthat. 

1. A Fidesz és mindenki más is bent marad a Néppártban, és a Néppárt jobbra tolódik

Az első forgatókönyv az, hogy Weber sikeresen kígyózik tovább a döntések között, és bent tartja Orbánt az EPP-ben – kezdte Jávor Benedek.„Ugyanakkor, valamilyen csodás kézrátételes gyógyítás révén azt is eléri, hogy ennek eredményeképpen ne távozzanak a skandináv, benelux, lengyel, portugál és egyéb konzervatív pártok. Ez esetben az EPP kicsit orbanizálódik, elmozdul egy sokkal erőteljesebben jobboldali, menekültellenes, populista irányba, viszont masszívan a parlament legerősebb, meghatározó frakciója marad.”

Ha így történik, akkor az EPP a jövőben berekeszt mindenfajta európai integrációs erősödést. Ugyanis a jobboldali euroszkeptikus populizmus, benne Orbánnal, olyan, mint a bicikli. Ha nem tekerik, felborul. Ez a forgatókönyv azt követeli meg, hogy a Néppárt egyre jobban kiszolgálja azt a választói közösséget, akiket magukhoz akarnak kötni, és egyre vadabbakat mondjon nekik. Ami előbb-utóbb oda fog vezetni, hogy elkezdik erodálni a meglevő intézményeket is az EU-ban.

Manfred Weber képes arra, hogy ezt levezényelje. Ő egy politikai vízió nélküli, üres csinovnyik, aki egyetlen dolgot tud, de azt remekül: menedzselni.

Jean-Claude Juncker is egy ilyen típusú figura, de Webernél még ő is nagyobb formátumú. És azt is látjuk, hogy Junckernek ez a hozzáállása milyen mértékben képtelenné tette az EU-t az érdemi és hatékony válaszokra, amikor az elmúlt évek kihívásaival találkozott. Ehelyett az EU döntően a körülmények között sodródott, és nem tudott proaktívan fellépni egy csomó ügyben, ahol kellett volna. Ideértve akár az illiberális demokráciák felemelkedését az EU-ban. Ez történik akkor, ha a vezetőnek nincs víziója, nincs egyértelmű értékválasztása, nincs kijelölt irány, hanem mindig csak azt keresi, hogy egy helyzetet hogyan oldhat meg.”

2. A Fidesz marad a Néppártban, de a liberálisabb értékeket valló tagok kilépnek 

„Egy másik verzió, hogy Orbánt nem teszik ki az EPP-ből, de a skandináv, benelux, lengyel konzervatívok azt mondják, hogy nem fogunk egy frakcióban ülni vele. Ez esetben az EPP elveszti a domináns szerepét, ráadásul egy lúzer pozícióba kerül, hiszen egy magyarországnyi tagállam miniszterelnökének a kedvéért elvesztette Európa egyik motorját: a benelux és a skandináv régiót. Csak összehasonlítás végett: a benelux országok egyesített GDP-je nagyobb, mint Oroszországé.

Ezért ezek az emberek abban érdekeltek, hogy egy centrista platformot generáljanak, amihez ők tudnak csatlakozni. Legvalószínűbben ez úgy fog kinézni, hogy Emmanuel Macron a kilépett néppártiakkal és a liberálisok többségével, meg innen-onnan összeszedegetett, liberálisabb szociáldemokratákkal létrehoz egy centrista erőt az Európai Parlamentben, ami adott esetben túlnőheti az összetöpörödött, jobbra csúszó Néppártot. Ez esetben a dinamikát ez az új centrista platform adhatja a parlamenti politikába.

Ezt az egészet Macronnak kellene szerveznie. Viszont ő is be van szorulva, mert ahhoz, hogy ezt a stratégiát következetesen végigvigye, páros lábbal bele kellene szállnia az EPP-be és kirobbantani onnét a legprogresszívebb tagokat. Ez német CDU/CSU-val való súlyos konfrontáció lenne, ami megingathatná Angela Merkel pozícióját. Márpedig Macron, bármiről is beszél, azt igazából csak Merkellel tudja kettesben megvalósítani. Ha megpróbál egy centrista platformot létrehozni, és kísérőjelenségként lemészárolja a német kancellárt, akkor lehet, hogy nagyobb bajt okoz magának, mint amennyi hasznot húz az egészből.

Elfoglalja kommunikációsan ezt a teret, és megpróbálja magát úgy beállítani, mint a pro-európai víziónak a letéteményesét, aki szembe tud szállni a gyanús kelet-európai szőröstalpú illiberálisokkal. Valójában pedig majd a választást követően áll majd neki, hogy lehasítgassa innen-onnan azokat, akikre szüksége van. 

Ez kockázatos taktika. Mert bizonyos értelemben a skandináv és benelux konzervatív pártok, ha végigcsináltak Orbánnal egy kampányt, a politikai árat már megfizették a mellette való kitartásnak. Őket ugyanis elsősorban az zavarja, hogy a választóik berágnak rájuk, hogy indirekt, vagy passzív módon, de támogatják az Orbán-féle kísérlet stabilizálását Európában.

Mégis, amiatt, hogy minimalizálják a veszteségeket, ezt a forgatókönyvet tartom a legvalószínűbbnek.”

3. Kizárják a Fideszt a Néppártból, avagy az ordító egér szindróma

„A harmadik opció, hogy a Néppárt mégiscsak megembereli magát, és Orbán addig provokálja őket, amíg valamit lépnek. Erre csak akkor látok esélyt, hogyha a skandináv, benelux konzervatív pártok megzsarolják Manfred Webert. Webernek nem túl sok nagyívű gondolata van a világról, ő egy száz százalékosan pragmatikus politikus, annak viszont tehetséges. Szimpatizál Orbánnal és az általa képviselt értékekkel, de ezt is eladja húsz centért, hogyha arról van szó. 

Ha Orbán benntartásával nagyobbat veszít a centrista-mérsékelt oldalon, mint amennyit nyer, akkor egy másodperc alatt fogja hátbaszúrni Orbánt. Egyetlen kérdés van: hogy ezek a mérsékelt konzervatív pártok mennyire állnak bele keményen abba, hogy nem hajlandóak a Néppárttal folytatni a bulit, amennyiben a Néppárt nem lép fel Orbánnal szemben. Ha nem hajlandóak rá, akkor Weber tehetsége kiterjed arra, hogy váratlanul többséget hozzon létre a Fidesz kirúgása mellett.

Ha ez a helyzet előáll – Orbánék készülnek erre az opcióra is – akkor jön a B-terv: egy nyíltan EU-ellenes, bevándorlásellenes platform létrehozása, ahova fölveszik a lengyel PiS-t, fölszívják az olasz Lega-t, az Alternative für Deutschlandot, Geert Wilderst, Marine Le Pent, és mindenkit, aki minimálisan is számít.

Igazából ez az „ordító egér szindróma”. A választásokig hátralévő háromnegyed év alatt sokminden történhet, de a jelenlegi közvéleménykutatási adatok alapján legfeljebb 150 képviselőre számíthat egy ilyen frakció.

Velük szemben kialakulna egy középre húzó Európa-párti Néppárt, egy 120-140 fős szociáldemokrata frakció, egy erős liberális frakció Macronnal, egy talán gyengülő, de pro-európai Zöldek, és egy időnként furán viselkedő, de a szélsőjobb ellen mégiscsak elkötelezett Egyesült Európai Baloldal. A Fidesz új frakciója pedig semmit nem tudna csinálni. Akkor a fő törésvonal az euroszkeptikusok és a többiek között húzódna. Most nem ott húzódik, mert az euroszkeptikusoknak három frakciójuk is van, akik egymáshoz képest is tudnak helyezkedni, illetve a Néppártot is fogva tartják.

Mindig arról beszélnek Orbánék, hogy az EP választáson micsoda forradalom lesz. Ha a Néppártot el tudják orbánosítani, akkor tényleg érdemben változni fog a közhangulat. Valójában minden egyéb esetben viszont nem, még az Európai Parlamentben sem. A Tanácsban és az Európai Bizottságban pedig gyakorlatilag semmilyen lényegi változásra nem számíthatunk ebből a szempontból.”

A költségvetés égetőbb kérdés az uniónak

Az ideológiai csata mögött zajlik egy másik vita is, ami az európai intézmények és a tagállamok szempontjából sokkal fontosabb: a 2020 utáni hétéves költségvetés. Nemcsak arról van szó, hogy 2027-ig mennyi pénz lesz, mire és milyen feltételek mellett, hanem politikai irányok és prioritások is eldőlnek, mutatott rá Jávor Benedek.

Mennyire merészen mozdul el az EU a jelenlegi agrártámogatásoktól egy fenntarthatóbb, racionálisabb rendszer felé? Belekezd egy határozott külpolitikai és védelmi együttműködésbe, vagy továbbra is bízik az Egyesült Államok egyre bizonytalanabbnak tűnő védőhálójában? És hogyan alakulnak át a kohéziós támogatások? Itt csak az egyik kérdés az, hogy kinek mennyi pénz jut. Abban is változások lesznek, hogy mire szánnak forrásokat.

Valószínűleg sokkal pontosabban ki lesz jelölve, hogy milyen típusú dolgokra lehet pénzt költeni – mondta a Párbeszéd EP-képviselője. Nagy mértékben le fog szűkülni a lehetőség az olyan fajta projektekre, hogy építsünk lókozmetikákat uniós pénzből, amelyeknek az egyetlen célja az, hogy a 40 százalékát el lehessen lopni.

Az EU lassan mozdul, lassan érti meg a dolgokat, és most jutott el oda, hogy ezzel a problémával valamit kezdeni kell. De nemcsak a magyar korrupció miatt. Az EU-ban bárhol lehet értelmetlen projektet mutatni, amelyekre uniós pénzeket költöttek el. Mostanra viszont nyilvánvaló lett, hogy a célokat jobban meg akarják szabni, és azokra a területekre koncentrálni, amelyek az unió versenyképessége, fenntarthatósága szempontjából fontosak. 

„Megpróbálnak bevezetni egy jogállamisági mechanizmust is, aminek igazából semmi köze a jogállamisághoz. Ez egy antikorrupciós mechanizmus, ami arról szól, hogy ahol az uniós pénzekkel való visszaélés lehetősége túlságosan széleskörű a tagállami kormány, intézményrendszer és hatóságok nem kielégítő működése miatt, akkor ott léphessen az Európai Bizottság. Nem tudjuk, hogy ez végül megvalósul-e, és ha igen, akkor hogyan. Attól függ, hogy a nagy donor országok ragaszkodnak-e hozzá.”

Mit adott nekünk az Európai Unió? Közös energiapiacot

A viták mellett van néhány olyan terület, ahol viszont az elmúlt években tényleg sikerült szorosabb együttműködést építenie az Európai Uniónak, és az egyik ilyen a közös energiapiac Jávor Benedek szerint. 

„Bővültek az EU beleszólási lehetőségei és a hatáskörei abba, hogy az európai energiapiacokat egységként kezelje és irányítsa. A Tiszta Energia csomag főbb elemeiről már megállapodott a Parlament, a Tanács és a Bizottság , az energiahatékonysági és a megújuló energia irányelv, az energiapiac kormányzásáról szóló fájl készen vannak, a villamosenergia-piac átalakításáról és a gázirányelvről most folyik a tárgyalás.

Ez azért is fontos, mert az egész európai együttműködés a szén- és acélközösséggel és az Euratommal kezdődött. Az energia mint stratégiai ágazat együttműködésével indult el a közös Európáról való gondolkodás. És most, amikor nyakig állunk egy energiaforradalom közepén, konfliktusban Oroszországgal, amelyik az energiapiacon egy meghatározó szereplő, az energiapiacok messze túlmutatnak önmagukon. Az európai integrációs folyamat továbblendítésének egy fontos kulcsa lehet az, hogyha az energiaszektorban az EU-s együttműködés ténylegesen megerősödik. Ez nem egy nagyon látványos dolog, miközben a felszínen Emmanuel Macron Matteo Salvinivel fog kardozni, de lehetséges, hogy harminc év múlva, amikor az EU történetét fogják tanulmányozni, akkor az elmúlt években az energiapiaci egységesülés és a közös energiapolitika irányába tett lépések hosszabb bekezdést fognak kapni, mint Orbán, Salvini és Macron együttvéve.”

(Borítókép: Orbán Viktor (balra), Angela Merkel (középen) és Emmanuel Macron (jobbra). Fotó: Kallos Bea / MTI) Brüsszelben 2018. február 23-án. Fotó:  John Thys/AFP)