"Amit itt hallottunk, az nem más, mint szánalmas magyarázkodás" - reagált Bajnai Gordon felszólalására Semjén Zsolt, a kereszténydemokraták frakcióvezetője. Kifosztott, elszegényített emberekről beszélt, akiknek a szavát ők - mármint a Fidesz-KDNP - érti. "A józan és és a minimális belátás alapján Önnek ma be kellett volna nyújtania a lemondását" - mondta, utalva rá, hogy néhány hónappal ezelőtti javaslatuk alapján vasárnap akár parlamenti választást is tarthattak volna. Felszólította "a legitimációját vesztett kormánykoalíciót", hogy ne privatizáljanak semmit.
Az öt évvel ezelőtt tartott első európai parlameni választásokon reggel kilenc óráig alacsonyabb volt a részvétel, mint most. 2004-ben eddig az időpontig a választásra jogosultak 5,45 százaléka szavazott.
A részvételi arány 9 órakor Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt a legmagasabb, 6,67 százalék, ami 21.524 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 4,62 százalék, ebben a megyében 20.470-en szavaztak. A fővárosban a szavazók 6,06 százaléka, 81 677 választópolgár adta le szavazatát 9 óráig.
A választásra jogosultak 6,03 százaléka, 484 019 ember szavazott reggel 9 óráig. (OVI)
Valószínűleg a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer) nyerte meg az európai parlamenti (EP) választást Szlovákiában, jelentette vasárnap reggel a pozsonyi SITA hírügynökség. A szavazatok 98 százalékának összeszámlálása alapján a Smernek öt, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniónak (SDKU), a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) és a Kereszténydemokrata Mozgalomnak (KDH) pedig két-két képviselője lesz az Európai Parlamentben, a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egy-egy mandátumot szerzett. Az MKP a szavazatok 12 százalékát kapta.
Reggel hét óráig a választásra jogosultak 1,07 százaléka, 85 637 ember szavott. Ez a részvételi arány magasabb, mint öt éve: 2004-ben reggel hét óráig 0,9 százalék volt a részvételi arány. Most eddig a legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok megyében szavaztak, ahol a választásra jogosultak 1,25 százaléka, azaz 4024 ember ment el szavazni. A legkisebb részvétel Nógrád megyében volt, a választók 0,81 százaléka jelent meg. Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1,347 millió választópolgár 0,99 százaléka, 13 311 választó szavazott. (OVI)
A magyar európai parlamenti listákra helyi idő szerint reggel 6 és este 7 óra között négy városban lehetett szavazni; a washingtoni nagykövetségen, valamint a New York-i, a chicagói és Los Angeles-i főkonzulátuson. Az állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgárok a vonatkozó jogszabály értelmében a magyarországi szavazás előtti napon élhettek választási jogukkal.
Az Egyesült Államokban összesen 209-en jelentkeztek a helyi jegyzőnél a külképviseleti névjegyzékbe, közülük 171-en szavaztak; ez 81,8 százalékos részvételi arányt jelent. Washingtonban az 51 jelentkezőből 41 szavazott végül, New Yorkban a 100-ból 81, Chicagóban a 21-ből 20, végül Los Angelesben a 37-ből 29-en szavaztak. A szavazás befejezése után lezárt és a szavazatokat tartalmazó urnákat visszaszállítják Magyarországra, ahol a szavazatokat az Országos Választási Bizottság számlálja össze. (MTI)
Az Állami Nyomdában korábban szigorú biztonsági intézkedések mellett nyomtatták ki a mai európai parlamenti (EP) választáshoz szükséges 8.342.500 szavazólapot. A választási dokumentumok nyomtatására a költségvetésben mintegy 300 millió forintot különítettek el. Ennek egyharmadát a szavazólapokra fordították. Egy szavazólap előállítása 12 forintba került, és többféle biztonsági jellel is ellátták, így például mikroírással és uv-alnyomattal.
Ez utóbbi az uv-lámpa alatt egyebek mellett a választás évét, 2009-et mutatja a szavazólap jobb felső sarkában. E jeleket, ahogy a forgalomban lévő papírpénzek többségét, uv-fény alatt könnyen fel lehet ismerni. A nyomda szakemberei azonban biztonsági okokból nem árulták el, hogy a mikroírás, vagy a többi azonosító jel hol látható a szavazólapon. (MTI)
Vasárnap reggel 6 órától este 7 óráig lehet szavazni az európai parlamenti képviselőkre. A szavazók nyolc párt listája közül választhatnak egyet. A Magyarországra jutó 22 európai parlamenti mandátumot a listára jutó szavazatok arányában osztják ki.