Ivó, Milán
12 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Meghalt az Európai Néppárt elnöke

2013.10.10. 09:13

Az éjjel meghalt Wilfried Martens volt belga miniszterelnök, az Európai Néppárt (EPP) elnöke - jelentette csütörtök reggel a Le Soir című belga lap internetes kiadása. A 77 éves korában elhunyt flamand kereszténydemokrata politikus súlyos betegsége miatt kedden már átruházta az Európai Néppárt elnöki teendőinek ellátását Joseph Daul francia politikusra, az EPP európai parlamenti frakcióvezetőjére.

Wilfried Martens 1936-ban született Sleidingében, egy kelet-flandriai kisvárosban. Jogi és teológiai tanulmányokat végzett, de hamar beszippantotta a politika: az európai pártosodás hajnalán, 1976-ban részt vett az Európai Néppárt megalapításában, melynek 1992-től az elnöki tisztét is betöltötte. Múlhatatlan érdemei voltak abban, hogy a Kereszténydemokraták Európai Uniója, majd az Európai Demokratikus Unió is csatlakozott az EPP-hez, mely ezáltal a legnagyobb európai pártszövetséggé vált.

Martens a belga politikában is kiemelkedő politikusnak számít, 1979-től 1981 áprilisáig, majd fél év szünet után 1981 decembertől egészen 1992-ig volt belga miniszterelnök. A hosszú regnálást azonban pernamens válságidőszak kíérte végig, hiszen Martens a tizenegy év alatt összesen kilenc kormány élén állt. A kétezres évek végén újból belpolitikai szerepet vállat, a 2007 és 2011 közötti kormányválság megoldásában működött közre.

Az EPP elnökeként eleinte kiváló viszonyt ápolt a Fidesszel, a 2004-es kongresszuson, illetve a rendőri beavatkozásról nevezetes 2006. október 23-i nagygyűlésen is felszólalt, ez utóbbi alkalommal Gyurcsány Ferencet hibáztatva „a politikai és erkölcsi válságért”.

2010-től azonban Martens Orbánnal való viszonya hűvösebbé vált, különösen miután a magyar kormány élesen elkezdte támadni az EU-t, különösen Barroso bizottsági elnököt és Reding alapjogi biztost - akik ugye mindketten vezető néppárti politikusok.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!