Valér
-1 °C
0 °C

Cigány gyerekek az Európai Parlament falán

2011.04.29. 10:57
Cigány gyerekek képeiből szerveznek kiállítást 2011. május 3-án az Európai Parlament Yehudi Menuhin termében. A kiállítást Járóka Lívia, az Európai Parlament egyetlen roma származású képviselője szervezte, és egy olyan magyar fotós képeiből válogatott, aki különös érzékenységgel tekint a roma gyerekek és családok helyzetére.

"Eredendően tolmács vagyok, és ebből a szakmámból élek a mai napig is. A fotográfia az nekem csak ötven éves koromban, egy nehéz időszak után jelent meg az életemben, amikor a saját nehézségeimet így tudtam leküzdeni" - mondta az Indexnek Schild Tamás, a fényképek készítője.

A kiállított képeket dunántúli útjai során készítette, így azok leginkább a dél-dunántúli, baranya megyei cigányok életét mutatják be.

"Járok cigány családokhoz, akiket erőm szerint vagy a barátoktól kapott ruhákkal, miegyébbel támogatok, ők pedig cserébe megengedik, hogy fényképezzem őket" - mondja a fotós, aki képsorozatának köszönhetően került be a 2011-es Sajtófotó kiállításra, és később a Magyar Fotóművészek Szövetségébe is.

Fotó: Schild Tamás
Fotó: Schild Tamás

"Ennek ellenére nekem ez továbbra is egy személyes dolog, és nagyképűség lenne magamat profinak tekinteni, mert bár a technikát ma már talán ismerem, de a képeket nem megbízásra készítem és nem is vásárolja meg őket senki. Emiatt egyébként nem vagyok boldogtalan, hiszen ha sikerül megfogalmazni egy-egy képet úgy, hogy arra mások azt mondják: jól sikerült, akkor az már maga egy boldogság, és a dolog elnyerte a jutalmát ennyiben."

Tudnak róla, hogy kiállítják őket

Schild Tamás azt mondja, őt a képein szereplő emberek nyíltsága, önmaguk és sorsuk őszinte vállalása ragadta meg. "Ha megnézzük a képeken azokat az elképesztően szép gyerekeket, embereket, lányokat, akkor látszik, hogy méltatlan körülmények között élnek. Én nem politikai állásfoglalást akarok tenni a képeimmel, de az biztos, hogy erősen elgondolkodtatnak sok mindenről."

A képeken szereplő emberek egyébként tudják, hogy Brüsszelben lesznek kiállítva, és Schild szerint nagyon örülnek is neki. "Épp tegnap jártam egy-két családnál, és örültek ennek a dolognak" - mondja.

Az EP-ben rendezett kiállítás egyébként egy romaügyi és diszkrimináció-ellenes rendezvény része, amivel a szervezők a hátrányos helyzetű gyerekek jogaira szeretnék felhívni a figyelmet. A rendezvényen fellép a soproni Komisz Integrált Színház, melynek tagjai roma és nem roma színészek. A képek a parlamenti kiállítást követően, május második felétől június végéig az Európai Bizottság Foglalkoztatásért, Szociális Ügyekért és Társadalmi Összetartozásért felelős Főigazgatóságán tekinthetőek meg.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.