Kati Piri: Emberi jogokat sért a PKK elleni török beavatkozás

2016.02.23. 14:21
Emberi jogokat sért a török biztonsági erők beavatkozása a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei ellen Kati Piri, az Európai Parlament törökországi jelentéstevője szerint – írja az MTI az EP-képviselő honlapja nyomán.

Múlt heti diyarbakiri látogatását követően a holland politikus (aki egyébként Magyarországon, Celldömölkön született) nem nevezte terrorszervezetnek a PKK-t, amelyet Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek tekint. A PKK a törökországi kurdok autonómiájáért küzd.

Nagy számban figyelhetők meg komoly emberi jogokat sértő megnyilvánulások, egyre elkeseredettebbek az emberek, az erőszaknak véget kell vetni. A párbeszédnek folytatódnia kell. Mindent meg kell tennünk azért, hogy elkerüljük a véres polgárháborút Törökországban - írta az EU-képviselő jelentésében. 

A török kormány visszautasította a jelentést. Volkan Bozkir, Törökország európai ügyekért felelős minisztere szerint a beszámoló elfogult. „Kati Piri nem említette meg a biztonsági erőinket érő folyamatos támadásokat, a városainkon esett kárt vagy azon fegyvertelen civilek ezreit, akik a PKK iskolákat, kórházakat és mentőautókat sújtó támadásait követően arra kényszerültek, hogy elhagyják otthonaikat” – fogalmazott Bozkir.

A török biztonsági erők vasárnap a PKK 14 tagjával végeztek – közölte az Anadolu török állami hírügynökség. Jogvédő szervezetek aggodalmukat fejezték ki a polgári áldozatok magas száma miatt. A kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) szerint közel 160 civil halt meg az elmúlt két hónapban.

A török kormány szerint a múlt hét szerdai ankarai merénylet elkövetője kapcsolatban állt a PKK-val. Törökország délkeleti részén két és fél évi fegyverszünet után 2015 júliusában újultak ki a harcok. A biztonsági erők december óta átfogó katonai akciót hajtanak végre a kurd fegyveresek ellen, több helyen kijárási tilalom van érvényben. A PKK 1984-ban indított kormányellenes felkelése óta már mintegy 40 ezren vesztették életüket a konfliktusban.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.