Óriási szükség van a nők védelmére

További Hírek cikkek

A menekült és menedékkérő nők helyzetére hívja fel a figyelmet az idei nemzetközi nőnapon az Európai Parlament. Ennek apropóján Mary Honeyball szocialista, brit EP-képviselő és Marie Dorigny fotóriporter mondja el, miért tartják kiemelten fontosnak a témát. Mary Honeyball jelentéséről március 8-án szavaz plenáris ülésén az EP, míg Marie Dorigny Görögországban, Macedóniában és Németországban készített fotóriportot a női menekültek helyzetéről. Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája készített velük interjút.

A háború, az emberi jogok megsértése és a szegénység miatt egyre több ember keres menedéket Európában. Mit jelent ez a menedékkérő nők szemszögéből?

Mary Honeyball (MH): Nagyon sok nő szembesül erőszakkal, nemcsak hazájában, de az Európa felé vezető út során is. Óriási szükség van a nők és a gyermekek megfelelő védelmére, hiszen a női menekülteknek másra van szükségük, mint a férfiaknak.

Mary Honeyball (szocialista, brit) EP-képviselővel (jobbra) és Marie Dorigny fotóriporterrel

Fotó: European Union 2015

A statisztikák szerint 2015-ben több menedékkérő férfi érkezett az EU-ba, mint nő és gyermek. Miért van ez?

MH: A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy ma már több nő jön. Többnyire a férfiak indulnak útnak először, hogy felderítsék, milyen körülmények várnák a családjukat az új helyen. A nők és a gyermekek ezt követően kelnek útra, ezt a folyamatot láthatjuk most.

Marie Dorigny (MD): Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának legfrissebb statisztikái azt mutatják, hogy az Európába érkező menedékkérők 55 százaléka nő és gyermek.

Milyen veszélyeknek vannak kitéve az Európa felé menekülő nők és lányok?

MH: A nők általában az erőszak elől menekülnek el hazájukból, de erőszak érheti őket az út során is, sokszor az embercsempészek, vagy a többi menekült részéről. Már maga az utazás is veszélyes és a nők igen kiszolgáltatottak, főként, ha egyedül vannak.

MD: A migráció iránya és formája sokat változott az elmúlt hat hónapban, több család érkezik Irakból, Afganisztánból és Szíriából. Döntően családok jönnek, a menedékkérők fele nő és gyermek. Sokkal nagyobb biztonságban vannak így, mint a korábban érkező társaik, hiszen így az apa, a testvéreik és a fiaik is velük tartanak.

A női menekültek áldozatok lehetnek a hazájukban, az út során és a célországban is. Mit lehet tenni a védelmük érdekében?

MH: Fontos, hogy felhívjuk a figyelmet a problémára és az emberek tisztában legyenek a valósággal. Ez a fajta nyomásgyakorlás segíthet. Emellett biztosítanunk kell, hogy a menekülteket befogadó központok megfelelően működnek.

Volt alkalma menedékkérő nőkkel találkozni, hogy megismerje a történetüket?

MD: Decemberben és januárban azt tapasztaltam, az emberek csak áthaladnak a központokon, érkezés után hamarosan tovább is állnak. Legtöbbjük nem beszél angolul. A fordítók hiánya komoly probléma ezekben az átmeneti táborokban.

MH: Sokan egyedi nyelvjárást beszélnek, amit nehéz lefordítani és hiány van a tolmácsokból. A megfelelő fordítás nagyon fontos, ez például egy olyan terület, ahol többet kellene tennünk.

MD: Sok olyan rémült, várandós nőt fényképeztem, akik a tengeren át érkeztek Törökországból és a stressz és félelem hatására elájultak, amikor a parthoz értek. Sokan csecsemőjükkel a karjukon érkeztek. Mindenki látja, mi folyik Görögország és Macedónia határán, több ezer ember torlódott fel. Több ezer ember zsúfolódott össze teljesen szervezetlen körülmények között és a nők vannak leginkább veszélyben.

Milyen feltételeket kellene a tagállamoknak biztosítani a menedékkérő nők számára?

MH: A lelki tanácsadás elengedhetetlen a traumát átélt nők szamara. A nyelvórák ugyancsak nagyon hasznosak. Emellett a gyermekfelügyelet is fontos, mivel nem minden nő szeretné, ha a gyermekek hallanák, mit mondanak a menekültügyi eljárás során készített interjúban. A női ügyintézők és tolmácsok szintúgy kulcsfontosságúak, hiszen sok nő nem beszél őszintén, ha egy férfi is jelen van az interjún. A menekülteket befogadó központokban külön higiéniai részlegeket kell kialakítani a férfiaknak, illetve a nőknek, kivéve természetesen, ha a család azt szeretné, hogy együtt maradjanak. Az egyik müncheni központban például van egy elkülönített kávézó a nőknek, amolyan női közösségi tér.

MD: Igen, készítettem is fotót róla. Ott töltöttem egy napot, nagyon szeretik azt a helyet.

MH: Azt hiszem, ez csupán arról szól, hogy legyünk egy kicsit érzékenyebbek, hiszen ezeket a dolgokat nem olyan nehéz kialakítani.

Nagyon komoly témát választott a a fotóriportjához. Hogyan tudja elérni, hogy ne befolyásolják a személyes érzései?

MD: Igyekszem olyan témákat választani, amiket fontosnak tartok, érintettnek érzem magam és szeretném, ha az emberek foglalkoznának velük. Szeretnek segíteni azoknak, akik változtatni akarnak a jelenlegi helyzeten. Mary Honeyball sokat segít ebben, ő politikai szinten, én pedig a fotókon keresztül dolgozom ezért.

Sokszor éri a nőket hátrányos megkülönböztetés és nehezen illeszkednek be a társadalomba még azután is, hogy megkapták a menekültstátuszt. Mit lehet tenni?

MH: Valóban, tenniük kell azért, hogy be tudjanak illeszkedni, gondolok itt a nyelvtanulásra, vagy egyéb készségek fejlesztésére. Néhányan közülük már tettek lépéseket ezért, de sokan nem. Problémát jelent, hogy hogyan készülnek fel a nők arra, hogy dolgozniuk kell és hogyan szerzik meg az elhelyezkedéshez szükséges ismereteket, amennyiben ez az, amit szeretnének.

MD: Egy külön programra lenne szükség, hogy dokumentáljuk a központokban tapasztalt körülményeket, illetve hogy hogyan tudnak beilleszkedni a társadalomba a menekültek az egyes országokban. Az újságírók nehezen férnek hozzá ezekhez a helyekhez, rendre akadályokba ütközünk, ha erről a témáról szeretnénk tudósítani.

Az Európai Parlament brüsszeli látogatóközpontja, a Parlamentárium „Displaced” címmel kiállítást rendez Marie Dorigny fotóiból, amelyet 2016. június 1-jéig lehet megtekinteni. A képeket a tagállamok tájékoztatási irodáiban is meg lehet nézni.