Az európai liberálisokkal működne együtt az olasz miniszterelnök

2024.05.04. 16:33
Giorgia Meloni olasz kormányfő koalíciót ajánlott az Európai Parlamentben az Európai Néppártnak. Terve szerint a jobboldali pártok vezetésével a szocialisták, a baloldaliak és a zöldek nélkül kíván többséget szerezni.

Információk jelentek meg arról, hogy az Olaszország Fivérei, Giorgia Meloni olasz kormányfő pártja, amely az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójának vezető pártja, hogyan képzeli el az együttműködést az európai parlamenti választások után. 

„Meloni az álláspontoknak egy olyan spektrumára utal, amely az ECR-t és az EPP-t tekinti a két fő tengelynek. Emellett a jobboldali táborhoz tartozó Identitás és Demokrácia néhány tagja, valamint a liberális-baloldali Renew Europe egyes pártjai adják ki majd azt a teljes létszámot, amely a többség eléréséhez szükséges”  – mondta el az Euronewsnak  Nicola Procaccini, az ECR társelnöke.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy szívesen várják az ECR tagjait az Európai Néppártban. A jelenlegi mérések alapján az ECR-nek és a hozzájuk hasonlóan gyakran szélsőjobboldalinak bélyegzett ID-frakciónak is több mandátuma lehet, mint jelenleg. 

A többség vagy a kisebbség az egyéni szavazatokon múlik. Úgy vélem, hogy a következő Európai Parlamentben az egyensúly jobbra fog tolódni, de ez nem úgy fog működni, ahogy a nemzeteknél. Az EPP és a Renew Europe nagy része most is együtt szavaz az ECR-rel, a PiS-szel vagy Orbánnal. És ez már ma sem azért történik, mert van egy megállapodás közöttük, hanem az ügyek miatt, amikről szavazunk. Úgy gondolom, hogy a következő ciklusban gyakoribbak lesznek az ilyen esetek

– fogalmazott Procaccini. 

Meloninak már van tapasztalata a koalíciókötésben

Giorgi Meloni két fő ütőkártyával rendelkezik. Egyrészt neki sikerült már Olaszországon belül létrehoznia egy hasonló öszefogást, másrészt a nagykoalíciós évek után úgy gondolja, itt az ideje létrehozni egy olyan társulást, amely kisebbségbe szorítja a baloldali és szocialista pártokat.

Lehetőséget adunk az Európai Néppártnak arra, hogy megszakítsa a szocialistákkal és a zöldekkel kialakított kötelékét, és konzervatív lendületet hozzon Európába

– közölte Sara Kelany, az Olaszország Fivérei parlamenti képviselője.

Francesco Giubilei, a Nazione Futura nevű elemzőközpont elnöke úgy véli, hogy jelenleg még nem lehet találgatni a jövendőbeli koalícióról. Minden azon múlik, hogy melyik pártcsalád hány szavazatot szerez a júniusi választáson.

A számok döntőek lesznek. Folyik a vita az Európai Bizottság vagy az Európai Tanács elnöki posztjára pályázó jelöltekről és a lehetséges szövetségekről. De tudjuk, hogy a koalíciók a választási eredmények megjelenése után fognak létrejönni, nem pedig előtte. A fontos pozíciók esetében ugyanez a helyzet

– mondta el az elemző.

A helyzet pikantériája, hogy Giorgia Meloni a Renew Europe liberális frakcióval is kész összefogni. Egyébiránt ennek a koalíciónak a tagja a magyar Momentum két európai képviselője, Donáth Anna és Cseh Katalin is. 

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.